CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Egy év Csepelen: Botrányról botrányra, válságról válságra - váltás nélkül

2023. december 30. 00:05 - csú

gerinc_ut_hianya_miatt_csepelen_ilyen_a_ii_rakoczi_ferenc_ut.jpgKödös jövőkép Csepelen, füstös, szmogos kilátás a II. Rákóczi Ferenc út mentén a gerincút újabb szakaszának évtizedes hiánya miatt. 2023-ban romlottak a csepeli fejlődés lehetőségei, esélyei. A közlekedési helyzet borzalmas. A kerület lakosainak száma fogyott. Csepel fővárosi megítélése, vonzereje csökkent. Eközben a hatalmon lévők energiáját  a helyi Fidesz-szervezet és frakciójuk szétesése, a Borbély-Németh féle hatalmi harc kötötte le.

    Idén, tizenhárom hatalmon eltöltött év után a Fidesz, ha formálisan is, de elvesztette Csepelt. Történt ugyanis, hogy miután tavaly Németh Szilárd feloszlatta a Fidesz csepeli szervezetét, 2023. márciusában újjáalakította, immár Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester nélkül.

A Fidesz kisebbségbe került az önkormányzat 18 fős képviselő-testületében. Borbély Lénárd meg maradt, aki volt: a párt és Orbán egyértelműen elkötelezett támogatója – csak most pártonkívüliként. A fideszesek nem akarták/akarják egyelőre megbuktatni, sőt, több, az önkormányzat és a testület működése szempontjából döntő kérdésben megszavazták javaslatait. 

    A képviselő-testület, amelyben jelenleg 6 fideszes, 6 ellenzéki és 6 Borbélyhoz húzó „független civil” van, Borbély fb oldalán közölt havi sikersztorik ellenére

válságos évet van túl. A polgármester fennmaradását többek között annak köszönheti, hogy az ellenzék és a Németh csapat sem akart/akar előrehozott választást. Hatalma megtartása érdekében, Borbély már 2022 végén, a szervezetbe való belépéssel, átalakította a Közösen Csepelért Lokálpatrióta Egyesületet. Előtte még polgármesterként együttműködési megállapodást írt alá velük, majd megválaszttatta magát az új egyesület elnökének, végül polgármesterjelöltjének. Borbély tehát az egész évet a 2024-es választásokra való felkészülés évének tekintette.    

    A korábbi járványveszély, a 2022-es orosz agressziót követő orosz-ukrán háború miatt létrejött országos veszélyhelyzet kormányzati kezelése adott számára is megoldást: a testület kikapcsolásával egyedül hozhatott meg döntéseket. Szerintünk kampányát – a jegyző érzékelhető támogatásával –, lényegében közpénzből finanszírozta. Teljesen átvette az eddig is politikai pártlapként működő Csepeli Hírmondó és a csepel.hu irányítását. Ki is használta a lehetőséget: populista, nem egyszer demagóg jelszavaival, programjaival (családi-, gyermek, -, kulturális- és sportprogramok irányított szervezésével, étel-és ajándékosztogatásaival, kitüntetésekkel, jutalmazásokkal, hajókirándulásokkal, nyugdíjas találkozókkal stb) volt tele az önkormányzati média. 

    A kampányában egyébként, az egyelőre tisztázatlan forrású pénz sem számított. Jutott ökörsütésre, fagylalt– és palacsinta osztogatásra. Közben sok tízezret költött saját közösségi oldalán megjelent kisfilmek gyártására. Mindenhol megjelent, mutatta magát.  Sokan már a csepeli celebként kezdték emlegetni, éppen az általa felmutatott álomvilág, a mindenki boldog, a Csepelen egyébként sincs semmi gond lózungok folyamatos sulykolása, a valódi gondok elhallgatása miatt. Amikor az ellenzék csökkenteni akarta a Városkép Kft-nél lévő ~ 150 milliós rendezvényi költségkeretet, Borbély csak a jegyző segítségével tudta átvinni javaslatát.  

    Az ellenzéktől korábban átállt, s ezért kinevezett alpolgármestert, képviselőket folyamatosan népszerűsítve, álprogramokkal, stratégiai megállapodásokkal, sikerült néhány civil szervezetet is maga mögé állítani. Vezetőiket a nemrégiben bemutatott 12 fős képviselőjelölti csapatába is bevette. 

    Közben folyamatosan bizonygatta a kormányhoz, Orbán Viktorhoz való hűségét. Ahol lehetett bírálta a főpolgármestert, elfelejtve, hogy a fővárosi közgyűlés tagjaként maga is felszólalhatott volna a kormány fővárost súlytó intézkedései, a fővárost és a kerületet egyaránt érintő sok tízmilliárdos elvonások vagy a kerületi fejlesztések évekre szóló elhalasztása ellen.

