CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ki lesz Csepelen az egyesített óvodák vezetője?

2015. május 31. 04:44 - csú

felkialt-jel-kicsi.jpgA csepeli szülők  igencsak hangos és a pedagógusok elhalkított tiltakozása ellenére Csepel városvezetői összevonják a kerület óvodáit. 

Ma még nem tudható, hogy ki lesz az egyesített szervezet vezetője, de kedden este talán valamivel többet ismerhetnek meg a várható személyről az érintettek és az érdeklődők. 

Blogunk információi szerint június 2-án, kedden 18 óra 30 perces kezdettel a Királyerdei Művelődési házban mutatkoznak be azok, akik jelentkeztek a vezetői állásra. Az érdeklődők itt tehetnek fel kérdéseket a jelölteknek. A pályázat ITT OLVASHATÓ

Szólj hozzá!

Becsapottak és kisemmizettek az utcán

2015. május 30. 05:59 - csú

szocialis_agazat_tuntetese-2015-05-29.PNGGulyás Erika tudósítása, Marjai János fotója:

Borzasztó életkörülmények mellett dolgoznak, nem véletlenül elégedetlenek az elmúlt öt év kormányzati teljesítményével a szociális ágazat dolgozói - így értékelt az ágazati sztrájkbizottság ügyvivője a pénteki többezres budapesti demonstráción. A miniszterelnöknek címzett petícióban már idén béremelést, jövő januártól pedig kiszámítható életpályát követeltek a felvonulók.

A „Becsapva és kisemmizve” címen meghirdetett országos szociális demonstráció résztvevői közül a szelídebbek azonnali béremelést várnak, a vehemensebbek általános sztrájkot követeltek. Nem először fordultak petícióval a kormányfőhöz, hogy felhívják a figyelmét a szociális ágazat gondjaira, ám a Kossuth tér szélén elhangzott segélykiáltások most sem jutottak el a kormánytagok füléig.

A Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottságot alkotó szervezetek nevében Szűcs Viktória ügyvivő írta alá a levelet, amelyet a Miniszterelnökség egyik referense vett át a tüntetők képviselőitől tegnap. Az ágazat kormányzati felelősei már nem értek rá ezzel foglalkozni péntek délután. A levél azzal szembesíti Orbán Viktort, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Gyereknapi mulatság a Daru-dombon

2015. május 30. 04:25 - csú

Ma délelőtt fél tízkor kezdődik és este hatig tart a csepeli daru-dombon a gyermeknapi mulatság. Kisvasút, körhinta, arcfestés, kézműves-foglalkozások  mellett változatos  színpadi műsorok, ügyességi, szórakoztató  és ismeretterjesztő programokon  vehetnek részt  az érdeklődők.daru-dombi.PNG

 

Szólj hozzá!

Ismerkedés a csepeli tűzoltókkal

2015. május 30. 04:15 - csú

gyereknapi_tuzoltok.PNGGyermeknap alkalmából az idei évben is lesz lehetőség a csepeli tűzoltó laktanya és a járműveik, szakfelszereléseik, eszközeik megismerésére május 31-én, vasárnap.

Az érdeklődőket csoportonkét fogadják a következő időpontokban:

  • 10.00 óra
  • 11.30 óra
  • 13.00 óra
  • 15.00 óra

Helyszín: XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság (Katona József utca 66 – 68.) (Forrás: csepel.ttlakunk.hu)

Szólj hozzá!

Becsapva és kisemmizve - Ma ismét tüntet a szociális szakma

2015. május 29. 09:07 - csú

szolidaritas-3-333.pngBecsapva és kisemmizve – ezzel a szlogennel ma délután 5 órakor a Kodály köröndről indul a szociális ágazat követeléseit nyomatékosító, parlamenthez vonuló tömeg.

A demonstrációt azután hirdette meg a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság, hogy hosszú hónapok egyeztetései alatt sem sikerült megállapodniuk a kormánnyal az egészségügyi bértábla rájuk is érvényes kiterjesztéséről, az érdemi érdekegyeztetés megkezdéséről és a munkaközi szünet munkaidőként történő elszámolásáról. A szervező és a megmozdulást támogató kéttucatnyi szakmai és érdekvédelmi szervezet tagjai az Alkotmány út Kossuth tér felőli végén felállított színpadhoz vonulnak, hogy átadják a kormánynak az ágazat dolgozóinak életkörülményeit rögzítő, hetek óta gyűlő „Szociális konzultációs” leveleket. A tömeg fekete felsőben megy utcára, amire rátűzik a szolgálati idejüket és nettó bérüket mutató táblát.

