A rendszerváltó nemzedékekhez képest, amelyek nagy formációkban próbáltak utazni, hatalommegosztásban, őrkutya szerepben, fékekben és ellensúlyokban, a demokratikus intézmények importjában, a rendszerben való csalódás miatt a mai fiatalokat a közelibb, és talán több sikerrel kecsegtető  kérdések vonzzák...

A Danube Institut szemlézi az amerikai National Review cikkét arról, hogy a politikát az öregek, sőt kifejezetten a vének uralják. Biden már betöltötte a 79-et, és a következő választáson is indulni akar, Pelosi képviselőházi elnök 81 éves, a helyettese 82, a szenátusban a demokraták vezetője Chuck Schumer 72.

A korkártya húzogatása láthatóan a demokratákat érinti, a republikánusok csak amolyan bezzeg gyerekként jönnek elő Bob Dole felemlegetésével, aki

most halt meg 98 évesen, de a politikából már 72 esztendősen bölcsen távozott. Az igazság azonban az, hogy a Grand Old Party sem áll jobban, és nemcsak a 75 éves Trump miatt. Fiatalabbak persze mindenhol akadnak, de a hatalmi tényezők hajlott kora a politikai mező összes szegmensét leírja. A National Review azt is írja, hogy a hatalomban levő demokraták a hatvanas években szocializálódtak, ez meg is látszik az elcseszett működésükön.

A konzervatív jobboldal mindig is rühellte a hatvanas éveket, a fenti mondatnak csak ennyi értelme van.

Viszont a fiatalok alulreprezentációja a politikában egyáltalán nem amerikai jelenség, nálunk például ez régóta így van, és akkor is így van, ha létezik egy kifejezetten fiatal pártunk, a Momentum, és harminc-negyven évesekkel is találkozni a többinél: a reprezentáció nem egyszerűen jelenlét kérdése. Az csak akkor létezik, ha mögötte az ifjabb korcsoportok támogatása választja ki a politikus személyét és teszi számára világossá, hogy mit várnak el tőle. Ilyen támogatás ma nincs, a Fidesz is ettől szenved, ha szenved, az ellenzéknél MZP megválasztásakor megjelentek a huszonévesek, de nem tudni, az elmúlt hónapokban megmaradtak-e még.

A politika mocskos, és bűzös dolog, Augiász istállója, azt meg takarítsa ki az, akinek hét anyja van. Valami ilyesmit gondolnak.

A rendszerváltó nemzedékekhez képest, amelyek nagy formációkban próbáltak utazni, hatalommegosztásban, őrkutya szerepben, fékekben és ellensúlyokban, a demokratikus intézmények importjában, a rendszerben való csalódás miatt a mai fiatalokat a közelibb, és talán több sikerrel kecsegtető emberi jogi kérdések vonzzák, a lakhatás joga, a családon belüli erőszak, a szegénység, a szegregáció, a nemi identitás szabadsága. Hogy ezekben az ügyekben aztán tényleg több-e a siker, az kérdéses, főleg egy olyan világban, ahol a politika már mindenre rátelepedett, és semmi sem tehető szabaddá anélkül, hogy a rendszer maga ne legyen demokratikus.

Forrás: Szénási Sándor (Klubrádió)