A magyar gazdaság, és főleg az ipari termelés visszaesése már csak a 2008-2009-es válsághoz mérhető, az infláció, a forintárfolyam, a hiánynövekedés és szinte az összes többi mérőszám terén pedig ugyanolyan, vagy még rosszabb a helyzet.
A teljesítmény, amit az Orbán-kormány fel tud mutatni a válságkezelésben, semmivel sem meggyőzőbb annál, amit a Gyurcsány Ferenc, vagy pláne Bajnai Gordon mutatott. Ez van a képen – de kit érdekel ha megoldható, hogy az emberek inkább a keretről beszéljenek? Márpedig a keretezés egészen más. Most Európa lábon lövése van, meg Brüsszel elhibázott szankciós politikája, rogyadozó EU (haldoklás közben azért küldhetne egy kis apanázst a mi túlélésünkhöz), szuverenitásvédelem, szabadságharc – mit számítanak ilyen drámai díszletek között a tények?
Amikor az utókor megpróbálja majd megfejteni, hogy