Tüntető tudományos dolgozók piros lapot mutattak a kormánynak. Volt rá okuk bőven

Miért pont a tudományt ne lopnák el a kormánynál? Naná, hogy lopják azt is. Csak előtte voltak csábítóbb ellopandók: ingatlanok, uniós pénzek, állami megbízások, koncessziók, kastélyok, kaszinók. Aztán jöttek a szellemi kincsek. Ott kevésbé a pénz, inkább a befolyás megszerzése volt a fontos. De az is lopás: valamit, ami közkincs, ami a miénk, elvesznek, kisajátítanak, a maguk használatába vesznek. Ez történt a média jelentős részével, a közoktatással – sikerült is tönkretenni –, némely színházakkal, lassan a filmgyártással is. (Felkészül a múzeumhálózat és a könyvszakma.)

És persze az állami egyetemek alapítványosításával, vagyis politikai privatizációjával, örök időkre bedugva a kuratóriumokba a fideszes kádereket. Nagy ára lett, és nemcsak az uniós kapcsolatok, ösztöndíjak elvesztése.

De itt volt még a tudomány. Szép nagy falat: még mindig komoly tekintélye van akkor is, ha

sokan tesznek is ellene. (Trumptól épp ezért félnek az amerikai tudósok: a Covid alatt megtapasztalták, hogy bármely tudományellenes babonának képes a szószólója lenni. Nem azért, mintha teljesen hülye volna – egyáltalán nem az, de bármit képes megtenni, pláne mondani, ha ettől népszerűséget vár.)

Az alapkutatásokra költeni kell, a pénzügyi haszon nem közvetlenül jelentkezik, így Tiborczot vagy Mészárost sajna hidegen hagyja. Kár, különben koncesszióba lehetne nekik adni, mint egy trafikot. De vannak másfajta hasznok is. Pl. hogy ne kelljen hozzáértő emberektől egy-egy gazdasági vagy társadalompolitikai terv kritikájára számítani. Amikor az Akadémia valamelyik testülete bírálta mondjuk az oktatáspolitika egy-egy törekvését, hát az kínos volt. Mégsem lehet naponta helyeslőleg idézni Csurkától, hogy „a szakértelem ócska bolsevista trükk”. Minden tépázás ellenére hosszú ideig az Akadémia tekintélye azért jócskán megelőzte – előzi ma is – a parlamentét, a pártokét, a kormányét.

A tudományt ezért magának a kormánynak kellett meglopnia. A kutatók egy része az egyetemi tanszékeken dolgozik – azok már kipipálva, komolyabb ügyekben lehet a bebetonozott kuratóriumokra támaszkodni –, de itt volt még az Akadémia és kutatóintézetei. Ahol a tudomány többi művelője teszi a dolgát. A rendszer természetéhez tartozik, hogy őket is irányítás alá kellett vonni. Ha esetleg nem sok vizet zavarnak, akkor is. Az autonómia mint olyan, veszélyes. Autonóm szervezetektől, független emberektől bármikor bármi kitelik. Kutatgatunk? Kutatgatunk? És a hatalom még azt sem tudja, mit, mikor, ki és mit hoz ki belőle? Persze, nem kell mindent ellenőrizni, nem kell mindenbe beleszólni, erre erő sincs, és rosszul is festene, de a lehetőséget és a megfelelő csatornákat fenn kell tartani. Mert szükség lehet rájuk.

Az autonómia csak a gyanú egyik forrása. Az olyan rendszerek is veszélyt jelentenek, ahol mégiscsak – ha nem is mindig következetesen – érdem és teljesítmény szükségeltetik az előrejutáshoz. Nem lojalitás. A tudomány már csak ilyen. Ha hagyják. A gazdaságpolitikában, a támogatások, megbízások odaítélésekor már rég a lojalitás, a hatalomközeliség a perdöntő – úgy is áll a gazdaság. Ehhez a modellhez a szellemi életben nehezebben, csak bizonyos szervezeti feltételekkel, irányítási struktúrákkal lehet közelebb jutni. Hogy ez ronthatja a tudomány teljesítményét? Na és? Ez a hatalom már rég nem arra tart igényt, hogy a tudomány, a kultúra legitámálja. Arra ott van a médiája, hogy megfelelő eszmékkel töltse meg szavazói fejét.

Az MTA minden problémájával együtt olyan testület volt, amely maga választotta vezetőit. Nem a kormány. Itt is lehet persze befolyást szerezni kormányhű, vagy csak kevésbé harcias személyek helyzetbe hozásával. De sokkal egyszerűbb volt az Akadémiát kezétől-lábától, eszközrendszerétől, magyarul a kutatóintézeti hálózatától (ezek ingatlanjaival együtt) megfosztani. Ez 2019-ben megtörtént.

Most jön a második lépés. Az intézeteket némi centralizációval rövidebb járszalagra fűzni. Az apropót az adta meg, hogy 2022-ben – láss csodát! – még az Alkotmánybíróság is törvényellenesnek ítélte az Akadémia ingatlanjainak einstandolását. Itt a nagy esély. Az intézeti ingatlanokért cserébe némi pénzzel kiszúrni az MTA szemét (szimpla zsarolás: lesz pénzetek a Lánchíd melletti beázó székház helyrehozására, ha most ti sem ugráltok a tudomány átszervezése ellen). Közben centralizálni, „KLIK-esíteni” a már elzabrált intézeteket, az egyetemi alapítványok mintájára más néven ugyan, de egy kormány által kinevezett irányító testület alá vonni őket. Cserébe a szokásos ígéret: több pénz, több bér. Csak épp kevesebb autonómia.

Az intézetvezetők már némi enyhítés fejében belementek. Legyenek a tudomány művelői többségben a testületben! – mondják. Lesznek. Csak éppen nem megválasztottak, hanem kimazsolázottak, felülről kinevezettek.

A kutatók csütörtöki tüntetésén láttam egy táblát. Az intézethálózatot most (angol rövidítésből származó mozaikszóval) HUN-REN-nek nevezik. A táblán a felirat a végcélt mutatja: HUN-NER.

Hogy az ellopott tudomány végképp a NER része legyen. Utána „be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.”

Bár a tolvajok nem szeretnek sokáig pihenni.

Forrás: LENDVAI ILDIKÓ (Népszava)