Adórendszerünk áttekinthetetlen. Adókedvezmények tucatjait kapják azok, akiket szeretünk vagy szavazataik értékesek a számunkra: akik társaink és forrásaink az uralkodásban (ld. kaszinók), vagy megbízható szavazóbázisunk (pl. őstermelők a maguk zéróhoz közeli adószintjével). Nem éppen méltányos közteherviselés.

A kata lerombolása a kormányzat üzenete a megváltozott világról. Alighanem előtte lemérték a szavazói karaktert, és arra gondoltak, őket rugdalni nem vezet drámai szavazateséshez. De azért tényleg ekkora a baj a költségvetésben. Ilyenkor szokták szabadjára elengedni a pénzügyminisztérium technikusait, efféle helyzetben vette fel Horn Gyula Bokros Lajost. Aztán ha jobb lesz, ránk ragyog a király arca is, a rendcsinálók meg balra el.

A kata változása széleskörű felháborodást és értetlenséget váltott ki. Nem csupán azért, mert

sok embert érint. Kevesebbet is érinthetett volna, de korábban a kormány jó patrónusa akart lenni ennek és annak is, a kör meg egyre csak bővült. A változás részleteiben homályos, következményei még nem teljesen ismertek. Előkészítése semmilyen szabálynak nem felelt meg, alkalmazása azonnali, ami mögül jól kihallik a vezért felcsattanása, hogy most már elég legyen. Hogy mekkora zavar keletkezik, a szolgáltatások nem roppannak-e meg, azt nemsokára meglátjuk. A kormány célja nyilvánvalóan az volt, hogy a visszafogást kézzelfoghatón bemutassa. Oda nyúlt, ahova biztonságosan tudott, miközben a taxisok kivétele a rendszerből más politikai arcélt mutat: agresszió a gyengébben felé az egyik oldalon, rettegés a veszélyesektől a másikon, mivel a taxisok blokádra is képesek. Hogy aztán ez több mint 30 éve történt utoljára?

A kata megtámadása új világ eljövetelét jelzi. Mi más lehet az oka, hogy a központosított kommunikáció engedte beszélni a honi vezérek alsó osztályából induló Parragh Lászlót, aki persze gagyog s ragyog? Parragh és a kata üzenet. A nagy érdekképviselővel nem foglalkozunk, az ő gyakori felbukkanása az uralkodó politikának a köznépekkel szembeni lenézése fokát jelzi. A görcsösen megrángatott adó viszont kormányzati elszánást mutat, a kedvezőtlen valóság miatt érzett politikai dühöt (az MNB-kamatok esetében is). Lett azóta még más is: kétség ne férjen hozzá, a költségvetésnek pénzre van szüksége.

A kormány bevételeit egyrészt inflációs többletekből szedi be. Az immár óriási inflációs teher (amely sokkal nagyobb lenne a magas költségű befagyasztások nélkül) felfújja az adót (ez jó nekik), folyamatosan rágja a választások során kiszórt pénzt (ez is jó a költségvetésnek, bár a kedvezményezettek elkerekedő szemmel nézik a számlákat). A költségvetés elosztási oldalán élők megkapják bár a pénzüket, de az egyre kevesebbet ér, a közösségi fejlesztések és karbantartások pedig összecsuklanak.

A kata megtámadása a nagyközönségnek és az irányító csoportoknak is jelzés: utóbbiaknak is meg kell emberelni magukat, pontosabban a kiadásaikat. Újságok és fesztiválok szűnnek meg, a hirdetéseken keresztül ömlő pénz lassabban csorog. Ugyanakkor a gyors infláció, a forintárfolyam vitustánca, a hisztérikus mozdulatokkal előadott kamatkorrekciók nem koordinált gazdaságpolitikára, nem előrelátható magatartásra utalnak, amely hatásosan befolyásolná a várakozásokat, inkább további súlyos következményekkel járó rögtönzéseket produkálnak.

A szokásosan irritáló kommunikáció folytatja az aranykor hirdetését. Ám hogy mégsem így alakul a világ, mutatja, hogy a bárgyú és kataton szövegeléshez főbűnösként hozzácsapják a baloldalt, a háborút és Brüsszelt, mert azt mindenki tudja, hogy az aranykor tovaszállt, de mondani még nem szabad. Amerika harcban áll velünk, mi Norvégiára csapunk le. Politikusok kijelölt csapata – engedéllyel, gondolom - kimondja, hogy válság közeleg (de még folyik a rezsiharc). A magyar energiavállalat vezetője üzemanyaghiányról vizionál, az ársapkát tarthatatlannak nevezi. Vajon a kormánynak vagy a kormány nevében nekünk üzen?

Kavargó összevisszaság, a nyilatkozatok némelyike igaz, némelyike rutinszerűen hazug. Lassan ráfordulhatnánk a valóságos problémákra. Fiatalkorom egyik ma már korántsem píszí viccét hozom példaként. A feleség az érzéketlen férjtől azt kéri, hogy az anyós rosszulléteit finoman adagolja, hogy neki is legyen ideje felkészülni. Aztán elutazik. Rövidesen táviratot kap a férjtől. Mama megbetegedett. Stop. Hova temessük? Stop.

Forrás: TÖMPE ISTVÁN (Népszava)