"Azt mondtam az idős embernek: bízzunk benne, hogy eljön majd egy olyan világ, ahol újra súlya lesz az adott szónak, és felelőssége a csepeli városvezetőknek! Elszégyelltem magam, mert olyat mondtam, aminek eljövetelére nem, hogy az öreg, de a magam életében se látok esélyt!"
A napokban felhívott egy lakó Csillagtelepről. Elmondta, hogy nagyon idős ember, ezért azt szeretné tudni, hogy még az ő életében elindulnak-e azok a korszerűsítési munkálatok, amit Borbély Lénárd a polgármesteri kampányában mondott?
Megmondom őszintén, hogy nagy zavarba hozott a telefonáló!
Na nem azért, mert ravasz fogós kérdést tett fel. Nem, erről szó sincs! Azért kerültem zavarba, mert a valóságot tartalmazó felelet és az idős ember válasz igénye nem hozható a kérdező számára is elfogadható összhangba. Az őszinte feleletre, a fájdalmas igazság kimondására az idős ember iránti tisztelet miatt nem vitt rá a lelkiismeret!
A válasznak ugyanis így kellett volna hangoznia:
Uram, magát jól átverték! Ön is – idős kora ellenére ‑ azok közé tartozik, akik a 2019-es helyhatósági vállasztásokat megelőzően elhitték azt, amit a fideszesek hirdettek! Akkoriban úton, útfélen hatalmas táblák két, vagy háromlábú cölöpjei tartották a méregdrága hirdetéseket Borbély Lénárd arcmásával. Ezeken, - a látszat szerint - a terület leginkább vágyott fejlesztésének megvalósítása kezdetéről tájékoztatták az ott lakókat. Csillagtelepen például a teljes lakótelep felújításról. De. ez a látszattal ellentétben nem a lakosság tájékoztatása, hanem Borbély Lénárd közpénzen való választási propagandája volt.
Azt kérdi, hogy ez szabályos-e?
Nem hogy nem szabályos, de törvénytelen is! Nem csak azért, mert igaztalan, hanem azért is, mert kampányt finanszírozni a hivatali költségvetésből tilos! (mint ahogy tilos szórólapokat, kampányújságokat a Városgazda autóival szállíttatni, a hivatal dolgozóival kiosztatni, oktatási egészségügyi, más önkormányzati intézményekben szórni.
Magam a hetvenes évektől veszek részt a helyi politikában, de még életemben nem tapasztaltam akkora hazugság cunamival, gátlástalan átveréssel, amiket a fideszesek mernek alkalmazni! Csillagtelep csak egy a sok közül. Itt a hazugságnak még nyomatékot is adtak! A hihetőség kedvéért néhány dömper homokot is lebillentettek a házak tövébe, mutatva, hogy komolyak a szándékaik. Aztán Borbély Lénárd ismét polgármester lett, és a pénz kellett a támogatók megvásárlására, az árulók kifizetésére! Így hát, a homokdombokat elplanírozták, és a témát levették a napirendről.
Drága uram! Ön, - aki a nyolcvanas évei végén jár - biztos lehet benne, hogy nem éri meg ennek a lakótelepnek a rehabilitációját! Most focipályákkal. táborokkal, rendezvényekkel hülyítik a lakosságot! És „az istenadta nép” – Önnel együtt - még eszi ezt is!
De nem mertem ezt mondani!
Azt mondtam, bízzunk benne, hogy eljön majd egy olyan világ, ahol újra súlya lesz az adott szónak, és felelőssége a funkcióba választott embernek!
Újra csak elszégyelltem magam, mert olyat mondtam, aminek eljövetelére nem, hogy az öreg, de a magam életében se látok esélyt!
Forrás: HORVÁTH GYULA közösségi (fb) oldalának Csillagtelepi hívás című bejegyzése