Hatvan éve is szépek, aranyosak voltak a csepeli lányok. Bekerültek az újságba, ezzel a képaláírással: „Egy kis terefere, munka közben. Elek Zsuzsa, Katona Mária és Mohácsi Edit, a Jedlik Ányos Gimnázium I/e osztályának politechnikás kislányai a Vasműben”
Politechnika. Aki részese volt, annak emlék, aki még nem hallott róla, annak történelmi különlegesség, kuriózum. Talán az Esős vasárnap című film néhány jelenete villan fel a mestert alakító, Mécs Károllyal, és a diákokkal, Tordai Terivel, Polónyi Gyöngyivel, Béres Ilonával…
A múlt század hatvanas éveiben ‑ az akkori pedagógiai elvek alalapján ‑ a gimnazistákat gyárakba vitték, hogy megismerjék az üzemi életet és ott heti rendszerességgel néhány órában munkafogásokat tanuljanak. Csepelen is így volt. A Magyar Ifjúság 1962 januárjában riportban számolt be a tapasztalatokról. Ezt írta az újság 60 éve:
"Kint, az elkerített kis műhelysarkon túl, mindennapos, megszokott életét éli a Csepel Vasmű Szerszámgépgyára. Itt bent, a „sarokban”, a gyáregység politechnikai műhelyében pedig a vendégek ízlelik a gyári életet —, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium elsős lányai. Kezük már szakszerűen fogja a reszelőt, a vasfűrészt, a kalapácsot. Olyan buzgón dolgoznak, méricskélnek a „sublerrel”, mintha a horgolótűvel, vagy a fakanállal ügyeskednének.
A Vasmű öt gyáregységében rendeztek be a fiatalok részére politechnikai műhelyt. A Szerszámgépgyár, a Csőgyár, a Szerszámgyár, a Motorkerékpárgyár és az Erőmű kollektívája dolgozott azon, hogy ezek a kis műhelyek a lehető legszebbek legyenek. Vadonatúj munkapadok, szerszámok, frissen festett falak várták szeptemberben a „politechnikásokat”, akik már megszokták, hogy a hét valamelyik napját itt a gyárban töltsék el. Jönnek az Apáczai Csere János Gimnáziumból, az Eötvös gimnáziumból, Csepelről, a Csillagtelepi iskolából... A gyárban, a műhelyekben néhány régi szakember, idős és fiatal mester várja őket. Az öt gyáregységbe összesen 1250 fiatal jár a politechnikai foglalkozásokra.
A Jedlik Ányos Gimnázium kislányainak egyik
mestere Csikós József országgyűlési képviselő, aki már huszonöt éve dolgozik a gyárban. A gimnázium hat osztályát tanítja. Legszorgalmasabb tanítványa Ferencz Marika, akinek édesapja is itt dolgozik a gyárban, a Kerékpár gyár edzőműhelyében.
— A lányokkal, érdekes módon, kevesebb gondom van, mint a fiúkkal — mondja az idős mester. — Szorgalmasabbak, szófogadóbbak, csak néha szét kell robbantani traccs-partijukat. Eleinte sokat panaszkodtak, hogy izomlázuk van. Nem csoda. A vasat fűrészelni nem könnyű dolog. De ma már olyan szívesen jönnek, fúrnak, reszelnek, kalapálnak, mintha mindig ezt csinálták volna!
A lányok politechnikai óráinak már megszületett az első humoros anekdotája is. Még a tanév elején, az első politechnikai foglalkozások valamelyikén Török Erzsi ártatlan arccal állt oda a mester elé:
— Mester elvtárs, kérekszépen egy kis ragasztót!
— Mire kell az, kislányom?
— Eltört a reszelőm hegye. Azt szeretném megragasztani... — jelentette ki olyan naiv komolysággal, hogy egy pillanatig még a mester sem „kapcsolt”. Erzsit ma már nem kell félteni. Tud vigyázni a szerszámra, de tudja azt is, hogy a vasat eltörni még mindig könnyebb, mint enyvvel megragasztani!"
Forrás: Magyar Ifjúság 1962. január – Riporter: (somos) Fotó: Csuzi Zsuzsa
