A történelem nyilvánvalóan nem lehet az élet tanítómestere. Mert ha az lenne, akkor a nép nem tapsolna lelkesen annak, hogy egy Mussolini-reinkarnáció taszítsa megint vesztébe azt az országot, amelyet Szűz Mária adományozott – egy megye III. kettő-null után – személyes használatra a zsebducénak.

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy azt a bölcseletet is hozzáfűzzem, hogy Mussolini csak akkor tud kibújni a földből, ha mussolinisták is akadnak nagy számmal. És ők vezért akarnak, és boldog mosollyal kergetik az egész országot a bűnbe, a szégyenbe és a vereségbe – és miután Történelem tanító bácsi csak a fejét csóválja, ám ők semmit sem tanultak, tanulnak, de legalább

igen erőszakosak.

De elő a farbával.

A nácikra Magyarországon február 11-én emlékeznek a nácik. Legalább egy súlyos náci vereség napján – ez jó, mert mégsem valami győzelmi mítosz. Stílszerűen rendszeresen a tömeggyilkos – vagy legalábbis szadista tömeggyilkosságokat levezénylő - Kapisztrán János budai szobránál. (Kapisztrán ma a magyar katolikus tábori püspökség védőszentje, sok ezer ember kínhalála szárad a lelkén).

1997-ben, talán először, Győrkös István szervezte meg a provokációt. Győrkös szélsőjobb szervezetek alapítója, vezetője, aki később az orosz katonai titkosszolgálattal is együttműködött, míg végül megölt egy rendőrtisztet.

Győrkösék már korán kapcsolatot építettek elsősorban a német szélsőjobbal is, ha már hazaárulás, legyen minél nagyobb.

1999-ben is szépen összejöttek náculni és bár akkor is előkerültek ellentüntetők, rendőri biztosítás mellett átvonultak a Viking klub nevű helyre – folytatni az ünnepelgetést. Szélsőjobb zenekarok kerültek elő többfelől Európából, tovább heccelve a diadal- és egyre inkább sörittas nácikat. Ezt akkoriban Európában viszonylag kevés helyen játszhatták volna így el.

És itt álljunk meg egy pillanatra. 1999-et írtunk, akkor is éppen a Fidesz volt hatalmon. A szélsőjobb felé rendeződés már megjelent, de még közel sem volt olyan erőteljes és szépen virágzó, mint napjainkban. Ráadásul, rossz volt ennek az egésznek a nemzetközi visszhangja, ami akkoriban ezek szerint még számított. Ráadásul, Magyarország többsége még lelkesen támogatta az uniós, de mondhatjuk úgy – a civilizált – világhoz való csatlakozás programját.

Szóval, mégsem ment simán minden. Koncert közben megjelent a rendőrség. Igazoltatni akarta a résztvevőket, mások szerint direkt provokálták a békés nácikat. A lényeg az, hogy a megjelenő rendőrök elverték a közönség egy részét. Különösen, amikor azok szabadságjogaik védelmében sörösüvegekkel próbálták fejbedobni a rendőröket. S bár az első rendőregységeket visszaverték a nácik, hamarosan megjelentek a rohamrendőrök és a csata ezzel el is dőlt. Eljárások indultak 24 fickót kiutasítottak az országból.

Akkor még volt politikai akarat megakadályozni az efféle nyilvánvaló provokációkat. Azóta sokat romlott a helyzet, Győrkös, ha még él valamelyik fegyintézetben, ugyan nem szervez már semmit – de úgy fest, akadnak, akik úgy érzik, hogy lehet és tessék. Nekik is igazuk van.

És itt a másik történet.

Talán 2007, Prága. Akkor a cseh fővárosban néhány tucat sunyi és gyáva náci akart tüntetést szervezni a zsidónegyedben, merő véletlenségből éppen a Kristályéjszaka évfordulóján. Túl sokan sem voltak, talán különösebb közvetlen veszélyt sem jelentettek a világra, ráadásul ők is feltűnően beszari alakok voltak, akik próbáltak mindenféle nevetséges érvet kitalálni, hogy ők tulajdonképpen nem is, mindezt úgy, hogy azért mindenki értse, dehogynem.

Nos, a cseh nép jeles képviselői köszönettel nem kértek ebből. Elnöki támogatással, a prágai érsek közreműködésével, sok politikus, közéleti ember és átlagpolgár részvételéve, a rendőrség szakszerű beavatkozásával elkergették a helyi fasisztákat. Igen, kivonultak papostul, érsekestül, értelmiségiestől. Prágaiak, csehek hazafiak.

És vége is volt az ügynek.

Forrás: Dési János (Klubrádió)