Higgyük el Orbánnak, hogy hétfőtől ledolgozzák a műtéti várólistákat, mert „rugalmas kapacitástervezéssel” mindent megold az országos kórházi főigazgatóság? Az, amelyik eddig katonákat vezényeltetett a kórházakba. Talán épp azokat, akik most meg a keleti határhoz lettek küldve, a következő feladatra, a „stratégiai nyugalom” fenntartására. Minden alkalommal, amikor Orbán száját elhagyja ez a lózung, egyre idegesebb leszek, ahogy Rejtő remekének szereplői is, miután egy hivatalosság azt kiabálta, hogy „mindenki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj….”

A családunkban élő pedagógusok három oltás után is csúnyán ágynak estek, amikor nemrég elkapták a koronavírust. Óvodás unokákról gondoskodó nagymamák csakúgy, az Ukrajnából menekülőket pedig jó esetben néhány napos itt tartózkodás után tesztelik az ellátásukat szervező óvatosabb önkormányzatok. Járványügyi szakemberek szerint is reális veszély, hogy gócpontok alakulnak ki.

Ebben a helyzetben

szünteti meg a kormány gyakorlatilag az összes veszélyhelyzeti kötöttséget, nehogy már azzal érvelhessen az ellenzék alig egy hónappal a választás előtt, hogy a Fidesz-kabinet korlátozza a szabadságunkat. Csak maga a veszélyhelyzet marad. Én meg csak ülök itt a laptopomnál, és azon töröm a fejem, mennyire zavart engem az utóbbi hónapokban, hogy egy boltban vagy rendelőben maszkban kellett lennem, és mennyire idegesít az, hogy Orbán csapata gátlástalanul hazudozik, és élvezi, hogy bármit megtehet velünk. Ez utóbbi pocsékabb érzés.

Azt állítja péntek reggeli szokásos rádióüzenetében a miniszterelnök, hogy „legyőztük az ötödik hullámot”, pedig nem igaz. Lecsengőben van ugyan, de annyira még nem, hogy vígan ölelkezhetnénk a színházi előcsarnokban vagy a metróállomáson. Mégis erre biztatják a tél végére egyébként is legyengült immunitású embereket. Rendben, az én felelősségem, hogy beveszem-e a maszlagot, vagy továbbra is maszkot húzok minden nyilvános helyen. Maszkot húzok.

Azt állítják, hogy visszatérhet az egészségügy a járvány előtti állapotokhoz, pedig dehogy. A pokoli mennyiségű munkába belefáradt és belefásult dolgozók menekülnek az állami rendelőkből, kórházakból, a túlórákból, hétvégi oltásokból. Tudok olyan kórházat, ahol már arra sem volt mindig energia, hogy a takarítónőknek egyértelműen jelezzék, melyik szobában fekszenek covidos betegek. De most higgyük el, hogy hétfőtől ledolgozzák a műtéti várólistákat, mert „rugalmas kapacitástervezéssel” mindent megold az országos kórházi főigazgatóság. Az, amelyik eddig katonákat vezényeltetett a kórházakba.

Talán épp azokat, akik most meg a keleti határhoz lettek küldve, a következő feladatra, a „stratégiai nyugalom” fenntartására. Minden alkalommal, amikor Orbán száját elhagyja ez a lózung, egyre idegesebb leszek, ahogy Rejtő remekének szereplői is, miután egy hivatalosság azt kiabálta, hogy „mindenki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj”. Itt nem a Grand Hotel van vesztegzár alatt, hanem egy ország. Felhatalmazta magát egy politikai csoport, hogy bármit megtehessen. Ha akarja, kötelező oltást rendel el, ha akarja, megszünteti, ha akarja, megtiltja a sztrájkot, ha akarja, utcára engedi a sajátjait. Ha akarja, előrelátásnak állítja be a baloldal által kifogásolt fegyverkezést, a Putyin-barátságot, ha akarja, azt állítja: a tervezett háború nem került szóba a legutóbbi találkozójukon, és ha akarja, nem beszél a legnagyobb európai atomerőmű megtámadásáról, nehogy azt mondjuk, ebből nem kérünk.

Végül pedig: ha akarja, Orbán felszámolja a választási kampányt. Mert ezt teszi, elszívja a nyilvánosság minimális levegőjét is az ellenzék elől. Erre használja a háborút. 

Forrás: GULYÁS ERIKA (Népszava)