Vége a háborúnak! A győzelmet és a békét ünnepelték önfeledten Londonban, Párizsban,  Moszkvában és szerte Európában, Amerikában. Megfogadták: soha többé! Soha többé nem lesz földrészünkön gyilkos háború, népírtás, pusztítás. És most, 2022-ben  az Ukrajnából érkező tragikus híreket hallgatjuk, az elborzasztó képeket nézzük...

Hetvenhat évvel ezelőtt, 1945. május 8-án és 9-én a hitleri német  birodalom feltétel nélkül letette a fegyvereket, megadta magát, kapitulált a szövetséges antifasiszta államok meghatalmazott képviselői előtt, és ezzel földrészünkön véget ért a leírhatatlan szenvedéseket, borzalmakat, pusztítást okozó, hat éven át tartó második világháború. Európában azóta minden évben ünnepelnek és emlékeznek május 8-án és 9-én.

Alfred Jodl tábornok írta alá a náci Németország, a III. birodalom kapitulációs okmányait a győztes szövetséges haderők képviselői előtt

1945. május 8. a náci Németország feletti győzelem napja. Akkor is, ha Magyarország a vesztes oldalon állt, s ezt követően hamarosan egy másik diktatúra rendezkedett be. Amikor ezt egyértelművé teszik a tankönyvek, erről sugároz filmeket a köztelevízió, a diákjaink vetélkedőkön találkoznak e kérdéssel, tanítványaink megkérdezik déd- és nagyszüleiket, hogy az ő családjukat miként érintette a háború, s annak befejezése, ez a mindannyiunk életét alapjában meghatározó téma közéleti kérdéssé válik. Amikor mindez megtörténik, valójában akkor ér véget számunkra a második világháború. S itthon otthon leszünk: Magyarországon, Európában.  Erről szól Miklósi Lászlónak, a Történelemtanárok Egylete elnökének most következő írása:

Aki a fecskét keresi a hat évtizedes, 1962-ben exponált képen, az ne a csinos hölgyet, hanem a tőle távolabb lévő férfiakat nézze. Délcegen - a homályban, de jól felismerhetőn - ők parádéznak a kor férfi divatjának egyik legvonzóbb nyári darabjában, a fecskének nevezett fürdőnadrágban. Sokáig egyeduralkodó volt ez a szezonális kellék. Az ok egyszerű: egy ideig nem volt más, de ez nem akadályozott meg senkit, hogy jól érezze magát az egy évvel korábban, 1961. júniusában megnyílt Csepeli Strandon.

Az utóbbi években Csepelen - fájdalom - megszakadt egy hat évtizedes hagyomány. A Csepeli Strand - az 1961-es júniusi átadását kivéve - mindig május elsején nyitotta meg a kapuit. Lehetett fogvacogtató hideg a közelgő fagyos szentek előhírnökeként, de lehetett trópusi hőhullám is a megbokrosodott időjárás miatt, a strand akkor is megnyitotta kapuit. 

A most következő képek pontosan hatvan éve,1962 májusában készültek. Nem lehetett túl nagy meleg azon a tavaszon, mert még csak lézengtek a vendégek. Bezzeg egy-másfél hónap múlva...Csak azért nem tették ki a megtelt táblát, mert a Csepeli Strandon - ki tudja hogy csinálták, de - mindig volt hely.

A fotókon az is látszik, hogy

Az elmúlt napokban és hetekben elzúgtak felettünk az ellenzéki politikusok magyarázkodásai és önigazolásai, valamint a választási folyamatot alaposan tanulmányozó elemzők részletes értékelései. Talán eljött már az ideje egy történelmi számvetésnek is.

Nevezhető ugyan a 2022-es választások eredménye történelmi vereségnek is a demokratikus erők oldaláról, de egy alaposabb áttekintésben inkább egy hosszabb folyamat részeként mutatkozik meg, egy Európából való évtizedes kisodródás végtermékeként. Ahogy MZP helyesen kijelentette, először is az ellenzéket kellene leváltani, és a választások bebizonyították, hogy ez a folyamat valójában már az előkészületek során kudarcot vallott. Így ez a választási vereség nem annyira a Fidesz győzelme, hanem inkább a régi, évtizedes gyengeségeit magán viselő ellenzék kudarca volt. A rémkép valóban az - ahogy Lendvai Ildikó fogalmaz -, hogy ugyanazok folytatják ugyanazt ugyanúgy.

