Virággal, zöldséggel és gombával bombázták a piacokat Csepelről. Ötven éves a most következő kiragadott néhány sor: „Aki napjainkban lép a szigetre, tapasztalja, hogy Csepel ma is erődítmény; egész sereg ipari bástyája van. De a ma krónikása nem fest hű képet az ’erődről’, ha csak a kohókról, a vasról emlékezik meg. A maga nemében erős bástya például a tizedik születésnapját ünneplő Duna téesz is.”
Az újságíró messziről futott neki a történetnek, hogy aztán közel hozza az olvasókhoz csepeli témáját A Duna Termelőszövetkezetről (TSZ-ről) készített figyelemre méltó riportot. Többek között ezt írta:
"Anonymus Csepelről: „Árpád vezér pedig nemeseivel a szigetre lépett ... melyet a Duna vize erődít...”
Aki napjainkban lép a szigetre, tapasztalja, hogy Csepel ma is erődítmény; egész sereg ipari bástyája van. De a ma krónikása nem fest hű képet az „erődről”, ha csak a kohókról, a vasról emlékezik meg. A maga nemében erős bástya például a tizedik születésnapját ünneplő Duna téesz is. Háromezer dolgozót foglalkoztat, ötszázhúsz holdon termel — szórófejes öntözéssel — zöldséget, melynek nagy részét saját konzervüzeme dolgozza fel; ők adják az ország gombatermelésének hatvan százalékát (évente több mint egymillió kiló gombát termelnek); önálló piackutató és
kereskedelmi részlegük van; a téesz gazdasági s egyéb épületeit saját építővállalatuk húzza fel — s így tovább.
Aki belép a szövetkezet elnökének irodájába, szembe találja magát a Minisztertanács vándorzászlajával — és még sok kitüntetéssel, oklevéllel. (Csak az 1970-es mezőgazdasági kiállításról négy aranyérmet takarítottak be.) Nem véletlenül.
A termelőszövetkezetben meghonosított növények többnyire új fajták, méghozzá a nemzetközi élmezőnyből. A karfiol dán, a paradicsom és az uborka holland, a káposzta az NDK-ból származik. A szövetkezet szakemberei évek óta árgus szemekkel járják a világot, figyelemmel kísérik a nemesítési eredményeket, s ahol valami újat, kiemelkedőt találnak, lecsapnak rá, hazahozzák, meghonosítják...
A szövetkezet egyik legjelentősebb termelési üzemegysége Csillagtelepen székel. Huszonhatezer négyzetméter van itt, fűtött üveg alatt. Az üvegvárosban a napi átlagos hőmérséklet, ha esik, ha fagy: tizenkilenc fok.
Ezt garantálja a hipermodern gázerőmű, amely, ha kell tízmillió kilokalória hőt is termel. Az üvegen kívül fagy — itt nyílik a krizantém; az üvegen kívül hull a hó — itt esik az eső. Azazhogy nem is eső. Az öntözőberendezések nem esőcseppeket termelnek, hanem „porított vizet” permeteznek.
Az üveg alatti városban többféle éghajlat is előfordul: a páfrányok, pálmák és fikuszok vidéke a trópust idézi; a krizantémok utcájában a mérsékelt égöv képviselteti magát. A legnagyobb üvegházban viszont félhomály fogad: a fehér talaj a Lappföld képzetét kelti. Persze csak első pillantásra. Közelebb érve kiderül, hogy az örök hó nem más, mint sampinyongomba.
Az üvegházban traktor szánt.
Az itteni meteorológusok sohasem tévednek a várható időjárást illetően, hiszen ők maguk csinálják azt a műszerfalon.
Mindez érthető és világos. Ha nem az egyik palántautcában hiába töröm a fejem, nem tudok rájönni a dolgok magyarázatára; a paprikapalánta-ágyások fölött ugyanis jólöltözött madárijesztőik őrködnek.
— Mik ezek? — kérdem óvatosan Gyárfás Andor kertészmérnöktől.
— Madárijesztők — erősíti meg gyanúmat.
— Értem, nyáron be-beröpködtek a madaraik, s azóta a madárijesztők itt maradtak.
— Szó sincs róla! Ezek a madárijesztők most is szolgálatban vannak! Mi tagadás, számos nemkívánatos lakónk is van.
— S nem lehet a verebeket elűzni valamivel?
— Nem. Nagyon jól érzik itt magukat. Megtanulták, hogy az üvegen nem lehet átrepülni, és nem is bolondok a fagyban gubbasztani a drótokon, amikor itt tejjel-mézzel folyó Kánaán van számukra, bennünket leszámítva.
A város főterén, a focipálya nagyságú üvegnegyedben a műszerfal előtt fiatal „műszerész” tesz-vesz. Zsuhár Rózsának hívják, foglalkozása zöldségkertész.
Rózsa Szombathelyen hallotta a téesz hírét, gondolt egy merészet, felszedte a sátorfát, beköltözött a szövetkezet kollégiumába és kitanulta a szakmát. Szóval gyökeret vert.
— Mennyi a fizetése? — Attól függ... A téeszben minden üzemrész önelszámoló, s ezen belül is mindenkinek a szerint bélelt a borítéka, hogy mit termelt és milyen munkát végzett. Egyébként átlag háromezer forintot keresek.
Sietve elbúcsúzom. A téesz a kertészeknek nem fizeti az interjúadást."
Forrás: Pajtás, 1972. TORMA GYŐZŐ
FOTÓ: GAMAN GÁBOR