Tovább
Szólj hozzá!

Gumigerinces gombnyomogatók: Kinek a felelőssége?

2015. május 29. 05:48 - csú

fidesz-frakcio_reszlet.PNGHorváth Gyula publicisztikája:A közelmúlt egyik blog bejegyzésében írtam arról, hogy a képviselő-testület döntéseinek következményeként akár büntetőjogi felelőségre vonás is elképzelhető azok részére, akik a törvénytelen előterjesztéseket megszavazzák. (Ezt a kriminalitásba hajló gyakorlatot a „fülkeforradalom” hazug jelzőjével, a Fidesz vezette be a hazai közéletbe.)

Mindezt abból vezettem le, hogy a Fidesz 2010 óta olyan törvénykezési rendszert hozott létre, ahol - a számonkérés, a visszamenőlegesség gyakorlata- elképzelhető. Példaként a terézvárosi képviselők büntetőjogi felelősségre vonásának esetét hoztam.

Akkor még nem tudtam, hogy Csepelt vezető fideszesek körében előkészítés alatt áll egy ilyen döntés. Nevezetesen az, amikor

Tovább
Szólj hozzá!

Indul a salabakter-ház

2015. május 29. 04:16 - csú

kerenyi_imre.PNG"Kellene egy jó kis elnyomás, diktatúra, börtönbe kellene zárni az írókat, és ott majd fordíthatnának idegen nyelvű irodalmat, mint Göncz Árpád annak idején.” Ennyire vicces fiú Kerényi Imre (képünkön), aki világéletében mézelő virágról mézelő virágra szállott a maga hatalmas függetlenségében, és aki most megszólalt a jobboldal neopáriájának tekintett Magyar Nemzetben.

Mondhatnánk, más is botlott már életében, de akkorát csak keveseknek állt módjában, hogy moszkvai szocialista ünnepség szervezésébe akadjon bármely bal – akkoriban szélső – lába. Egy rugalmas jellemnek pedig innen már csak macskaugrás az „Alaptörvény asztala”, az odakötözött

Tovább
Szólj hozzá!

A gumibotra vigyáztak a közteresek a Boráros téri dulakodásnál

2015. május 29. 02:26 - csú

dulakodas.PNGBKK-jegyellenőrök és közterület-felügyelők intézkedéséről készült fotók terjedtek szerdán a Facebookon: a képeken az látható, hogy a közterület-felügyelők dulakodnak egy férfival, mellettük pedig jegyellenőrök állnak, egyikük kezében gumibot is van. A HVG.hu azt írja: úgy tudni, hogy gázspray-vel fújtak le egy utast és hárman fogták le úgy, hogy a hátára térdeltek.

A portál megkérdezte a BKK-t, hogy milyen intézkedés történt, valamint arról, hogy hogyan került a jegyellenőrhöz gumibot vagy tonfa. A társaság közlése szerint a jegyellenőrök nem avatkoztak bele a közterület-felügyelők intézkedésébe, tőlük pár lépés távolságról követték figyelemmel az eseméyneket. Azt írták, hogy a tonfát „a kolléga nem használta, csupán felvette a földről, amikor az utas támadásakor az egyik felügyelő elejtette”, és ezzel „a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság tulajdonát igyekezett védeni”. Így nem is indítanak semmilyen eljárást a jelen lévő ellenőrökkel szemben.

Azt nem közölték, miért volt szükség a kényszerintézkedésre, de jelezték, hogy a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság is közleményt ad ki az üggyel kapcsolatban. (hir24.hu)

Szólj hozzá!

Kérdések Csepel vezetőihez a ma délutáni testületi ülés előtt

2015. május 28. 05:57 - csú

csepel_vezetoi_2014-tol_2.pngMa délután öt órakor tartja idei 10. ülését a csepeli önkormányzat képviselő-testülete. A tegnap 19 órai állapot szerint 21 előterjesztést kívánnak megtárgyalni. Ebből hármat zárt ülés keretei között. Első kérdésünk éppen a zárt ülés miatt titkosított 19. napirenddel kapcsolatos. A napirend címe:

Javaslat magasabb vezetők (óvodavezetők és helyetteseik) kinevezésének visszavonására

Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

Kérdésünk:

1) Ezek szerint leváltják az óvodavezetőket és helyetteseiket? Tudnak-e erről az érintett magasabb vezetők? Vajon meghívták őket a testületi ülésre?

