Nem tudja megmondani az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy az állami tulajdonba került egészségügyi intézmények mennyit költenek a betegek élelmezésére és kikkel állnak szerződésben. A törvényben előírt napi nyersanyagnorma betegenként 550 forint volt.
A KórháziKoszt blog rossz minőségű kórházi ételekről és kis adagokról posztol, ők kérdeztek rá közérdekűadat-igénylésben arra, hogy mennyi jut egy-egy beteg ételére. A válaszból derült ki, hogy a kórházaknál nincsen pontos adat. Ezzel szemben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pontosan közölte, hogy egy fogvatartott étkeztetésére nettó 400 forintot költenek naponta.

Az önkormányzat vagyona nem 2,2 milliárddal növekedett, hanem közel négy milliárddal csökkent ‑ Öndicséret nyakló nélkül ‑ Ígérgetés korlátlanul – A pénz nem számít – Hiteltelen hitegető – Városvezetői bumeráng az SZTK-ban – Nem osztogattak, hanem fosztogattak? – Letarolt Szent Imre tér – Riadt riogató – Borbély és mentora válasz nélkül menekül a csepeliek kérdései elől évek óta
A bíróság (a Fővárosi Ítélőtábla) már igazságot szolgáltatott Horváth Gyulának.
Budapest — Nem igazolta a DNS-vizsgálat, hogy H. Bélának (22) köze lenne a soroksári Kardosné Gyurik Krisztina (†36) halálához – tudta meg a Vasárnapi Blikk.
Az oktatásban nem a “sablonoktatás” a jó, hanem a szabad gondolkodásra és vitára nevelés – ezzel a gondolattal nyitotta meg az általa kezdeményezett gondolkodás iskolájának tanévét csütörtökön Hiller István, aki “junckeri próbatételnek” tartja, hogy Navracsics Tibor az oktatást is magába foglaló biztosi területet kaphatja az Európai Bizottságban.
CSEPEL SZÍNHÁZ HÉTVÉGI MATINÉ 2014 ŐSZ
A Job Force Iskolaszövetkezet, országos lefedettséggel rendelkező diákmunkával foglalkozó cég német partnercége részére keres új munkatársat a következő pozícióba:

Csepel több pontjáról arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy az éjszakai heves esőzések miatt sok helyen hajnal óta térdig gázolnak a vízben. A katasztrófavédelem és az MTI híradásai megerősítik ezeket az értesüléseket. A csepeli önkormányzat vezetői fél 11-kor még meg sem mukkantak ebben az ügyben a kerületi lakosság előtt..