Dicsőítette a korábbi főpolgármestert. A kerületi ellenzékkel viszont képtelen volt bármilyen együttműködésre, előzetes egyeztetésre, de elvárta volna, hogy az ellenzék ne politizáljon, mert ő nem politizál(?), neki Csepel az első. 

    Kampányában előtérbe helyezte a lakossági fórumokat. Néhány fóruma, vagy online közmeghallgatása azonban formálisnak, mesterkéltnek bizonyult. Tartózkodott a nyílt vita felvállalásától, vagy pl. a fórumok lakosság számára is megfelelő időpontban való megtartásától. Az ott élők megkérdezése nélkül döntött a Wittner Mária parkban az emlékmű elhelyezéséről, de a Cirmos sétányra tervezett, immár 150 lakásos új lakótömb ügyében sem figyelt/figyel a lakosság véleményére. Azzal foglalkozott, ami segítette kampányát, az önkormányzati válaszokat, megoldásokat igénylő problémákat tudatosan elhallgatta. 

**********

    Borbély választási előkampánya nem javította a kerület helyét, szerepét a fővárosban. 2023-ban Csepel a népszerűségi lista utolsó harmadában szerepelt, elsősorban a közlekedési, környezetvédelmi viszonyok elmaradottsága, a lakosság elöregedése, a tapasztalható szegénységi mutatók, illetve az ingatlanpiac negatív ítélete miatt. 

    Idén sem történt semmi a HÉV megígért korszerűsítésében, északi-déli meghosszabbítása ügyében, a 2012-ben befejeződött gerincút első szakaszának folytatásában, a Gubacsi híd kétsávossá való átalakításában, a II. Rákóczi Ferenc út déli részének kibővítésében, a Corvin-csomópont kétszintessé tételében vagy a volt Csepel Művek területén lévő ún. elkerülő út megépítésében, csakúgy, mint a 2014-ben megígért 5.000 új munkahely létrehozásában. 

    Szeptemberben Lázár János miniszter több fővárosi fejlesztési program elhalasztásával, visszavonásával kapcsolatos döntése tovább rontotta a kerület hosszabb távú kilátásait. Borbély évek óta elhibázott gazdaságfejlesztési stratégiája, a kerület közlekedési, környezetvédelmi gondjai, Németh-tel folytatott politikai vitája, a kerület jelentős gazdasági erőivel, vállalkozóival, a Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesülete elnökségével való tudatos együttműködés hiánya csökkentette a kerület súlyát a fővárosban. Nem segített ebben néhány ingatlan vitatott, „áron aluli” értékesítése sem, ami a kerületben évek óta kiemelt szerződéssel foglalkoztatott vállalkozó kerületben való térnyerését eredményezte.  

    Csepel kiszorult a fővárosi folyamatok centrumából, és felerősödött a lakosság elköltözésének évek óta tartó folyamata is. Rontott a helyzeten, hogy a kerületben 2010 óta nem épült önkormányzati lakás. A jelenlegiek nagy része felújításra, korszerűsítésre szorul. A hat éve elindított, majd csökkentett tartamú csillagtelepi városrehabilitáció idei befejése csak kis részét oldotta meg a problémáknak. Az év második felében meghirdetett, mindössze 100 milliós panelprogram még kezdetnek is kevés lett, a lakáshoz jutás feltételeit pedig az év elején tovább szigorította egy önkormányzati rendelet.

    Mindezért jelentős felelősség terheli a polgármestert is, aki a fentiekben felsorolt legfontosabb fejlesztési kérdések elhanyagolásával lényegében asszisztált a kialakult helyzethez. Érdekérvényesítő tevékenysége, egy posta megmentésén túl, alig értékelhető. Ezekben az ügyekben sem mert és nem is akart többpárti együttműködést létrehozni, a civilszervezeti és lakossági összefogás megteremtése meg valószínűleg eszébe sem jutott. Az itt élők mindennapi megélhetését, jövőjét kevésbé befolyásoló, a kikapcsolódást segítő beruházások megvalósítását szorgalmazta.

    Az oktatási, kulturális intézmények egy részének felújítása, a helyi útépítések folytatása, az egészségügyi intézmény műszerparkjának fejlesztése vagy a 2010 előtt elindított egynapos sebészet ügye fontosak voltak, a sportpályaépítések azonban erősen vitathatók. Százmilliókat emésztettek fel a parkfelújítások, a játszóterek, a gyermeklétszám csökkenésével nem számoló erőltetett fejlesztése, amelyek hosszabb távú fenntartásához szükséges humán és anyagi feltételek biztosítása a későbbiekben még komoly gondot okozhat a kerületi vezetésnek. 

