12 év alatt még soha, de reméljük, hogy majd ma válaszokat kapunk kérdéseinkre a képviselő-testületi ülésen a polgármestertől vagy a helyetteseitől.
Idei első ülését tartja ma délelőtt 9 órai kezdettel a csepeli önkormányzat képviselő-testülete a Szent Imre téri polgármesteri hivatalban . Jelentős várakozás előzte meg az ülést, hiszen a tavalyi utolsó két testületi ülésen gyakorlatilag nem volt már a polgármester mögött többségi támogatás ‑ mint később kiderült ‑ a helyi fideszes belharcok miatt, ami a kerületi Fidesz-alapszervezet megszüntetéséhez, feloszlatásához vezetett. Akkor a költségvetési módosítást, az idei adóemelést, és a Csepeli Városgazda Zrt kettéválasztásával kapcsolatos feladatmegosztási szerződés elfogadását utasította el a többség.
A módosított testületi meghívó alapján a polgármester szerdán 17 órakor 15 előterjesztés megvitatását kezdeményezte a mai ülésre, de a novemberben és decemberben leszavazott előterjesztésekre ‑ a meghívó szerdai állapota szerint ‑ nem kívánt visszatérni. Az idei év költségvetetési terve megoldhatja gondjait, ha elfogadják, adóemelési javaslata már nem valósítható meg, a Csepeli Városgazda Zrt kettéválasztása kapcsán
létrejött új szervezettel kötendő feladatmegosztási szerződésre viszont, állítólag, „kiskapus” megoldást keres a törvények között. A kérdés csak az, mit szóé mindehhez a képviselő-testület ellenzéki oldala. Lásd: https://csepeliek.blog.hu/2023/01/20/all_a_bal_es_no_a_kaosz_csepelen_a_varosgazda_koruli_kozeleti_bombarobbanas_utan
A napirend-tervezettel kapcsolatos kérdéseink:
Napirend-tervezet 1. pontja: (1. sz. előterjesztés) + 1. sz. et. kereshető formátum
Rendelettervezet a szociális rászorultság alapján megállapítható pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló 4/2022. (III.02.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
A javaslat a nyugdíjminimumot „bebetonozó”, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szégyenletes tavalyi módosítása alapján készült, amelynek lényege, hogy „az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb” szövegrész helyébe „a szociális vetítési alap” kerül. A nyugdíjminimumról van szó, amelynek összege 2008 óta(!) 28.500 forint. Az összeg sok, nyugdíjrendszeren kívüli, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi eljárásnál kiinduló pontként van figyelembe véve, ezáltal mesterségesen alacsony szinten tartja ezen ellátások összegét is. Tehát csak a név változik, egyébként minden marad a régiben.
Kérdésünk: tervezi-e az önkormányzat vezetése a 2023. évi költségvetésben az ellátottak szociális rászorultság alapján megállapítható pénzbeli juttatásainak növelését, ha nem, miért nem?
Napirend-tervezet 2. pontja: (4/1. sz. előterjesztés) + 4/1. sz. et. kereshető formátum
Rendelettervezet Budapest XXI. Kerület Csepel Építési Szabályzatáról szóló 24/2018. (X.26.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
A javaslat a gyártelep területén lévő munkásszálló tervezett megszüntetése körül tavaly szeptemberben kirobbant botrány kapcsán létrejött polgármesteri megállapodásból adódó önkormányzati feladat végrehajtása. A polgármester akkor a munkásszálló további fenntartása és fejlesztése érdekében azt vállalta, hogy megteremti annak lehetőségét, hogy a cégcsoport településrendezési szerződés megkötésének vállalása mellett további munkásszállásokat alakíthat ki a kerületben, ami a kerületi építési szabályzat módosítását igényelte.
Kérdéseink:
1) Azóta sem került nyilvánosságra a két fél közötti megállapodás szövege. Miért nem, illetve mit tartalmaz a megállapodás?
2) Hol alakíthat ki, az ígéret értelmében, további munkásszállásokat a kerületben a cégcsoport?
3) Hogy áll jelenleg a gyári munkásszálló tulajdonos által vállalt teljes körű felújítása, összkomfortossá és energiahatékonnyá tétele, az ott lakók sorsa?
Napirend-tervezet 4. pontja: (3. sz. előterjesztés)+ 3. sz. et. kereshető formátum
Javaslat kerékpáros pumpapálya létesítésére az Országos Bringapark Program 2023 keretében
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
Kérdésünk: ebben a gazdasági helyzetben, amikor komoly hiányok vannak a költségvetésben, további megszorító intézkedéseket kell tenni a kormány energiatakarékossági rendeletei miatti hiány további csökkentse érdekében, mi indokolja egy újabb szabadidős beruházás elindítását, akkor is, ha a költségek felét támogatásként megkapjuk?
Napirend-tervezet 9. pontja: (9. sz. előterjesztés)+ 9. sz. et. kereshető formátum
Javaslat az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II.25.) önkormányzati rendelet alapján együttműködési megállapodás megkötésére és bérlőkijelölési jog alapítására
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
Kérdésünk: kötelező-e az EMET-tel való megállapodás, különösen annak függvényében, hogy példátlan módon, egy db önkormányzati lakás ingyenes bérleti jogviszonyának létrehozására kell szerződnünk a céggel? Ilyenre, az EU-s pályázatok, de az eddigi hazai pályázatok esetében sem volt példa, ráadásul 10 évre szólóbérlőkijelölési jog biztosításával.
Napirend-tervezet 14. pontja: (14. sz. előterjesztés) + 14. sz. et. kereshető formátum
Beszámoló a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról
Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
Kérdésünk: a beszámolóban szerepel 4 db, 2012-ben ás 2013-ban, hozott határozat, amelyek 10-11 éve valamilyen okból nem hajtottak végre. Kik a felelősei az elfogadhatatlan idejű csúszásnak, s mi a garancia, hogy idén december 31-ig végrehajtásra kerülnek?
12 év alatt még soha, de reméljük, hogy majd ma válaszokat kapunk kérdéseinkre a képviselő-testületi ülésen.
V.-a.