Rohan az idő...1961-ben nem nyitásra, hanem megnyitásra készültek a Csepeli Strandon. A gyermekjegy 140 centiméteres magasságig két forint volt, a felnőttek négy forintot fizettek a belépőért. 50 fillér egy gombóc fagyi. Zene, felhívás és reklám a megafonból: Felnőttek még lábat sem áztathatnak a gyermekmedencénél...Mosogasson ultra daisyvel, így a piszkot sose nézi el...Zöld volt a mező...
A cikk második oldalán lévő videó az építőknek, a Csepel Vas- és Fémművek munkásainak, mérnökeinek, alkalmazottainak, egykori vezetőinek állít emléket, mindazoknak, akik önzetlen társadalmi munkával vettek részt a strand létrehozásában. Azoknak, akiknek meghatározó szerepük volt abban, hogy a strand felépült, és ma is vendégeket fogad.
A főváros XXI. kerületében, a Hollandi úton 1961. június 7-én nyitották meg a strandot.
Jelenlegi helyén, a Kis-Duna Duna-parton már az 1930-as években működött strand az egykori WM gyár, vagyis a Weiss Manfréd Művek üzemeltetésében.
Az ötvenes évek végén, 1958-ban a Csepel Vas- és Fémművek munkásainak, alkalmazottainak kezdeményezésére a gyár új, korszerű fürdőt építtetett a régi helyett.
Így kezdődött: Mélyfúrásokat végeztek a területen, melynek nyomán értékes összetételű ásványvíz tört fel.
Erre a vízkészletre alapozva épült fel a
strandfürdő, amit hatvanekét évvel ezelőtt, 1961 június 7-én nyitottak meg a csepeli és a környékbeli lakosság előtt. A gyermekjegy 140 centiméteres magasságig két forint volt, a felnőttek négy forintot fizettek a belépőért, de a kimenőn, eltávozáson vagy szabadságon lévő sorkatonák szintén két forintért vehették igénybe a strandot és a fogasos öltözőket.
A Csepeli Strand, a Soroksári Duna-ág partján, megynyitásától kezdve mintegy 7 hektárnyi üde zöld területen fekszik. Parkosított területe 41 935 m2 volt. Befogadóképességét a vízfelület alapján mintegy 4500 főre tervezték, de a parkosított terület jóval több vendég kényelmes pihenését tette lehetővé.
A strand területén 60 éve az alábbi medencék várták a fürdővendégeket:
- Termál gyógymedence 36-38 C-os termálvízzel
- 50 m-es úszómedence 24-26 C-os vízzel
- élménymedence 30-32 C-os vízzel
- gyermekmedence 32-34 C-os vízzel
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. az úszó- és strandmedencét 2002-ben szűrő-forgató berendezéssel látta el. A strandmedence különféle komfortfokozó élményberendezésekkel és hárompályás csúszdával működött.
A strand gyógyvizének jellemzői: nátriumot is tartalmazó, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, szulfátos és kloridos hévíz, amelynek fluoridion-tartalma is jelentős.
A strand környékén ingyenes parkolási lehetőség várta a vendégeket.
Az itt következő video az építőknek, a Csepel Vas- és Fémművek munkásainak, mérnökeinek, alkalmazottainak, egykori vezetőinek állít emléket, mindazoknak, akik önzetlen társadalmi munkával vettek részt a strand létrehozásában, azoknak, akiknek meghatározó szerepe volt abban, hogy a strand felépült.
A képekért köszönet a 21. kerületi Hírhatárnak, valamint a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesületnek
Zene a videóban: Törd a kerítést, a falakat át... – Előadó az Orfeo együttes