Verejtékben tocsogó pizsamában riadt fel egy reggel a Madách Színház menedzsmentje, és erre minden oka megvolt.

Egyrészt tudta, hogy elkezdődött a kampányidőszak, másrészt azt is tudta, hogy újra színpadra kerül a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musical, amelyben a színpadon számos jelmezen és díszleten feltűnik az isteni szövetség jele, amely a világon mindenütt az emberek közötti egyenlőséget és sokszínűséget jelenti. A szivárvány!

– A világon mindenütt – izzadta a szavakat a menedzsment, mivel tisztában volt azzal is, hogy amikor a jogtulajdonos „Non-Replica” adaptációt engedélyez neki, az nem azt jelenti, hogy „az eredeti mondanivalójától megfosztva”. A 2008-as bemutató óta eddig a pillanatig a menedzsment értette a darab üzenetét és a szerzői jogokat is, de most sápadt vala és reszketni méltóztatott. Különösen az a fele, amelyiknek az EMMI a fenntartója. Mert másik felétől, amelyik a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik, nyugodtan alhatott volna.

Gondolt egyet és a 14 éve tartó szériát leöntötte hipóval. Szivárványtalanította a sálakat, a trapéznadrágok betoldásait, végül a színpadot és a nézőtér egy részét beborító hatalmas, színes drapériát is megvonta a nézőktől, eltüntetve ezzel az isteni szövetség szimbólumát, a sokszínűséget, az egyenlőséget egy olyan jelenetben, amelynek

amúgy Megamix, tehát megakavar a címe. Amikor idáig ért a munkában a menedzsment, kicsavarta a pizsamáját, és kiadott egy közleményt, hogy a szivárványos drapériát a nézők biztonsága érdekében vonták ki a forgalomból. Leterhelt a műszak, a színház veszélyes üzem. Csakhogy a József előtt egy hétig nem játszott a színház, soha ennyi ideje még nem volt a műszaknak szerelni. Csak nem kaptak rá utasítást.

Nyilván a nézők biztonsága miatt volt pár éve az a döntés is, amellyel a Billy Elliot Expressing Yourself átöltözős dalát elbohócosították. A főszereplő kissrácok a világ minden színpadán női ruhákba öltöznek át, kivéve a Madáchot, ahol bohócruhába. Ennek semmi értelme nem volt, de legalább nem veszélyeztették a nézők tudatát. Igaz, a széljobbnak ez sem volt elég, megtámadták Szirtes Tamást és az előadást, pedig ennél gyávább, megúszósabb rendezői megoldással aligha találkozhattak - már ha járnának színházba. Igaz, innentől azt sem lehetett érteni, minek mutatták be a darabot egyáltalán.

Ez sem volt minden előzmény nélkül, hiszen amikor a Spamalotban világszerte azon vihognak a nézőtéren, hogy „Sir Arthur, a musical csak akkor lehet sikeres, ha zsidó van benne”, a körúti színházban arról nótáztak zsidó melódiákra és zsidós koreográfiára, hogy „minden musicalbe kell egy magyar”. Miért kéne? Nyilván ez is a nézők biztonsága miatt történt, nehogy kiderüljön, hogy az öniróniának helye lehet egy előadásban. Nem is derült ki.

Hosszú évtizedekre nyúlik vissza a Madách Színházban a nézők biztonságának szem előtt tartása. Így lesz ez a következő öt évben is, amit a direktor éppen most kezd el pergetni, kifehérített jelmezekkel és szivárványtalanított díszletben. Nem is annyira a nézők, mint inkább a saját biztonsága érdekében.   

Forrás: SÁNDOR ERZSI (Népszava)