2) Miért nem nyílt ülésen döntenek erről, a csepelieket, az óvodákat és a szülői munkaközösségeket egyaránt érdeklő témákról? A vezetők kinevezése egyébként mindig nyilvános ülésen történt, tehát indokolt lenne felmentésükről is nyilvános ülés keretei között dönteni. Vagy nem merik vállalni az újabb vitát? Mitől félnek?

3) Ezek szerint jogilag lezártnak tekintik az óvodák összevonásával kapcsolatos jogi folyamatokat? Mi lesz akkor, ha az érintettek közül valaki megtámadja a döntést az illetékes közigazgatási szervnél?

A további napirendek közül az alábbiakkal kapcsolatosan fogalmazunk meg néhány kérdést, remélve, hogy a testületi ülésen a válaszok is elhangzanak:

Tovább
Szólj hozzá!

Semmit sem képesek mondani? Hogy botrány, amit veletek művelnek?

2015. május 28. 04:25 - csú

paralimpikonok.PNGMinden olvasónk ismeri már a  Paralimpiai Bizottság, és elnöke körüli több hetes botrányt, ezt a mosószappan-operát. Gömöri Zsolt elnök, Deutsch Tamás bizalmasa, ma Magyarország méltán egyik legmegvetettebb embere. E megítélés a mentorának is kijár, de politikusmód ő ügyesen kicsusszant a kommunikációs térből.

Deutsch alelnök, a jellemóriás, egyik nap kegyetlenül kiállt amellett, hogy csókosa a szponzorok pénzét költötte magára, ami teljesen rendben van. Amikor a szponzorok ezen kiakadtak, másnap mocskosul

Tovább
Szólj hozzá!

Szégyenünk és büszkeségünk

2015. május 28. 03:42 - csú

saul_fia-arc.PNGA cannes-i nagydíjas magyar film főszereplője, Röhrig Géza (képünkön) tekintetén keresztül valami e világon túli tárul elénk. Az általa játszott Saul elszólítása, hogy Isten tanúja legyen a világ auschwitzi rendjével szemben. A puszta testi funkcióira redukált sonderkommandós újra Isten képmásává válik, amikor elhívatik, hogy eltemessen egy kisfiút a százezernyiből, akiket 1944 nyarán, a magyar zsidók deportálásának idején elpusztítottak.

Ő lesz Saul fia. Ez nem sikerülhet, a film jottányit sem enged a humanista hazugságok csábításának, de mégis ismer valamit, ami túl van a koncentrációs táborok hétköznapi világán.

A Saul fia megvilágosodás, vagyis az ünnep esélye, amelyet Cannes-ban a nézők és a zsürorok is megragadtak. Döntés kérdése, követjük-e őket. Menetrendszerűen megérkezett persze Dörner György színigazgató és Fricz Tamás CÖF-értelmiségi közös ocsmánysága. Rosszabb hír

Tovább
Szólj hozzá!

Hudák János: Kibújt a fideszes szög a zsákból

2015. május 27. 05:48 - csú

hudak_janos-jo-221_3.pngMájus 7-én megjelent a Csepel.infon a második írás is, mely az óvodai átszervezés kapcsán engem és feleségemet próbál lejáratni. Tekintsünk most el annak elemzésétől, hogy Ábel Attila alpolgármester miért azzal tölti az idejét, hogy a tulajdonában álló és részben szerkesztésében készülő Csepel.infon posztolgat például a képviselő-testületi ülés közben. Jelen esetben érdekesebbnek tűnik, hogy ha jól megnézi az ember, gyakorlatilag az egész lejáratókampány mondatról mondatra cáfolható és a végén nem marad belőle, csak a nagy semmi. Tudom, az öreg rókák azt mondják, az ilyen írásokkal jobb nem is foglalkozni, ezért nézzék el nekem, ha most az egyszer komolyan veszem a kérdést és érdemben reagálok az írottakra.

Ugyan nem teljesen újoncként kezdtem meg tavaly októberben képviselői pályafutásomat, hiszen 2010-ben országgyűlési képviselőjelölt is voltam, illetve azóta is folyamatosan dolgozom a csepeli közéletben, mégis most először lettem választott képviselő. Igyekszem is a maximális energiát belefektetni a dologba és minél jobban képbe kerülni az előterjesztésekkel kapcsolatban is. Nem biztos, hogy ez mindenki szemében jó pont, de már olyan is volt, hogy maga a polgármester ismerte el a felkészültségemet, illetve a konstruktív hozzáállásomat.

