Az ökörsütés füstje sem takarta el a kiábrándító csepeli tényeket: a polgármester valódi intézkedések helyett a populista utat választotta: önkormányzati költségvetési pénzből vett magának népszerűséget.
Gyermekek és családok, egészség és gondoskodás – ezek a hívó szavai Borbély Lénárd polgármester 5 évvel ezelőtti, 26 pontos kampányígéreteit tartalmazó 20 oldalas kiadvány 2. és 3. fejezetének. Borbély annak idején 8 pontban foglalta össze e négy téma kapcsán vállalt ígéreteit. Ezek semmitmondó lózungok voltak. Konkrétumot nem tartalmaztak.
Az utóbbi majd öt év alatt a képviselő-testület évente 2-3 alakalommal foglalkozott, tájékoztatási, beszámolási és rendeletalkotási formában, a csepeli gyerekek és családok helyzetét elemző előterjesztésekkel, illetve hozott rendeletet a meghatározó személyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról. Míg 2010-ben az ellátottakra fordított szociálpolitikai és egyéb pénzbeli juttatások összege ~ 620 millió forintot tett ki, 2023 végére ez az összeg 72,3 millió forintra, azaz ~ 12 százalékra csökkent. A Borbély féle 2019-es ígértek tehát nem teljesültek, az intézményi feltételek pedig, néhány kerületi szolgáltatási hely (bölcsőde, óvoda) megszűntetésével, más feladatra való felhasználásával, romlottak. Az intézményekben dolgozó
Egy régi mesét szeretnék most újra elmondani. Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz se volt, mindenesetre akkor, amikor a kurta farkú malac már itt túrt nekünk, a baloldali és liberális pártnak többsége volt a parlamentben. Hát egy szép napon kiderült, hogy köztársasági elnököt kell már megint választani, mert...
„Napkeltétől-napnyugtáig, zsenge korától öregségéig a kisemberek igazáért perlekedett, a nemzetfenntartó sokaság szószólója volt. Gyakran gáncsolták… Szívvel írt költeményeket, amelyek nemcsak az igazat mondják, hanem a valódit is.” (Baranyi Ferenc)
Nem gondoltak még a közbeszerzésen meggazdagodottak arra, hogy idén nem ugranak el Monacóba és Balira, hanem karitatív alapon visznek ukrajnai, kárpátaljai háborús károsultaknak a feleslegből? Esetleg érdemes közben Kelet-Magyarországon is megállni, szétnézni kicsit útközben.
A monstrumnál csak a botrány nagyobb. A Borbély-Németh féle politikai hatalmi harc újabb fejezetét több országos fórum is felfedezte. A Csepeli Birkózó Club 534 milliót követel a Németh Szilárd-féle KIMBÁ-tól. A keresetet már benyújtották a Fővárosi Törvényszékre.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója Orbán Viktor miniszterelnök páholyában. Erről jutott eszünkbe III. Richárd monológja.: „Nem is tudok egyébbel szórakozni,/Mint hogy a napon nézem árnyamat/És csúfságomat magam magyarázom:/Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,/Hogy eltöltsem e csevegő időt/Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.”
A felfokozott választási kampányzajban szépen, csendben megjelent a héten a Csepeli Munkásotthon Alapítvány Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub 2024. évi évkönyve. A Takács Mónika intézmény vezető által kiadott évkönyv megjelenését az ALPIQ Csepel Kft és a Nagy József vezette Csepeli Munkásotthon Alapítvány támogatta. A 62 éves klub 18. évkönyvéhez ismét Lengyel Géza tanár úr írt előszót
Piros sapkás kínai csendőrök jelentek meg a fővárosban. Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Több mint 25 éve, 1999. januárjában jelent meg az alábbi cikk a Népszabadságban Gedényi Éva tollából. Merész írás volt, mert rendőri vezetőket, köztük a csepeli rendőrkapitányt, ilyen (emberi) megközelítésből közéleti napilapban addig nem mutattak be. Azóta sem túl gyakran. Részlet a cikkből: „. Nem lehet nevetés nélkül átforgatni a…fotókat, a hétköznapokon a bűn, a nyomorúság nyomában járó rendőrök a képek tanúsága szerint a versenyek szüneteiben vidám turistaként sivatagi álruhában Seherezádé nyomába szegődtek. Az elkunyerált felvételen a teniszverseny győztesét, a sejkké lett Simon Gézaezredest „háremhölgyek” veszik körül…”
Bizarr eseményen vett rész a minap Szijjártó Péter, az Orbán-kormány külügyminisztere. Nem diplomatáknak beszélt, hanem a Fidesz droid-hadseregének.
Buli a kirakatban, belül sértődöttség és bosszú, dicsőítik Borbélyt, becsmérlik és átverik az ellenzéket, bűnbocsánatért esedeznek Orbánnál a CSH-ban
Az „ikonok ikona” cím nagy fölénnyel Menczer Tamásé, akinél impozánsabb, lehengerlőbb kommunikátor, s egyben szórakoztatóbb kormányzati szereplő keresve sem található. Státusza és képességei tökéletes „fideszes” szinkronban állnak egymással!
Részlet a mai polgármester 2019-es kampányígéreteiből: „… Folytatjuk a gerincút kiépítését a teljes szakaszon, jövő májusra (2020-ra) elkészülnek a kivitelezési tervek. Kétszíntűvé alakítjuk a Corvin csomópontot…”
Tőle pontosan azt remélik, hogy általa és összességében elbukhat a Fidesz. Mi kell ahhoz, hogy ez ne hiú remény maradjon?
A polgármester tiltakozás nélkül tudomásul vette a Csepelt is érintő kormányzati fejlesztési tervek, ígéretek ‑ HÉV, gerincút II. szakasza, Galvani híd, Gubacsi híd, északi terület fejlesztése stb - sutba dobását. Ezzel tovább rontotta a kerület helyzetét.
Négy hónapig figyelhetik a színpad szélén topogva elődjüket a júniusban megválasztott polgármesterek, önkormányzati képviselők. Furcsa hasadásos állapotban mindent látnak majd, de semmit sem tehetnek.
Nyoma sincs annak, hogy Csepel polgármestere részt vett a fontos csepeli ügyekről (közlekedés, szennyvíztisztító, közszolgáltatások) döntő fővárosi közgyűlésen. Akkor miért ül ott a Fideszből és a fővárosi Fidesz-frakcióból is kizárt csepeli kerületvezető a Fidesz kegyeit keresve?
Balog Zoltánnak elhárítás helyett önvizsgálatot kellene tartania
Az idén lesz 70 éve annak, hogy a Csepeli Motorkerékpárgyárban elkészült a cég új terméke, a Pannónia motorkerékpár. Ebből az alkalomból ezen a héten nyilvános lett a felhívás: június 1-én a volt Csepel Művek főbejáratánál ünnepséget tartanak a Pannónia gyártóinak és megőrzőinek részvételével
Volt egyszer egy csapat, aminek a jelmondata „Erkölcs, Erő, Egyetértés” volt. A 2010-es években aztán a párt vette át az irányítást a Ferencváros felett. Pénz hirtelenjében egyre több lett, de kezdett megkopni az „Egyetértés” jelszava, mind megosztottabbakká váltak a szurkolók. A keménymagot rendszerkonformmá szelidítették. Az ultrák már úgy táncoltak, ahogy a párt fütyült.