A PEDAGÓGUSNAP ELŐTT Magyarországon feszültség van. Növekvő. A hatalom birtokosai - ha kell, akkor rendőrsorfallal - egyre fogyatkozó készlettel őrzik csalárdul megkaparintott hatalmukat.  Itt az erkölcsi és spirituális erőfölény jelenléte az, ami új, ami megragadja a figyelmet, a fantáziát, ami reményt ígér, hogy Magyarországnak van tartaléka még.  Fotó: Németh Dániel/444.hu

Már régóta  nem a nemzet javát eltérő ideológiai alapokról, más és más koncepciók szerint beteljesíteni vágyó demokratikus versengés zajlik itt, hanem mind leplezetlenebb és végsőkig, immáron erőszaktól sem visszariadó elszántság a hatalom megtartására. Mégsem az a kép ennek a konfliktusnak a képe most, amelyen Orbán rendőrei kamaszokat fújnak le gázspray-vel. A fizikai erőfölény érvényesítése nem hordoz újdonságot. Itt az erkölcsi és spirituális erőfölény jelenléte az, ami új, ami megragadja a figyelmet, a fantáziát, ami  reményt ígér, hogy Magyarországnak van tartaléka még.

Ez a nép egyszer akár túl is juthat bűnös és fájdalmas visszaeső időszakán. Nekilendülhet majd újra, hogy

tényleg megszabaduljon múltszázadi autoriter rendszereinek máig betegítő hatásaitól, ne azok penészes készletét alkalmazva jelöljön ki már megint új úri/elvtársi élcsapatot, hanem az emberi kiválóságok kiválasztását igazságos és hozzáértő szerves folyamatokra bízza. S annak záloga, az oktatás. A tényleges tehetség fölismerése, dédelgetése, kiemelése, útra bocsátása. Ami a pedagógus dolga. Elképesztő felelősségű, az óraleadási robot mindennapjaiban is célirányos figyelmet követelő munka. Kevesen képesek jól végezni ezt. S aki jó ebben, azt Pintér belügyminiszter, a maga szempontjából teljesen logikusan és szakszerűen távolítja el helyéről.

Nyilvánvaló, hogy a hatalomnak az orwelli mese logikája szerint nem kiművelt emberfőkre van igénye, nem rájuk támaszkodik évek óta újabb és újabb ellenségeket (migráns, brüsszel, covid, rezsidémon, sorosgyurcsány, háborús inflációbombák, most már világháború, etc) kijelölő, minduntalan harcot rikoltó, rémisztgetős hatalomtechnikai munkájában. Aki képes disztingváltan gondolkodni, van képessége önálló véleményalkotásra, az undorral figyeli a kormány manipulációját, melynek célja természetesen nem a nép megóvása bármi veszélytől, pusztán a szabadrablás feltételeinek biztosítása kiválasztotti köre számára. Ilyen szellemi képességek, kritikai elemző és értékelő gondolkozás széles tömegek számára, csak a közoktatásban fejleszthetők. Ezért tesznek meg mindent, hogy jó oktatás, jó tanárok mindinkább a nagyon drága, kizárólag egy szűk társadalmi csoport által megfizethető iskolákban működhessenek. Ezért fosztják meg most a nemzet kincsét, legjobb állami középiskoláit, nagyszerű tanáraiktól. Ugyanaz a tudatos züllesztő folyamat ez, ami az egészségügy szándékos tönkretételével zajlik, s azok, akik 3-4-5 évtizede hónapról hónapra fizették öregségük beigért nyugalmát, a társadalombiztosítási járulékot, ha most valóban komoly bajba jutnak, fizetős orvosi ellátást kell igénybe venniük.

Ez a kép, Törley Katalin, kirúgott Kölcseys tanár szembenézése a tekintete elől menekülő rendőrökkel, nagyjából mindent elmond a korról, amiben élünk. A rendőröknek van okuk tartani tőle, noha a nyugodt erőt képviselő, velük szemben álló asszony fizikailag nem erősebb náluk. Ő, itt és most, azokat a tanárokat képviseli, akik a szolgálatban akár békés civilekre is ráereszthető rendőröket mostani pozíciójukig juttatták. Sok esetben nem túl jómódú, nem befolyásos családok gyermekeit.

A hatalom megszerzése és megtartása nem mindig szép játék. Nem szól az igazságról, sem arról, hogy a rafináltabb, erősebb okvetlen jobb szándékokkal dolgozna. Bár a demokráciát, az eltérő értékrendeket képviselő politikai erők versenyét épp azért találták ki, s 1989-ben ezért választottuk mi magyarok is, hogy abban különféle nézőpontok artikulálódjanak. Ilyesmikről ebben az országban már huzamos ideje nincs szó, s a társadalom jelentős része mintha beletört, beletörődött volna, hogy az új urak igája alatt ez az új rend. Hogy az örök vezér, vitéz Nagybányai Kádár Viktor országlásának sosem lesz vége. Pedig de!

Törley Katalin szelíd tekintete ennek reményét tartja életben. Létezik olyan honpolgár, akiben a demokrácia benne él. S van, aki a politikai váltógazdaság eszméjét még mindig előbbre tartja, mint a bármilyen fondorlattal megszerzett és vaskézzel megtartott hatalmat. Pusztán a tény, hogy minden más versenytársnál gátlástalanabbul, erkölcstelenebbül, rafináltabban megőrizhető a totális hatalom, még nem ad legitimitást annak. Az egy fölismerhető és el nem fogadandó körülmény, de nem több.

Tudjuk, hogy a Fidesz Magyarországon választást elveszíteni már soha többé nem fog, nem is tudhat, hiszen alig egynegyednyi határon belülről és kívülről összevakart (kb 3millió) szavazójával az idők végezetéig hazudhatja 2/3-nyi (hat és félmilliónyi) magyar képviselőjének magát. És azt is tudjuk, hogy ezzel a csalárd és fantázia-kétharmaddal akkor és úgy rendezi át saját választási szabályait a kényére-kedvére, amikor akarja. A játék elnyomók és elnyomottak, érdemtelenül kiválasztottak és kisemmizettek között nem itt és nem így fog eldőlni. Nem választásos módon, hisz annak teljes ellehetetlenítését a Fidesz elvégezte már. S épp ez lesz rendszerük végzete. Erkölcstelen mocsokban csak ideig-óráig lehet tocsogni. Az inga, s legyen ez történelmi vagy drámairodalmi tapasztalat, szükségképp visszalendül. Minél inkább húzzák, feszítik, annál jobban.

Az erő igazi ellenfele nem a még nagyobb erő, hanem a hiteles szelídség. A gátlástalanság ellenfele a józanság. A tolvajlás ellenfele a becsület. A tehetségtelen senkik ellenfele, a szép figyelemmel dédelgetett tehetség. A lopott ország ellentéte a nyugodt kézzel visszavett. Az elszegényített ország ellentéte nem a hazug propagandával agymosott, hanem a javakból részesülő széles tömegek országa. Az ideges utcanépe ellentéte, a jókedvű. A vadított, acsarkodó ország ellentéte a kedves. Az évek óta röhejes „vészhelyzet”ben, vagyis mesterséges félelemben tartott ország ellentéte a felnőtt és bátor. Éppen az, ami Törley Katalin arcáról sugárzik. A rossz ország ellentéte a jó.

Forrás: Bojár Iván András (vulkanfolyoirat.hu)