Minek nézi a csepelieket ez a kerületvezetői garnitúra?
A munkaterv szerint idei utolsó ülését tartja ma reggel 9 órától az önkormányzat képviselő-testülete a polgármesteri hivatalban. Valamikor az ülés befejezésekor kerül sorra a képviselő-testületi közmeghallgatás, amely törvényi előírás. Múlt hét pénteken, az ülésre készült meghívó tervezetének nyilvánosságra hozatalakor a polgármester a meghívóban még 25 előterjesztés tárgyalására tett javaslatot. Tegnap azonban már 27-nél tartott, s lehet, hogy a kezdéskor tovább bővül a megtárgyalásra javasolt előterjesztések száma.
Gondunk azonban nem ez. A kora délelőtti kezdés azt jelenti, hogy a polgármester nem várja a testületi ülésre a munkába járó csepelieket, inkább csak a hivatali és az intézményi vezetők, valamint a mozgósított fideszes aktivisták
részvételével számol. Szerintünk Borbély úr még az évi egy közmeghallgatás lehetőségét sem meri teljesen kihasználni, fél a nyilvánosságtól.
Az is csökkentheti a közmeghallgatáson részt venni szándékozók kedvét, hogy nem tudható annak pontos kezdési időpontja, hiszen a testületnek előtte meg kell tárgyalni a 27 napirendet, amelynek vitája elhúzódhat.
További kritikaként vetjük fel a rendeletmódosításokat tartalmazó előterjesztések szerkesztési módját: az előterjesztők a rendeletek módosításakor, a testületi tagok kérése ellenére sem ismertetik a módosítandó rendelet szövegét, csak a módosításra javasolt változatot ismertetik, ez pedig nem felel meg a helyi Szervezeti és Működési Szabályzatnak. Az SZMSZ 39.§ 2) bekezdése szerint ugyanis „Tárgyalásra az a rendelettervezet alkalmas, amelyik tartalmazza a) a szabályozni kívánt kérdés bemutatását….”
Az alábbiakban néhány, általunk kiemelt napirenddel kapcsolatban megfogalmazott megjegyzésünket, kérdésünket ismertetjük, remélve, hogy ezekre a testületi ülésen választ is kapunk.
Napirend-tervezet 1. pontja: (127. sz. előterjesztés)
Rendelettervezet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2022. évi költségvetéséről szóló 3/2022. (III.2.) önkormányzati rendelet módosítására
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
Megjegyzés:
Csepel idén is kiemelt állami támogatásban részesült: 1,16 milliárdot kaptunk működésre, míg 760 milliót felhalmozásra, s valamelyest nőttek a kerület saját bevételei is. Ez sem elegendő azonban az energiaárak változása miatti megnövekedett kiadások fedezésére, hiszen Borbély korábbi véleménye szerint ~ 2 milliárd forintot igényel Csepeltől az energiaáremelkedés, amelyet csökkenthet a ~ 600 milliós, polgármesteri intézkedési csomag. A több mint 21 százalékos infláció ugyanakkor növeli az önkormányzat kiadásait. Ezek kezelésére semmit nem tartalmaz a költségvetés rendelet módosítási javaslata.
Kérdéseink:
1) Milyen további intézkedéseket tervez a polgármester az energiaköltségek növekedése hatásainak kivédése érdekében?
2) A javaslatból kiderült, hogy ~ 330 millió ún. szabad maradványt vontak el az önkormányzati intézményektől, tovább csökkentve ezzel azok fejlődési lehetőségeit vagy például az alacsony bérek emelésének lehetőségét. Évek óta ezt a módszert alkalmazzák az önkormányzat költségvetési egyensúlyának rendezése érdekében. Miért?
3) A lapkiadások-média rovaton tervezett 72 milliós összeget 55,2 százalékkal(!) javasolta megemelni az előterjesztő. Mi indokolta a jelentős mértékű emelést?
4) A gazdasági válság, az energiaárak emelkedés, az infláció, ezen belül az élelmiszer infláció rendkívül magas növekedése nehéz helyzetbe hozza a csepeliek jelentős részét, az egyedülálló vagy alacsony nyugdíjjal rendelkező csepelieket. Borbély úr eközben a családok, nyugdíjasok megsegítéséről beszél, de csak beszél. Az ellátottak pénzbeli juttatásaira fordítható, egyébként rendkívül alacsony összegek emelésére mégsem tett javaslatot. Miért nem?
Napirend-tervezet 2. pontja: (128. sz. előterjesztés)
Rendelettervezet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 28/2017. (XII.01.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
Helyi adóemelés! Nem nagyon szokás gazdasági válság, egyre növekvő infláció időszakában növelni a gazdaság terheit, Borbély mégis ezt teszi az építmény- és telekadó 11,2 százalékos emelésével. Az energiaárak, az infláció emelkedése mellett az újabb helyi adóemelés csak árthat a helyi kis-, közép- és nagyvállalkozóknak, sőt fennmaradásukat is veszélyeztetheti. Megéri? Mi lesz, ha jövőre emiatt is kevesebb iparűzési, építmény- és telekadó kerül befizetésre?
Napirend-tervezet 5. pontja: (147. sz. előterjesztés)
Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Humán Szolgáltatások Igazgatósága Alapító okiratának módosítására és
Rendelettervezet a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokról, azok térítési díjáról és a természetbeni ellátásokról
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
Az önkormányzat tovább terheli a csepeli családok egy részét, amikor 20 százalékkal emeli a szociális étkeztetés térítési díját, illetve megemeli, 20 forinttal a kiszállítási díjat is. Több fővárosi kerület tett már lépéseket a nehéz helyzetbe kerültek megsegítésére, Borbély úr meg emeli a rászoruló csepeliek szociális étkezési térítési díjait. Nem kellene már egyszer összhangba hozni a propaganda szövegeket és tetteket? Vagy jobb érzés becsapni az embereket?
Napirend-tervezet 8. pontja: (131. sz. előterjesztés)
Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Építési Szabályzatáról szóló 24/2018. (X.26.) önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezésére
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
A szeptember végi botrány (bezárják a csepeli munkásszállót, 300 lakót akarnak utcára tenni) rendezése érdekében Borbély Lénárd gyors megállapodást kötött a tulajdonossal. Bejelentve az örömteli hírt, a megállapodás részeként azt is közölte, hogy a tulajdonos újabb munkásszállót építhet a gyár területén, illetve a kerületben is.
Kérdéseink:
1) Ez már bele sem került a rendeletmódosításba. Miért nem építhet a tulajdonos újabb munkásszállót karületben?
2) Mi indokolja, hogy ilyen lassan megy az ügy végleges rendezése, s csak májusban kerül előterjesztésre a rendeletmódosítás? (Megjegyzés: a jövő év első félévi testületi munkatervbe egyébként nem került betervezésbe a szabálytat módosítása!)
3) Mi szólt mindehhez a gyári tulajdonos? Az egyeztetés során, ha volt, nem mondta, hogy nem ezt ígértétek?
V.-a.