    Itt kell megemlítenünk, hogy a polgármester, ahogy az elmúlt években, idén sem állt ki nyilvánosan az oktatásban, az egészségügyben, vagy a szociális ellátásban dolgozó pedagógusok, orvosok, egészségügyi alkalmazottak, szociális munkások erkölcsi, anyagi megbecsülése érdekében. Pedig Csepelen is több iskola tanári kara szervezett tüntetéseket, sztrájkot 2023-ban. Az elmúlt hetekben viszont Borbély hirtelen megvilágosodott, rájött, nélkülük nehéz lesz megnyerni a választásokat. Szociális elkötelezettségét bizonyítandó, maga által sem teljesen támogatott kísérletet tett a volt Csepel Művekben kilakoltatásra váró lakók megsegítésére, majd miután ez elbukott, a vállalkozó munkásszállók kerületben való építési feltételeit rendeletmódosítással nehezítette meg. 

    November végén megzsarolta a képviselő-testületet az óvodapedagógusok helyi, kimagasló béremelési javaslatával. Az egynapos sebészet átadásakor elmondta, hogy az orvosok csepeli letelepedését segítő javaslatokon dolgozik. Azonban csak februárra várható a jövő évi költségvetés tárgyalása, s egyáltalán nem biztosak az emeléshez vagy a lakáshoz juttatáshoz szükséges bevételi források növekedése, a költségvetési rendelet elfogadása.    

    Az önkormányzat idén sem merte felvállalni a nem önkormányzati feladatok területén az egyre égetőbbé váló szükséges csökkentéseket, holott az ország gazdasági helyzete, a kerület pénzügyi mozgásterének várható csökkenése megkívánta volna. Borbély pártjából való kikerülése és a közelgő választások miatt a populista utat választotta: tovább növelte a költségvetésben a nem kötelező önkormányzati feladatokra fordítható kiadásokat. Ennek legeklatánsabb példái a sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása, az általa létrehozott önkormányzati sportegyesület működtetése, vagy a folyamatosan veszteséges, fővárostól bérelt Csepeli Strand veszteséges működtetése. 

    Nagy vihart kavart a Jedlik Gimnázium fejlesztésének átadása körüli botrányt, amely a két fideszes politikus többéves vitájának egyik botrányköve lett. A több mint 20 milliárdos beruházás, vitatható belső tereivel együtt, nemzetközi szintű létesítményt adott Csepelnek. Kihasználtságának folyamatos biztosítása, az intézményben folyó szakmai munka színvonalának fejlesztése, az intézmény fenntartása azonban túllépi a csepeli önkormányzat lehetőségeit, arról nem is beszélve, hogy nem csitul a pletyka az intézmény egyházi működtetése témájában.

    Borbély és Németh vitájának idén is több botrányt okozó másik ügye a Csepel SC Alapítvány korábbi magánkézbe kerülésével kezdődött. Mivel a polgármesteri kampány egyik pillére a sport, Németh az idei költségvetés elfogadásakor megzsarolta Borbélyt, a Csepel TC 111 millióval való támogatása érdekében. Kampányeseménnyé vált a régi csepeli sportolók kegyeiért folyó harcuk is: mindketten ugyanazon időpontra szerveztek részükre vendéglátással egybekötött programot.

********** 

Összegezve: 2023-ban, a gazdasági válság következményeként romlottak a kerület fejlődését, jövőjét meghatározó közlekedési fejlesztések mielőbbi megvalósulásának esélyei. Csepel lakosságszáma fogyott, fővárosi megítélése, vonzereje csökkenőben. Eközben a hatalmon lévők energiáját elsősorban a helyi Fidesz-szervezet és frakció szétesésének, a Borbély-Németh féle hatalmi harcnak és Borbély polgármesterjelölti kampányának következtében felerősödő politikai harcok kötötték le, gyengítve ezzel az önkormányzati vezetés amúgy sem erős érdekérvényesítő képességét. A polgármester civil szervezeti jelöltsége, választási kampánya, annak súlypontjai sem vitték előre a kerület gyorsabb fejlesztésének ügyét. Bebizonyosodott, a kampány fő jelszava: Nekünk Csepel az első!, csak lózung. Szerintünk Borbély Lénárd képtelen megvalósítani azt a gazdasági, politikai, társadalmi összefogást, ami a fejlődés megvalósításának alapfeltétele, ezért már csak a polgármesteri cím újbóli elnyerése érdekli. Ma még kezében van minden, ami ehhez kell, de az idő nem biztos, hogy neki dolgozik. Egy év múlva többet tudunk. A döntés a csepeli választók kezében lesz.      

V.-a.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9818291015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása