A temetések, sír- és urnahely megváltások csillagászati árai mellett, úgy érzem, hogy a Csepeli Temető egyre romló állapotokat mutat. Gyakran elhanyagoltnak, a fák és a dudvák vadhajtásai miatt gondozatlannak tűnik. A bejárathoz odabiggyesztett bódékonténer ezt a hatást erősíti! Nem mondható, hogy bezavar a csepeli összképbe, mert a szemben lévő (szeméttelepként használt, elhagyatott és összedőlni készülő) kenyérgyári létesítmény tövében éppen harmonizáló alkotás.
Még járt a madzagvasút a HÉV végállomás és a Hárosi Iskola között, amikor először vitt anyám egy temetésre. Még öt év alatti kissrác voltam és megrendítő élmény volt.
Nem kellett volna!
Talán ez is adja, hogy emlékezetes találkozásom volt az addig számomra ismeretlen intézménnyel. A végállomásról induló vonat egy kocsiból állt, és a közepén helyezkedett el a dízelmotort takaró burkolat. Az utasok, a rászerelt padokon ezt is korul ülhették. A madzagvasút hamar kizötyögött a temetőhöz, amelyiknek a kapuja felett ott díszelgett íves táblán: FELTÁMADUNK! Nem emlékszem a kapunál lévő virágárusokra, de nem kizárt, hogy voltak. Azon kívül, hogy a materializmus akkoriban kötelező elmélettel összeegyeztethetetlen feliratot levágták, ez az a hely, ahol semmi se változik! Ugyanaz a kerítés, ugyanaz a kapu és ez idáig