CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Lovat adnak alájuk

2023. július 31. 00:03 - csú

budahazy_gyorgy_terrorista_lojaton_amnesztia_utan_2023-04-27_1.jpgAzt eddig is tudtuk, hogy Budaházy György terrorista. Papírja van róla neki és hunniás társainak is, amit nem ír fölül a köztársasági elnök kegyelme. Azt is tudtuk, hogy a Fidesz, és első számú vezetője személyesen, holdudvarával egyetemben a szélsőjobbra tolódott. Összenő, ami összetartozik, mégis meghökkentő volt ott látni a terroristát Orbánék tusványosi nézői között. Ahol amúgy már megint magától értetődő természetességgel lobogtatták a nyilasidőket idéző árpádsávos zászlót is.

A tendencia jó ideje elég világos.

Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója a Jelen című hetilapnak két hete adott interjújában újra emlékeztetett néhány előzményre: a Fidesz 1998-as győzelmét megelőző, kellően fel nem tárt hátterű robbantásokra, a 2013-ban a pártszékház védelmére, majd 2016-ban a szocialista népszavazási kérelem beadásának megakadályozására mozgósított kopaszokra. Utóbbiak között emberölésért és fegyveres rablásért elítélt is akadt.

Budaházy 2002-ben hídfoglalással

fogadta a választási eredményt. A hvg.hu-nak most háláját fejezte ki azoknak, „akik a kegyelmi döntésben szereplők voltak” – alighanem pontosan tudja, kik járták ki az idő előtti szabadulását, meg azt is, hogy miért. A Fidesznek a korábbi Jobbik radikálisai, és a tőlük messze jobbra álló szavazók is kellenek, sőt, az erőszakos bűnözők és terroristák is. Utóbbiak aligha a voksaik miatt.

Mindezt nem csak mi látjuk. Talán azt is megkockáztathatjuk: van, aki nálunk is jobban tisztában van a rezsim messzire nyúló csápjaival. Az FBI világszerte nyilvántartja az Egyesült Államok biztonságára veszélyt jelentő, terrorizmussal összefüggésbe hozható személyeket. Szerintük Budaházy és társai idetartoztak, ezért vették fel őket a repüléstilalmi listára, amelynek egy korábbi verziójához a Népszava is hozzájutott. A kegyelmi döntést meghozók szerint ugyanezek a személyek hazánk és a magyar emberek biztonságára nem jelentenek veszélyt. Reméljük, igazuk van, de akkor is marad még kérdés. Honnan tudják?

Forrás: Horváth Gábor (Népszava)

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9118182333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása