- Apú-ú-ú! Minek és kinek szoktak emlékművet állítani?
- Olyan események, személyek tiszteletére, akikre büszkék lehetünk, ami méltó a nemzet emlékezetére.
- A leendő német megszállási emlékműnél mire leszünk büszkék? Olyan bátran harcoltunk ellenük?
- Nem volt semmi ellenállás.
- Olyan sokan felemelték a szavukat ellene?
- Csak nagyon kevesek. Akkori vezetőink inkább hűségesen kiszolgálták a legvadabb elvárásaikat is, sőt túllihegve, nagy buzgalommal vagonírozták be a már jó előre (megszállás előtt) jogfosztott és gettókba begyűjtött más csillagzat alatt, de hazánkba született szerencsétlenné tett emberek százezreit.
- És mit csináltak az emberek, a volt szomszédok, munkatársak, játszó- és iskolatársak?
- Kevés kivételtől eltekintve, cinkos módon hallgattak.
- Akkor ez az emlékmű mire fog emlékeztetni?
- Az elhallgatásra, az elhallgattatásra, a jelenlegi cinkosokra.
Kalocsai Imre
Az elmúlt félévben megrendítő és megtisztelő figyelem kísérte blogunk munkáját, az általunk közölt híreket, tényeket, tudósításokat, véleményeket. Köszönjük. Az alábbiakban az önök által legnépszerűbbé tett cikkeket ismertetjük A címekre kattintva bejegyzéseink újra olvashatók. A címek melletti számok azt jelzik, hogy a rekorderekre eddig hány olvasó volt kíváncsi:
A CSÚ változtatás nélkül közli Szabó Szabolcsnak az április 6-i választáson győztes csepeli országgyűlési képviselőnek szerkesztőségünkbe küldött levelét:
Miközben ereje végső összpontosításával, fogcsikorgatva, eltorzult arccal, magából kikelve újra és újra másokat akart a vádlottak padjára ültetni Németh Szilárd, a szombaton véglegessé vált adatok szerint az április 6-i országgyűlési képviselő-választáson a csepeliek mondtak egyértelmű ítéletet az éveken át rettegett, magát mindenhatónak feltüntető fideszes polgármester, rezsikommandós, stb…felett.
Rendszeres olvasóink jól, tudják, hogy a címben megnevezett céllal két hetente megírjuk, hogy a csepeliek közpénzén kiadott fideszes szócsőben, a Csepeli Hírmondóban (CSH) mi az, amiről nem beszélnek, mit hallgatnak el, miről és mit hazudnak.
Egy héttel az április 6-i országgyűlési képviselő választások után az önkormányzat hivatalos honlapja, szócsöve, a csepel.hu még nem adott semmilyen hírt a CSEPELI eredményekről. Sőt az ÖNKORMÁNYZAT címszó alatti ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK feliratra linkelve még mindig két országgyűlési képviselője van Csepelnek:
Putnoki Árpád világbajnok kick-boxossal, B. Oszkárral és harmadik társukkal közösen egy csepeli szórakozóhelyen támadtak rá É. Zoltánra, akinek életét az orvosok mentették meg.
Egy utasok nélküli autó gurult a Kis-Dunába vasárnap este Csepelen, a Hollandi út közelében lévő partszakaszról - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Alapvető változásokra van szükség az MSZP-ben - így foglalhatók össze a szocialista választmány szombati zárt ülésén elhangzottak Mesterházy Attila pártelnök és Botka László választmányi elnök beszámolója alapján. Az MSZP az önkormányzati választás után tart tisztújítást.
- Apú-ú-ú! Mi az a pasa?