Új pártrendszer kell, új pártokkal, akkor is, ha

Csak az  utóbbi egy hónapban Csepelről több súlyos közúti   balesetről és  bűncselekményről adtak hírt az országos médiában, sajtóban. Néhány cím: A csepeli ámokfutó vezetett, meghalt egy érettségiző lány; gumilövedékes fegyverrel lőtt vetélytársára egy férfi; 13 autó esett áldozatul egy 17 éves fiú rongálásának, akit sikerült elfogni; Motoros üldözés ; Betörés egy csepeli óvodába...stb  (Képünkön a WM úti tragikus ámokfutás következménye - a balesetinfo fotója)

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) május 4-én megjelent 9. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket. 

A nyár közeledtét jelzi a Csepeli Hírmondó idei kilencedik száma. Csökkentek az önkormányzati fejlesztésekről, az önkormányzat és intézményrendszere működéséről szóló hírek, a képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal munkájával kapcsolatos ügyek. S mivel változatlanul semmi gond nincs Csepelen, a veszélyhelyzet is megszűnt, sőt minden rendben van, már a fővárosi vezetés lejáratására szánt mondatok is mindennapossá váltak, a kifelé „tekintés” (pl. a napjainkban folyó kormányalakítási, közéleti hírek vagy az oroszok ukrajnai agressziója, háborúja) nem éppen felvállalt ügy Csepelen, egyre szürkébbé, unalmasabbá vált/válik a kerület önkormányzat hivatalos lapja is. Az önkormányzati kulturális és sportrendezvények, majálisok, család-, és gyerekprogramok, a művelődési intézményi programok hírei tartják a lelket a lap nagy részében. 

Véleményünk a lap néhány írásáról:

Találkozunk a Kisrablóban, ahol majd mindenki virítja a lóvét. Ne feledjétek, a párt az, amely képviselővé tett benneteket, úgyhogy most szépen visszaosztjátok a pénz egy részét, és azt közös célokra fogjuk fordítani. Kicsit kevés ugyan, de a miénk.

Azt mondta nemrég Medgyessy Péter, hogy nem szégyen tanulni Orbán Viktortól. Nosza. Tegyük fel magunknak a kérdést: Mit csinálna Orbán, ha most ő lenne abban a helyzetben, amiben a mai ellenzék van? Konkrétan mi lenne a válasza arra, hogy bemenjenek-e a parlamentbe?

Szerintem – a korábbi tapasztalatok fényében is – teljesen világos. Azt mondaná: be kell menni, le kell tenni az esküt mindenre, ami szent, meg kell szerezni a lehető legtöbb bizottsági és egyéb tisztséget, fel kell venni az utolsó fillérig minden pénzt, ami ezekért a tisztségekért felvehető, aztán húzás. Találkozunk a Kisrablóban, ahol

Nagy vitát váltott ki a csepeli közösségi oldalakon az a Borbély Lénárd fb oldalán megjelent bejegyzés, amely szerint „az egyik csepeli nyugdíjas otthont ellepték az ágyi poloskák”. Képet is közzétett, de azon egyetlen poloska sem látszik, csak ő, mint polgármester, baktat a tett helyszínére. A fotón hátat fordít a nézőnek, s mint később kiderült a tényeknek is.

Mivel fővárosi intézményről volt szó, Borbély Fidesz központból táplálkozó politikai állásfoglalásait ismerve, számunkra nyilvánvaló, hogy a poloskák is fővárosiak voltak, ráadásul biztos, hogy a szivárványszínű fővárosi koalíciót vezető Karácsony Gergely költöztette be azokat a hajléktalanokkal együtt, az ott élő fővárosi nyugdíjasok megrontása érdekében. Borbély pedig meghallva a hírt, átérezve a helyzet súlyosságát, félretéve az ország, a főváros és Csepel felemelkedéséért végzett felelősségteljes, áldozatos munkáját, még a képviselő-testületi ülésen elmondott nagyívű szivárványozásának hatása alatt, azonnal kirohant, fotósával együtt, a helyszínre. Személyesen meggyőződött, közeli szemrevételezés útján a „tényekről”, de hogy bizonyító erejű fotókat is készíttetett-e azt nem közölte, bár lehet, hogy

Nemrég költöztek a szomszédos lépcsőházba. Ahogyan mostanában mondják: CSOK-kal, vonóval. Bizakodva láttak neki a bővítésnek, felújításnak. Mérgelődtünk a konténerek miatt, elveszik előlünk a parkolóhelyeket.

Most már ők mérgelődnek. Se anyag, se szakik! Júliusig be kellene fejezniük a munka dandárját, különben jaj nekik, elúszik néhány milliójuk. Merthogy a választások másnapja óta – írd és mondd – a nyolctagú brigádból ketten jelentek meg. Sanyika, az építtető

Egymásra nézve: Németh Szilárd és Borbély Lénárd a bizalom légkörében. A rendszer sokkal embertelenebb és durvább lett ezért a csapások nagysága és a küzdelem kegyetlensége is nagyot változott. A régi gyanú most is él: az ellenség belül van!

Közel négy évtizeddel ezelőtt, a maihoz nagyban hasonló vezetői ellenségeskedés volt a csepeli vezetésben. A kialakult helyzetnek akkor is, - mint most - rendszerproblémák adták az alapját. Ma úgy tűnik, hogy egészen más világban élünk, mégis a fideszes hatalomgyakorlás egyes elemei a rendszerváltás óta a legtöbb hasonlóságot mutatják a korábbi kádári rendszer bizonyos rossz folyamataihoz.

Ezért, nem látszat, hanem a valóság, ha mély hasonlóságot észlelünk a problémákban és a problémák kezelésében is. Ezt a magasabb szinten kialakult ugyanolyan társadalmi feszültséget magába foglaló folyamatot /ismétlődést/ mondják - társadalmi, történelmi - spirálnak.

Tudtukon kívül ebbe a spirálba gabalyodott bele Németh Szilárd és Borbély Lénárd is! Ugyanúgy nem tudnak kilábalni a hatalomgyakorlás ellentmondásaiból, ahogy annak idején, - a legnagyobb jóindulat mellett - sem tudott ebből kilábalni az

Mi a közös a netes házipornóban és az illiberális államban? Mindkettő a zsigerekre hat, komoly közösségigényt szolgál ki, mímeli az életet, továbbá a netes pornó és a NER működési elve is egyszerű, mint a raklap.

Ami az utóbbit illeti: a hatalompárt nagyjából 2013-ra Berlin hallgatólagos (és Moszkva aktív) asszisztálásával lenyúlt magának minden Magyarországon elérhető erőforrást, egy generációra bebiztosította saját politikai monopolhelyzetét. Ezt egy kicsit bonyolította, hogy a magyar rezsim létalapját az EU támogatásai adják, így a bevált  mintákat követő - és ezt még annál is jobban ambicionáló - országvezető a látszat kedvéért kénytelen elbábozni valami demokrácia-szerűséget.

Erre a népszínműre van a Duna partján egy csicsás épület (régies nevén Parlament), ahol folyamatosan a lényeget elfedő jogi papírkreációkkal hergelheti kéjmámorba és/vagy neurózisba a népet. Az ellenzék ilyenkor menetrendszerűen diktatúrát sikolt a parlamenti zártláncú élő közvetítés kameráiba, amitől a kétharmados állampárt rajongói legalább a végóráit élő ostromlott Szigetvárban érezhetik magukat. Végül a vezér

Ezekkel a fideszes kollégákkal igencsak hadilábon állok! Na nem az ellentétes politikai nézeteink miatt, hanem azért, mert maguk sincsenek tisztába azzal, hogy valójában mit is akarnak.

Most a világot is, meg hazánk közvéleményét is kiemelten foglalkoztatja az ukrajnai háború! Az elején, - mikor még nagy volt a zavar a fideszes fejekben – Csepelen is mozgalmat indítottak a háborúban szenvedő ukrán emberek megsegítésére. Borbély polgármester kezdeményezésére a képviselő-testületünk frakcióvezetői meg is szavazták egy saját pénzükből történő támogatást. A pénzt mindenki be is fizette a megszabott határidőre, kivéve a fideszes képviselőket!

Úgy látszik, hogy

Szerencsére "van másik", mint a híres zenebohócnál. Illetve lesz. Németh Szilárd  ezen a képen például háttérbe  szorította Kásler Miklóst a távozni készülő, egykor az egészségügyért IS felelős minisztert 

Végre rájöttem! Rájötten, hogy miért nem lesz egészségügyi minisztérium. Kiderült, hogy az roppant veszélyes hely: a német egészségügyi minisztert a járványtagadók el akarták rabolni, már le is tartóztattak néhány embert. Szegény emberrablók nálunk beleőszülhettek volna a tiptódásba: kit kell elrabolni? Az egészségügyben az EMMI, Szíjjártó vagy Pintér az illetékes? Ha volna az egészségünkért felelős tárca, még a végén a minisztere állandó veszélyeztetettsége miatt külön erre szóló veszélyhelyzetet kellene elrendelni.

Nem mintha ez bárkinek feltűnne. Hét éve hol ezért, hol azért veszélyhelyzet van, az ezzel járó

Csak a tények: Borbély Lénárd, 2014. nyara: „Teljes egészében kiépítjük a gerincutat” Németh Szilárd, 2018. tavasza: „Az M0-ig visszük a gerincutat.” A fideszes vezetésű kerület  hivatalos szócsöve 2022. tavaszán: „Nem lesz gerincút”!  Lesz gerinc Csepelen a kudarc bevallásához, az okok feltárásához, a kudarc felelősségének vállalásához?

Borbély Lénárd ismét megfújta a harci kürtöt: megint nekiment a főváros vezetésének a csepeli gerincút ügyében. Szerdára kiderítette: mindenért a főváros, személy szerint Karácsony Gergely a felelős, míg ő és a mögötte álló fideszes kerületi- és pártvezetés a majdnem 30 éves ügy hős harcosai. Mert ő mindent megtett: „400 millió forint támogatást szereztem...még Tarlós István főpolgármester úr idejében”, nyilatkozta a csepel.hu-n a „Karácsony Gergely nem akarja megépíteni a gerincút hátralévő szakaszait” c. írásban. (csepel.hu, április 27.) Másnap már arról ír a honlap, hogy „Nem lesz gerincút” (csepel.hu, április 28.) 

A teljes történethez néhány tény adalékként: 

1) A gerincút első szakaszának tervezése, előkészítése, majd kivitelezése még 2010 előtt, a szocialista többségű önkormányzat időszakában, 2010. június 17-én kezdődött, befejezésére már Németh Szilárd polgármestersége idején, 2012. novemberében került sor. A megvalósult útszakasz teljes költsége 7,2 milliárd forint volt, amelyhez az EU 3,9 milliárdos támogatással járult hozzá. 

2) Németh Szilárd a parlament 2012-es parlamenti beszédében jelentette be a teljes gerincút megépítését is tartalmazó ún. Weiss Manfréd Tervet. A fővárosi közgyűlés

A kvótanépszavazás érvénytelensége után még elfojtották a bosszúvágyat. Április 3. óta azonban  nem bírták ki. A Választási Bizottság milliókra büntette volna az érvénytelenítést most más eszközzel elérő civil közösségeket. Jó, hogy a szavazókat nem, de hát itt van ez a hülye titkosság, fene, aki kitalálta. Milyen igaza volt Tiszának és Bethlennek, hogy ellenezték. Nagyon helyes, hogy Tiszának (képünkön) van is szobra a „Nemzet Főterén”, a titkos szavazást bevezető izgága Károlyiét meg kiakolbólították onnan...

Az istennek nem nyugszanak bele. A választási győzelmük ellenére bosszantja őket, hogy van, amiben azért nem nyertek. Nem tudják egészen kiélvezni a diadalt, ha az nem totális.

Megkeseríti a szájuk ízét, hogy a mézesbödönükbe pár csepp epe keveredett, az ünnepi tortára ráfröccsent az ecet. Hogy is tudnának nyugodtan elterpeszkedni a trónon, ha arra valaki egy aprócska rajzszöget tett. Nem is egyvalaki: több mint 1,6 millió, aki tönkretette a jó kis népszavazásukat a pimaszul érvénytelen voksával.

Hozzászámíthatjuk azt a 3-400 ezret, aki megjelent a választáson, de ezt a szavazólapot fel sem volt hajlandó venni, vagy felvette, de nem dobta be az urnába. Gondolom, fecnikre tépve ott van a zsebében.

Akárhogy nézem, ez kétmillió.

Még csak egy éve fejeződött be a második világháború. Örült, aki túlélhette. Épp, hogy csak elkezdődött a romokban heverő ország újjáépítése.  Fényes szelek fújtak....A csepeliek a régi I-es kaputól, a főbejárattól, a földszintes házak közül indultak. Az ígérték nekik, és sokan hitték, mert néhány történelmi pillanatig a demokratikus keretek között lehetségesnek látszott, a határ a csillagos ég...És mint a  műsorközlőtől hallhatják majd: " Budapest dolgozó népe tanújelét adta egészséges élni akarásának és annak a törekvésének, hogy a demokrácia útjáról soha többé senki le nem térítheti..." 1946-ot írtak a krónikások azon a május elsején

Csepel meghatározó szerepet kapott ebben a dokumentumfilmben. A Magyar Filmgyártó Résztvénytársaság, a MAFIRT filmhíradójában második szabad májusról beszélnek, mert elsőnek az 1945-öst tartották. Később az 1919-es május elseje is sorszámot kapott, mindjárt az elsőt...Ami biztos: a második Magyar Köztársaságot 1946.  február elsején kiáltották ki, és ezzel történelmi tárba küldték a király nélküli királyságot. Így aztán a következőkben a második Magyar Köztársaság első május elsejének történéseit láthatjuk az 1946-ban dolgozó operatőröknek, szerkesztőknek és rendezőknek köszönhetően:

Anyák napja alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntjük az édesanyákat, a nagymamákat, a dédnagymamákat és minden csepeli hölgyet, aki gyermeket nevel, gondoskodik életünkről.

Most így tudjuk meghálálni:

Mit idéz fel a cikkben lévő 16 kép? Amit sokan őriznek emlékeik között. Az egykori Csepel Vas- és Fémművekben ha esett, ha fújt, vagy ha hétágra sütött, perzselt a nap, a gyári gyereknapot évtizedeken át akkor is megtartották április 30-án. Egy nappal az ünnep előtt. Másnap, a Csepeli Munkásotthon fúvósainak utcai koncertje mellett,  május első napjára ébredtek a csepeliek. Itt volt május elseje, pontosabban ott volt...Egyszer volt? Sokszor volt...

Csepelen és különösen a Csepel Művekben valamikor hajdanán minden másként volt. Még a gyereknap is. Nem május utolsó vasárnapján ünnepelték mint másutt. A gyárban évtizedeken át - hagyományosan - április 30-án, vagy a hónap utolsó munkanapján, de ha úgy tetszik, május elseje, igen, az akkori május 1. előtt egy nappal tartották meg a gyereknapot. 

Fényesre pucolt cipőkben, frissen vasalt ingekben, blúzokban vártak a gyerekek száz- és ezer számra az ünneplőbe öltözött édesanyjukkal, édesapjukkal.

És délután kettőkor megállt az élet, megnyílt az I-es kapu, a Szent Imre tér (Tanácsház tér) felöli főbejárat (képünkön). Az a kapu, amit az év többi napján rigorózus szigorral  őriztek. A gyereksereg beözönlött a bejáraton. Az ővéké volt az utca...

Több mint 25 ezren dolgoztak  csak a kerítésen belül, és akkor még nem beszéltünk a CSM vidéki üzemeiről...A gyerekek szüleik munkahelyére mentek, hogy évente legalább egyszer megnézzék, hol van apa vagy anya "dolgozója". A feldíszített, szürke, kormos falak vagy a hiper-szuper üzemek, irodák új életre keltek a zsivajtól...

A most következő Fortepan-képeken a Csepel Művekben évtizedeken át megtartott gyereknapokból villantunk fel néhány, a korabeli hangulatot felidéző pillanatot:

A putyini orosz hadsereg pusztítása az ukrajnai Harkivban, amit régen Harkovnak neveztek. Ki, mikor és hogyan fogja jóvá tenni?

Az egyik német közszolgálati csatorna, a ZDF Magazin Royale műsorában a közkedvelt szatirikus újságíró, Jan Böhmermann figyelemre méltó muzikalitással elénekelte németül az Akarnak-e az oroszok háborút? (Meinst du, die Russen wollen Krieg?) című dalt. Egy héttel Oroszország Ukrajna ellen indított támadása után arra figyelmeztetett ezzel – és a kommentek alapján értő fülekre talált –, hogy nem az egyszerű orosz emberek robbantották ki Ukrajna durva megszállását, hanem az orosz vezetés, élén Vlagyimir Putyinnal.

A verset Jevgenyij Jevtusenko írta 1961-ben, a hidegháború egy olyan szakaszában, mikor a kubai rakétaválság miatt gyanakodva néztek a Szovjetunióra és az orosz emberekre. A szöveget Eduard Kolmanovszkij zenésítette meg, oroszul elsőként Mark Bernesz nagyszerű tolmácsolásában lehetett hallani. Igazán közismertté a dal az 1962-es, Helsinkiben megrendezett Világifjúsági Találkozón vált.

Magyar fordítása is született Bede Annától, ő az eredeti címet: Хoтят ли русскиe вoйны? – így ültette át magyarra: Akar-e Moszkva háborút? Ez így

Szabó Szabolcs ellenzéki képviselő és Borbély Lénárd fideszes polgármester kézfogása a mandátum átadásnál szép gesztus volt, de ami addig történt…Egy polgármesternek, még akkor is, ha nem párttársa képviseli választókerületét a parlamentben, illik, választókerülete érdekében, együttműködni a képviselővel. Önt viszont nem érdekelték a választások eredményei, az elmúlt években együttműködés helyett megtett mindent a csepeli választók többsége által megválasztott képviselő lejáratása érdekében. Önnek ezt jelenti Csepel érdekinek képviselete? 

„Borbély úr, ha már egy 70 ezres kerület felelős vezetőjének választották meg, illene tényleg a választókat képviselni.” – Ezt írta blogunknak az egyik olvasónk, amikor idéztük a polgármester Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozatát. Ebben Csepel újonnan megválasztott, ellenzéki országgyűlési képviselőjét figyelmeztette arra, hogy mihez tartsa magát. „...egy politikusnak elsősorban a választókat kell képviselnie.” Szabó Szabolcs minden különösebb figyelmeztetés nélkül ezt tette, 2014 és 2018 után ezért győzött harmadszor is annak ellenére, hogy pénz, paripa fegyver Németh Szilárd kezében volt. Szabó Szabolcsnak csak egy dologból volt többlete: a csepeliek bizalmából, és ez elégnek bizonyult az áprilisi sikerhez. Ha Csepel polgármestere valóban a csepelieket képviselné, akkor az ellenzéki képviselő értelmetlen leckéztetése helyett odafigyelhetne néhány tényre: 

Olyan időszak jön (sőt: jött el) a politikában, ahol a személyiségnek és a személyes teljesítménynek sokkal nagyobb a szerepe, mint a pártlogónak.

Hogy így lesz (sőt: így van), azért elsősorban a nyilvánosság mára kialakult szerkezete a felelős. Egyszerűen nincs rá tér, hogy az ellenzék újabb szereplőket építsen fel – pontosabban már régóta nincs annyi, hogy a kormányoldallal szembeszállók megengedhessék maguknak egy-egy ismert, felépített figura parkoltatását. Hogy az új reménységeket egy hatékony, „pénz nem számít” jellegű karaktermegsemmisítő kampánnyal amortizálni lehet, arra számos példát kínált az elmúlt néhány hónap. De arra is, hogy akiknek a hitelessége, ismertsége már adott, azokon a számolatlanul költött milliókkal sem igazán sikerült fogást találni – gondoljunk például

Két hónap szünet után ül ma össze a Csepeli Önkormányzat Képviselő-testülete, a megszokottól eltérő időpontban, délelőtt 9 órakor, a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Nem tudni mi indokolta a kora délelőtti kezdést.

Elgondolkodtató, hogy a munkaidőben tartandó ülésre szóló, a csepel.hu felületén olvasható polgármesteri meghívó  ezzel a kezdési időponttal lényegében csak a nyugdíjasok számára ad részvételi lehetőséget. 

A múlt hét pénteken kiküldött meghívóban 17, szerda délután már 21 napirend szerepelt, ~ 850 oldallal, amelynek áttanulmányozása komoly feladat elé állítja a testület tagjait. A legfontosabbnak vélt napirendek sikeres megtárgyalását a következő kérdésekkel kívánjuk segíteni: 

Nem az összefogás az oka a kudarcnak; enélkül a vereség még nagyobb mértékű lett volna. Az ellenzék szervezeti egysége nagy előrelépés, amelyet meg kell őrizni amellett, hogy az ellenzéki paletta egyes résztvevői a saját politikai szervezetüket felfrissítik, identitásukat újjá formálják.

A „beüljünk vagy ne üljünk a parlamentbe” jellegű, szimbolikus viták előtérbe tolása csak arra jó, hogy ne lehessen tisztességes módon elemezni a kialakult helyzetet, az újabb nagy vereség okait. Szinte biztos, hogy a 2011-es változtatásokkal a Fidesz annyira torz, saját maga számára kedvező politikai rendszert hozott létre, amely az évről évre növekvő gazdasági erőfölénnyel tetézve nem ad esélyt a hatalomváltásra. Politikai innovációra szükség van, de az ötletelés nagy nyilvánosság elé vitelével egyesek mintha szándékosan rombolnák tovább az egész ellenzék hitelét.

A demokratikus ellenzék erőinek közösen, együttes fellépéssel meg kell találniuk a módját, hogy szóvá tegyék a politikai rendszer torzulásait – nem egy szimbolikus aktussal, hanem folyamatosan, itthon és külföldön egyaránt. A képviselőket azonban