1959. június 21-én, vasárnap, 19.15-kor hangrobbanás történt Csepelen. A zaj okozói a pálya néző- terén tartózkodó csepeliek voltak. Ekkor ért véget ugyanis a bajnokság sorsáról döntő Csepel-FTC labdarúgó mérkőzés, és az 1:1-es végeredmény a hazaiak bajnoki címét jelentette. Így írta le a 65 évvel ezelőtti fényes diadal összefoglalóját a Csepel újságban Horváth László, a Csepelért Egyesület vezetőségi tagja. A mérkőzésen 20 ezer néző vett részt a lelátókon. A Csepel SC 1959-es bajnokcsapatának az összeállítása a következő volt: Tóth I — Bulla, Kóczián I, Takács, Ughy, Kleibán — Tóth II, Schwerecz, Gondos, Pál, Németh. Edző: Jávor Pál. Góllövő: Vilezsál (FTC)11-esből, Kleibán. Szögletarány: 9:4 a Csepel javára.
A mérkőzés krónikáját a Népsport másnapi, 1959. június 22-i száma így foglalta össze:
Ferencváros – Csepel 1:1 (1:0)
Csepel, 20 000 néző. V: Virág! (Kővári, Bokor). Ferencváros: Horváth — Berta, Mátrai, Dálnoki I — Vilezsál, Dékány dr. — Dalnoki II. Albert, Friedmanczky, Rákosi, Fenyvesi. Edző: Tátrai Sándor. Csepel: Tóth I — Bulla, Kóczián I, Takács, Ughy, Kleibán — Tóth II, Schwerecz, Gondos, Pál, Németh. Edző: Jávor Pál. Góllövő: Vilezsál (11-esből), Kleibán. Szögletarány: 9:4 (5:31) a Csepel javára.
Horváth László így idézte fel a történteket: „Hiába vitte Jávor mester a „fiait” a megszokott helyszínre, a Normafa panzióba felkészülni, a feszültséget, úgy látszik, nem sikerült oldani. Ennek megfelelően az FTC futballozott frissebben, és egy felesleges kezezés (Kóczián I.) után Vilezsál Oszi büntetőből vezetést szerzett. Az elkeseredett hazaiakat Jávor edző a szünetben minden mindegy alapon támadásra ösztökélte, és igyekezett a felelősséget levenni a vállukról. A sérült Pált a jobbszélre küldte, hátha egy embert így is le tud kötni. A 60. percben aztán Tóth II. szögletét Kleibán fejelte a kapuba, és ezt követően mindenki csak az órát nézte, mely ettől az időponttól „vánszorogni” kezdett. Amikor Virágh játékvezető a sípjával a mérkőzés végét jelezte, elkezdődött az örömünnep. A játékosok koszorúkat kaptak a vezetőktől, és míg Kóczián I. és Ughy a rá- diónak nyilatkozott, sőt Ughyt a TV stúdióba is elvitték, a közönség nem engedte le a pályáról a játékosokat, nem akarta befejezni az ünneplést. Még a fradisták is tapsoltak; legalább nem az MTK lett a bajnok.”
Horváth László részletesen elemezte a győzelem hátterét is, korrajzot adva az 1940-es és az ötvenes évek Csepeljéről. Felvillantotta a folytatást is:
„A régen tapasztalt siker nagy lelkesedést okozott Csepelen, hiszen minden negyedik-ötödik lakos legalább egyszer részese lehetett a diadalmenetnek. A mai fiatalságnak nyomokban sem jutó eufória legalább egy évig tartott, pedig a csapat a következő évben ismét a kiesés szélé- re jutott, a nézőszám mégsem csökkent. Az okok sokrétűek. A sikerhez szerencse is kell, és a sikert ugyanúgy nehéz elviselni, mint a sikertelenséget. A csapat gerince lassan kiöregedett, a fiatalok eltévesztették a mércét….”
Ez azonban semmit nem von le a bajnokságot nyert 1959-es együttes játékosainak és vezetőinek érdemeiből. A tízegynéhány játékosnak, a sikeredző Jávor Pálnak és a későbbi kitűnő utánpótlás edzőnek, az erőnléti munkát segítő Kertész Jánosnak sikerült olyan hangulatot kialakítania Csepelen és olyan propagandát biztosítania a településnek, amilyet azóta sem sikerült senkinek. És ezért, persze a szereteten túl, kaptak néhány hónap fizetésnek megfelelő jutalmat, játszhattak egy villanyfényes, egyébként kitűnő és teltházas mérkőzést a Moszkvai Torpedó ellen (3:2), valamint jutalomtúrán két mérkőzést Erdélyben.
Forrás: Horváth László (Csepel újság 2009), Népspot, Képes Sport és Labdarúgás 1959. június - július
