Németh Miklós, a kivétel. "Csak egészen kivételes államférfiak (voltak) képesek arra, hogy hatalmukban ne a hatalmat, hanem országuk boldogulását lássák. Magyarországnak - egy, két kivételtől eltekintve - nem nagyon jutott ilyen kivételes államférfi, a történelem valahogy mindig rossz irányba fordított bennünket." (Képünkön Németh Miklós miniszterelnök a Parlament 1989-es tavaszi ülésén)
A madárnak a jobb és bal szárnyára is szükség van ahhoz, hogy repülni tudjon. Ezt a hatvan évvel ezelőtti gondolatot egy brit, munkáspárti parlamenti képviselőnek tulajdonítják.
Nem nehéz megfejteni, mit is akart kifejezni ezzel a politikus; igen: úgy gondolta, hogy egy nemzet vezetői csak akkor szolgálják az egész társadalom érdekeit, ha
nem rekesztenek ki a döntésekből senkit, ha minden ember érdekeit igyekeznek képviselni.
Persze, azokban a romantikus hatvanas években még így volt, így lehetett, de azért ne túlozzunk, igazában soha nem volt így. A politika hatalmat, a hatalom pedig lehetőséget jelent. Lehetőséget a gazdagodásra, lehetőséget az érdekek kisajátítására, lehetőséget a lehetőségek megragadására.
Csak egészen kivételes államférfiak (voltak) képesek arra, hogy hatalmukban ne a hatalmat, hanem országuk boldogulását lássák. Magyarországnak nem nagyon jutott ilyen kivételes államférfi, a történelem valahogy mindig rossz irányba fordított bennünket.
Itt mindig vagy többnyire úgy gondolták államunk vezetői, hogy a madár képes egyetlen szárnnyal is repülni, semmi szükség a kettőre, az csak gondot okot. A két szárnyat szinkronba kell hozni. Nem, itt, ebben az országban nincs szükség szinkronra, ellenkezőleg, vannak olyan idők, amikor az egyik szárnyat kifejezetten le akarták választani a testről.
Most is ilyen időket élünk. „Ellenzék nélkül is működik a Ház”, mondta még első miniszterelnöki ciklusa idején Orbán Viktor, és lám, nem beszélt a levegőbe, újabb és újabb kormányfői időszakában pontosan ezt az utat jelölte ki magának, mindent megtett és megtesz most is azért, hogy az a bizonyos bal szárny semmilyen funkciót ne kapjon. Teszi mindezt úgy, mintha továbbra is demokrata politikus lenne, de ez nem több a látszatok demokráciájánál. Szép fokozatosan foglalta el az összes hatóságot és intézményt, ami pedig még nem volt, azt létrehozta.
Erre az esztendőre jutott a szuverenitásvédelmi hatóság felállítása, amelynek, lényegében, eleve az a feladata, hogy a még létező baloldalt vagy inkább ellenzéket megregulázza. Mert Orbán, bár fogalmilag meghaladta ama bizonyos ellenzéknélküliséget sugalló gondolatát, de valójában csak finomította. Finomította, mégpedig oly módon, hogy az udvartartásába rendelte az ellenzéket. Olyan szabályok közé szorította, amelyek voltaképpen nem engedik ki őket az udvarból, megfosztják őket, hogy stílszerűek maradjunk, a tollaiktól. És közben kevélyen hangoztatja: lám, milyen szépen repülünk egy szárnnyal is!
Itt tartunk most. De nem a végén. A látszatdemokráciának ugyanis vannak gyenge pontjai. Ezeket pedig sorra meg kell szüntetni, nehogy abból a szárnyalásból zuhanás legyen. Változtatni kell folyamatosan a szabályokon, ki kell zárni minden ellenfelet a pénzszerzésből, meg kell fosztani a nyilvánosság egyre nagyobb részétől, van tehát dolog mindig és bőven. Hol vagyunk már attól a hat évtizedes gondolattól, meg egyébként is: azt mondják, a britek dicséreteként, hogy ők immár négyszáz éve nyírják a füvet.
Az lehet. És aztán látjuk, mire mentek vele. Hiába van jobb- és baloldali szárnyuk is...
Forrás: Németh Péter (Népszava)
