Az 1989-es rendszerváltás utáni korszerű civilizáció irányában megindult magyar fejlődés megtört. A politikai osztály teljesítménye kritikán aluli, s mivel az állapotokat ők is érzékelik (állam, infrastruktúra, egészségügy, közoktatás), vagyonosodásuknál csak züllöttségük szemet szúróbb... Itthon nem illik sokat beszélni a politikai osztály kötelezettségeiről, morgásunk főleg a féktelen szerzési vágyról, önzésről, a közérdekkel szembeni vakságukról szól.
Mellőzzöm Ady Endrét az úri osztály országlásáról, nem foglalkozom a NER ámokfutásával a világban, hiszen lesz majd eszmélés, talán, mint az agg Franco halálakor, a magyar rendszerváltáskor, vagy mint a bukaresti Győzelem téren. Kérdésünk, hogy Európában mire való az állam, és ennek tükrében miért tartják (mi igazolja) a politikai osztályt? Itthon nem illik sokat beszélni a politikai osztály kötelezettségeiről, morgásunk főleg a féktelen szerzési vágyról, önzésről, a közérdekkel szembeni vakságukról szól:
Európában a belbiztonságon és a külső pozicionáláson túl a politikai osztálynak négy alapinfrastruktúra üzemeltetését kell biztosítania. Az első csoporthoz az állami szolgáltatások szűken vett halmaza tartozik, az ügyintézéstől a nyilvántartáson és jogszolgáltatáson keresztül a bürokrácia felkészültségéig. A magyar produkció töredezett, néhol fejlett a digitalizáció, másutt papíron történik minden, a határidők beláthatatlanok, hiányzik a dereguláció. Az igazgatás szakmai kultúrája elmarad a vásárolt technikai megoldások színvonalától. A második csoportba tartozik az üzleti infrastruktúra. Az átláthatóság, gyorsaság, kiszámíthatóság (adó, engedélyek) és az üzletbarátság alapján a magyar viszonyok Európa alsó feléhez sorolódnak, és nem egy dinamikusan előre törő ország jegyeit mutatják.
A harmadik csoportba tartozik a szociális-humán infrastruktúra, ideértve a versenyképes közoktatást, az egészségügyet, a munkavédelem, a társadalmi párbeszéd és érdekvédelem szervezeteit, a szociális ellátó intézményeket, a méltányos és korszerű foglalkoztatás formuláit. Ebben a szektorban a politikai osztály alig épített, inkább rombolt. Egy alkalmas skála a tartós kiszolgáltatottság szempontjából a magyar népességet Európa legalsó rétegeiben regisztrálná.
A negyedik csoportba tartoznak a fizikai infrastruktúra elemei. Az évtizedekkel korábbi helyzethez képest a közlekedés állapota, elérhetősége és beépültsége a mindennapos folyamatokba rosszabb, mint volt. Az energetikai és vízközmű hálózatok esetében a privatizációt követő átmeneti fellendülés után a fiskális alkoholizmussal küzdő költségvetés igyekezett lefölözni a hasznot, majd kiszorítani a külföldieket, de közben - beruházások - híján a hálózatok állapota vészesen romlik. Az energiaszektor kilátásai különösen veszélyesek. Az úthálózat állapota európai összehasonlításban botrányos. Az állami infrastruktúra vállalatok élén hűségben és harsány kommunikációban utazó politikai megbízottak állnak, a szolgáltatások romló helyzetét nem szakszerű és tervezett helyreállításokkal, hanem gyengécske szervezeti varázslatokkal próbálják kezelni. A vállalatok rituális újraszabása a cselekvés élményét adja a politikai világban, a tevékenységek kiszervezése pedig a kockázat nélküli gazdagsághoz segíti hozzá a kiválasztottakat.
A bel- és külpolitikai támasztékon túl Európában tehát a fenti négy szolgáltatás csoport biztosítása, kormányokon túlnyúló kezelése indokolja a politikai osztályok létét. Ezek: a széles körben vett állami szolgáltatások, az üzleti infrastruktúra, a szociális-humán-foglalkoztatási infrastruktúra és a fizikai infrastruktúra. Bárhova megyünk tőlünk Nyugatra (már lassan Keletre is), az alapszolgáltatásokban drámaiak a különbségek a mi kárunkra.
Mindez nem egyszerre alakult ki, évtizedek folytak el közben. A rendszerváltást követő hullámzó időszak botrányos állapotokat vett tudomásul és okozott a fenti alapinfrastruktúrákban. A korszerű civilizáció irányában megindult magyar fejlődés megtört. A politikai osztály teljesítménye kritikán aluli, s mivel az állapotokat ők is érzékelik (állam, infrastruktúra, egészségügy, közoktatás), vagyonosodásuknál csak züllöttségük szemet szúróbb.
A fél-egymillió közötti tartós kivándorló főleg az európai szolgáltatási alapok hiánya miatt indult útnak, s mert nem szívesen süppedt el az átlagpolgár által katatón módon tudomásul vett közállapotokban. A depresszióba hajló közhangulat, a tébolyult politikai kommunikáció és hangzavar ehhez képest csak színezék.
Forrás: TÖMPE ISTVÁN (Népszava)
