„Világéletemben pártban és párton kívül a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni, (…) azt a demokráciát, aminek teljes megvalósításával még mindig adósok vagyunk.”
"Tökéletesen tisztában vagyok a hivatalnak a felelősségével. Talán az segít, hogy szolgálatnak tekintem. Meg kell mondanom, én eddig még soha hivatal után nem futottam, de még soha szolgálat elől nem tértem ki.” – felismerik ugye a hangot, a most 100 éve született Göncz Árpádét, aki akkor fogalmazott így, amikor 1990. májusában őt jelölték köztársasági elnöknek.
Sütött a nap, gyönyörű tavasz volt, a jövő ígéretesnek tűnt. S ha hamarosan ki is derült, hogy a demokrácia egy nagy gazdasági válsággal, ágazatok összeomlásával, tömegek munkanélkülivé válásával nem is olyan egyszerű, mégiscsak akadtak olyasmik, amelyek optimizmusra adtak okot.
Göncz Árpád feltűnése a nagypolitika színpadán mindenképpen ilyen volt.
Ha lenne még Magyar Köztársaság, akkor most
ünnepségek során emlékeznénk rá, a tévékben portréfilmeket mutatnának be és kerekasztal-beszélgetések okoskodóit hallhatnánk, hogy miért is volt ő fontos nekünk. Film is készülhetne róla, elég kalandos volt az élete. Bekerülhetne a tankönyvekbe.
De most éppen nincs Magyar Köztársaság. Göncz emlegetése is provokáció a hatalom számára, mert azt idézi fel, hogy rendes, becsületes, tisztességes ember is lehet politikus, aki nem azt nézi, mit lehet megszerezni a közösből.
Neki, ha a szavaira figyeltünk, azt is tudhattuk, mit cselekszik:
„Világéletemben pártban és párton kívül a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni, (…) azt a demokráciát, aminek teljes megvalósításával még mindig adósok vagyunk.”
Árpi bácsi – a legtöbben így emlegetik, a legnagyobb tisztelet hangján mind a mai napig. Elnök egy egyszerű politikai aktus árán tulajdonképpen bárkiből lehet. Az Árpi bácsit, ezt a bizalmas és mégis tisztelettudó megszólítást, ki kell érdemelni.
Sokan vélték úgy, hogy könnyű neki, hiszen az elnöki szerep nem konfrontatív, egyszerű népszerűnek lenni. De ma már tisztán látjuk, hogy hiába követték őt az elnöki székben a legkülönfélébb karakterek, köztük jeles emberek is, de egyikük sem volt képes arra, hogy kiemelkedjen az életünkhöz hozzátartozó, de különösebben nem lelkesítő politikusok sorából.
Göncznek saját megítélése szerint is nagyon megfelelt az elnöki szerep – ahogy azt egy interjújában elmondta, ez a poszt számára a legalkalmasabb. Miniszterelnök nem lett volna, de elnökként kamatoztatni tudta konszenzusteremtő képességét.
Szokás a „nemzet nagypapájának” is nevezni. Kora, ősz haja, bajusza, valamint kedélyes, mindenkit tegező stílusa ad alapot erre. Büszke volt rá, hogy szót tudott érteni mindenkivel. De Göncz Árpád valódi politikus volt, határozott elvekkel és szándékkal: visszaadni a demokráciába vetett hitet. A reményt és talán még a mosolyt is az elszürkült, lehajtott fejű országban.
Göncznek koncepciója volt arról, hogy Kelet-Közép-Európának igenis vannak közös érdekei, és azokat neki is képviselne kell.
Ez korántsem „nagypapás” tempó, hanem egy tudatos államférfi magatartása.
Elnökké választása sokaknak azt is jelentette, hogy a legkilátástalanabb helyzeteken is túl lehet jutni. A rendszerváltás ideje volt az a rövid kegyelmi pillanat, amikor még remélhettük, hogy az arra érdemesek, ki előbb, ki utóbb, de elnyerik jutalmukat.
Bár Göncz Árpád elnökké választásával inkább mi nyertünk. Akik ezt nem ismerik fel, akik vöröslő fejjel ordítanak, uszítanak – sokat veszítenek. Ha Gönczre figyelnének, boldogabb életük lehetne. Mert pár vadászkastély, szép nagy páncélszekrény, drága mellimplantátum, de még egy méretes – ám lopott pénzből került – jacht sem boldogít. Ahogy a párthűségért adott rektori cím sem.
Göncz – talán azért is, mert nehéz életút jutott neki – örök optimista maradt.
„A Gyűrűk Ura modellkönyv. Ha megnézi a Gyűrűk Urát, ott a jónak és a rossznak a győzelme ugyanolyan esélyű valamennyi fejezetben, és ugyanaz az esélye a jó vagy a rossz győzelmének a legvégén is. Az utolsó pillanatban minden esetben a jó győz.”
Legyen igaza!
Dési János (Klubrádió)