Nem kellett azonban sok időnek eltelni, hogy a felszólalásaimmal feketelistára kerüljek, így hamar eljutottunk oda, hogy kis ízelítőt kaphattunk a helyi hatalmasoktól, hogyan is működik valójában a politika. Miután néhányszor felszólaltam az óvodák egyesítésével kapcsolatban, rögtön beindult ellenem a lejárató kampány, melybe nem túl elegáns módon egyből belekeverték feleségemet is, aki néhány óvodában is oktat néptáncot a kerületben.

A tények, a korrekt tájékoztatás nem játszottak szerepet írásaikban, csak az, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Nekünk meg marad a macskajaj

2015. május 27. 03:21 - csú

masnapossag-255.pngA szánalmas pálinka szabadságharc  inkább tűnt már öt évvel ezelőtt is ócska ripacskodásnak. Az Európai Bizottság másodszor készül elverni a port a magyar kormányon az elbukott pálinka szabadságharc miatt. Ismerve a kormányfő habitusát, meglesz a Lúdas Matyi-féle harmadik is, hiába lengeti Orbán a szeszfokosát. 

A csaknem kétszáz államtitkár, helyettes államtitkár között igazán elférne egy uniós kötelezettségszegési államtitkárság is. Lenne dolog elég: a házi párlatfőzés jövedéki adóztatása körüli utóvédharcok mellett a földtörvénytől a reklámadóig, a cafetéria-biznisz lenyúlásáig, a jegybanktörvényig, a büntető különadókig.

Többnyire a nemzetközi cégek, a külföldi befektetők elleni jogszabályokkal folytatott boszorkányüldözés torkollik kötelezettségszegési eljárásba, aminek Orbán szempontjából kettős haszna van:

Tovább
Szólj hozzá!

K I V É G Z É S

2015. május 27. 02:07 - csú

guillotine.gifNem tudom, az amerikai Nebraskában mióta tartják napirenden a halálbüntetés kérdését, de az állam törvényhozása most megszavazta az eltörléséről szóló törvénytervezetet, amelyet országos meglepetésre a hagyományosan szigorú rendpárti konzervatív politikusok kezdeményeztek. Volt, aki emiatt a közbiztonság „fekete napjának" nevezte a szerdát. Talán ő is a halálsor semmi által nem bizonyított elrettentő erejében bízott. Esetleg jövendő üzletet sirat, Nebraska nemrég 54 ezer dollárért szerzett be méreginjekciókhoz való komponenseket, Indiából, mert ez sem könnyű, mióta az Európai Unió 2011-ben megtiltotta a "műtéti kómaállapotot előidéző nyugtatószerek kivégzési célú exportját". A politikusok álmát viszont nyugtalaníthatták azok a technikai gondok, amelyek tavaly több kivégzést megzavartak. De talán nyomósabb érv volt, hogy az adófizetők pénzének pazarlásaként tekintettek rá, s hogy kétségeik voltak, az államra lehet-e bízni a kivégzést.

Ha csak nem fejetlenül udvaron futkosó csirkékre, gebines hóhérokra ébredtek a honatyák, s ha már a magyar kormányfő is úgy látja jónak, hogy - erőszakosan tematizálva a közbeszédet - tartsuk napirenden a kérdést, hát beszélgessünk róla:

Tovább
Szólj hozzá!

Bekerítik Csepelt a városvezetők, Borbély Németh előtt hajbókol

2015. május 26. 05:59 - csú

Ami a Csepeli Hírmondóból kimaradt, azt mi közzétesszük!
kisbiro-kicsi_5.pngRovatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, sorra veszi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. Kerületi Önkormányzat Csepeli Hírmondó c. lapjába nem fértek bele. Annak eldöntése, hogy miért nem fért bele a lap 24 oldalába egy-egy hír, esemény vagy ellenzéki vélemény, rendezvény, nem elsősorban szerkesztőségünk feladata. Gondolja végig az olvasó: miért maradtak ki az alábbiak a Csepeli Hírmondó május 21-én megjelent 10. számából:

1) A cikk címe: Kerítést építenének a Vízmű lakótelepen

A cikket a szerkesztőség a csepel.hu-tól „vette meg”. Szerzője, Cs., aki tulajdonképpen a május 13-i lakossági fórumon elhangzottakat rögzítette. Számunkra azonban egyelőre nem világos, hogy ki kezdeményezte a kerítés létrehozását. A Csepeli Városfejlesztési Kft. új ügyvezető igazgatója, aki ezzel akarja alkalmasságát bebizonyítani, Balogh Ernő önkormányzati képviselő, Borbély Lénárd polgármester, akik rendet és közbiztonságot ígértek a kerületnek, vagy a lakók kisebb vagy nagyobb része. A cikkből az nem olvasható ki, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Egy parkinzonos csepeli újságíró naplójából - hamarosan megjelenik

2015. május 26. 04:38 - csú

feher_gyuriek_itt_meg_ok.PNGGyuri még egészségesen, boldogságban feleségével

Nem rég írtunk aról, hogy Fehér György, egykori kollégánk,   a Csepel újság volt a munkatársa,  súlyos beteg, de nem adta fel. Könyvet írt, amely  június 4-én, a könyvhéten fog megjelenni. Könyvének címe sok mindent elárul arról, hogy mivel viaskodik: Utazás Parkinzóniába.

Fehér Gyuriról könyve megjelenése alkalmából több orgánum is írt, beszélt. Legutóbb az ATV Reggeli Start Plusz című műsorűban Rónai Egon ksézígett riportot Tóth Gábor Ákos író, újságíróval, aki egyike annak a sok újságírónak, aki személyesen segítette, hogy Fehér Gyuri könyve elkészüljön, megjelenjen:

Szólj hozzá!

Egy biztos: szívni fogunk

2015. május 26. 02:28 - csú

stop-erdo.PNGMinden mindennel összefügg. Amikor mondjuk harcot indítanak a dohányzás ellen, akkor tulajdonképpen harcot indítanak az állami bevételek ellen is. De az állam mégsem engedheti meg magának, hogy elveszítse a legfontosabb bevételeinek jelentős részét, ezért felemeli az adókat, amelyek pótolni hivatottak az amúgy kieső milliárdokat.

Ugyanez igaz a benzinre is. Lehet háborút indítani az autósok ellen, útdíjat, dugódíjat, mázsás parkolási költségeket terhelni a gépkocsi tulajdonosokra, akiknek egy része ettől biztosan bedobja a törölközőt, és akkor jön az adóztatás, az áremelés… És a kör bezárul.

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar siker Cannes-ban: a Zsűri Nagydíját nyerte a Saul fia

2015. május 25. 06:00 - csú

saul_fia_nemes_jeles_andras.PNGNemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este a Joel és Ethan Coen vezette zsűritől.

Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar versenyfilm szombaton megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját is.

"Nagyon komoly dolog, hogy a zsűrinek is ennyire tetszett a film azok után, hogy a fesztiválon sokat volt róla szó, és hogy el tudtuk adni mindenhol a világban. Ráadásul a Sonynak (az amerikai forgalmazónak) nagyon nagy tervei vannak vele" - hangsúlyozta a rendező.

Elmondta, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Megbírságolják a csepeli közterület-felügyeletet és a városvezetést?

2015. május 25. 04:57 - csú

kerdojel-mas-255_1.pngEl tudja  képzelni a kedves olvasó, hogy mi lenne akkor, ha tilos parkoláson kapnák önt a derék csepeli közterület-felügyelők és azt mondja a bírságolásra készülő szürke ruhásnak: már bocsánat, nem fizetek mert másra, fontosabbra kell a pénz, majd máskor, majd egyszer...Lenne nemulass! Előbb-utóbb még a rendőrséget is kihívnák vagy/ és alaklmaznák esetleg valamelyik kényszerítő eszközt. Bár először nem akartuk elhinni a pletykát, de a ténynek bebizonyították: a csepeli közterület-felügyelőknél bizony szabályt szegtek, de a főnökségnek semmitől sem kellett tartania, amikor azt mondta, most nem fizet, majd máskor, majd egyszer. Talán...Mi lesz most? megbírságolják a csepeli közterület-felügyelőket vagy/és a városvezetőket? Arról nem kaptunk hírt, hogy velük szemben a rendőrség akarna intézkedni vagy bármilyen kényszerítő eszköz használata szóba került volna...

Mindezt abból a dokumentumból tudhatjuk, amelyet a csepeli polgármesteri hivatalból  fújt be a májusi szél:

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil