Jól képzett, jól fizetett harmincasok gyakran elmondják szüleikkel beszélgetve, hogy nekik már nem lesz állami nyugdíjuk. Még nevetgélnek hozzá, de tudják, hogy valami mást kell majd kitalálniuk, ha negyven év múlva majd ők sem tudnak pénzt keresni.
Lehetne önkéntes nyugdíjpénztári befektetésben gondolkodniuk, de idén jó, ha nem zárnak mínusszal a kasszák, ami óvatosságra int. Lehetne ingatlanba fektetniük, de először maguknak kellene önálló lakást venni, vagy legalább nem azt a kényszert érezni, hogy pénzzel is segíteniük kell aput, anyut, mert a végigdolgozott élet után nem elég a nyugdíjuk a rezsiszámlákra és negyven évnyi járulékfizetés után csak a magánegészségügyben kapnak normális ellátást, ha bajuk van.
Mindezekhez jön az a hír, hogy 2025-től minden bizonnyal tovább emelkedik a nyugdíjkorhatár, mert
az uniós szakértők szerint különben 2070-től nem lesz fenntartható a magyar nyugdíjrendszer. Hasonló ijesztgetés fél évente elhangzik, de soha nem értem: ha adóként szedik be a járulékokat, akkor mi omlana össze?
Az lehet, hogy van egy határ, ami fölött nem akar nyugdíjra költeni az állam, de ha az állampolgároknak új stratégia kell, lehet, hogy a kormánynak is az kellene.
Például el kellene fogadni, hogy idősödő társadalomban élünk, vagy hogy a lakosság, különösen a férfiak jelentős része már nem egészséges, amikor eléri a mostani 65 éves korhatárt, sokan meg sem élik azt. Hová kellene még emelni?
De ha nem szaladunk ennyire előre, csak a gyorsan közeledő január elsejére gondolunk, meg az ennél is sebesebben emelkedő inflációra, akkor nem értjük, miért nem mondja ki a várható nyugdíjemelési mértéket a kormány. Ha mindenáron a nyugdíjak reálértékének a megtartása a cél, amit folyton hangsúlyoznak, akkor miért kell szankciós költségvetésről mesélni, ami alapján majd megmondják, mennyivel adnak többet az előre betervezett 5,2 százaléknál? Hacsak azért nem, mert nem akarják idén sem megadni, ami járna, hanem majd nyártól jön megint a kiegészítés kiegészítése, de addig a nyugdíjasok hiteleznek a központi kasszának.
Forrás: GULYÁS ERIKA (Népszava)
