Nem volt még elég? Németh Szilárd beton szörnyetege figyelmeztet: a Kis-Duna-parti beruházások újabb közlekedési feszültségeket okoznak, rombolják az ott élő csepeliek életkörülményeit, illetve emelik a környezet légszennyezettségét, ezáltal romboló hatással lesznek a Kis-Duna környékének növényvilágára, valamint a Kis-Duna szennyezettségére is.
A közpénzből megjelenő kerületi fideszes média bejelentette: már zajlik az új épületek alapozása az Hollandi úti ifjúsági táborban
Hiányérzetünk a bejelentés után három témában van:
> a január óta folyó ügyben cikk cikket követ, közvélemény kutatásnak csúfolt felmérés után egyszemélyes, konkrét terveket, beruházási költségeket nem ismertető polgármesteri (nem pedig testületi) döntés után elindult a kivitelezés: először letarolták a tábort, majd elkezdődött az alapozás. Hogy mindez mennyibe kerül várhatóan, arról, eddig egy sor sem jelent meg a csepeli fideszes médiában. Ez államtitok?
> A Hollandi úton már megépült Németh Szilárd birkózócsarnoka, fejlesztésre került a csepeli strand, a gyerekeket szolgáló új napközis tábor, focipályák sorakoznak egymás mellett, most élő-füvesítik a legújabbat, s az új, gyerekeket szolgáló ifjúsági tábor pedig tovább „terheli” a Kis-Duna partot, a Hollandi utat, amelyek környezeti védelméért
2010-ben a civilek segítségével még tüntetést is szerveztek az akkori fideszesek.
A gazdasági környezet romlása, az önkormányzat költségvetésének jelentős kormányzati megcsorbítása, az energiaköltségek nyári megsokszorozódása, jelentős fenntartási, működtetési költségeket jelent a következő években a kerületi önkormányzatnak. Az intézmények beruházási költségeinek megtérülési idejéről nem is érdemes beszélni. Miből fogja működtetni az önkormányzat a Hollandi úti létesítményeit?
> A kerület fő útvonalainak zsúfoltsága már eddig is növelte a Hollandi út kihasználtságát, az ottani beruházások újabb közlekedési feszültségeket okoznak, rombolják az ott élő csepeliek életkörülményeit, illetve emelik a környezet légszennyezettségét, ezáltal hatással lesznek a Kis-Duna part növényvilágára, illetve a Kis-Duna szennyezettségére is. Mit tervez a vezetés mindezek csökkentése érdekében?
E.-S.