Szavazzon és - ha akarja - mondja el véleményét itt (is) az Orbán-kormányról
Szavazzon és - ha akarja - mondja el véleményét itt (is) az Orbán-kormányról
Horváth Gyula publicisztikájában írja:
A csepeli rendelő szervezeti rendjét visszaállítják a 2012-es állapotnak megegyező szintre. Arra a modellre, amit még a szocialista vezetés alatt tevékenykedő szakemberek hoztak létre széles szakmai konszenzus alapján.
A felismerés dicséretes!
Az illetékesek belátták, hogy az átalakítás, aminek alapja a reváns alapú politika volt, csődöt mondott. Az indoklásban ugyan azt állítják: a korábbi államosítási elképzelések végrehajtásának előzményeként javasolták a járó beteg szakellátást a szociális szolgálat fennhatóságába utalni. Hibás, zavaros és nagy károkat okozó döntés volt! Az indoklásban citált ok pedig nem igaz, mert ilyen jellegű követelményt nem tartalmazott az önkormányzati tulajdonú szakrendelőre vonatkoztatva.
A döntést a semmit figyelembe nem vevő hataloméhség, a vezetői gőg, a végrehajtói megalkuvás, és a „múltat végképp eltörölni” akaró bolsevik beütésű szemlélet táplálta. Még 2010-ben a csepeli Fidesz mai vezetői táblákat mutogatva ígérgették a Kvassai hídnál, hogy a választás megnyerését követően „felkarolják a csepeli egészségügyet, visszaállítják a Csepeli Kórházat”!
Történt azóta valami ez ügyben?
Csak az, ami az országban mindenütt: az egészségügy kiszipolyozása, az orvosi, szakszolgálati személyzet kivándorlása, a szakma tekintélyének lerombolása és a több éves hosszúságú várólisták megalkotása.
Nyit-e utat a gyógyuláshoz a magyar beteg számára a pénz? Ami az első és pontos diagnózisok időben való elkészítését illeti, egészen biztos. Ez fontos előny, mert ha a betegség felismerése és bemérése sokat késik, alig marad esély a gyógyulásra. Ez az előny nem elhanyagolható – de nem is minden.
Szerdán volt a betegek világnapja. II. János Pál pápa vezette be ezt az ünnepet arra való emlékezésként, hogy 1858. február 11-én a franciaországi Lourdes melletti Massabielle-barlangban egy kislánynak, Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya. Azóta e kegyhelyen egyházi feljegyzések szerint sok-sok zarándok gyógyult meg csodás módon. A hazai világi hiedelmek a gyógyulást ennél egyszerűbb feltételhez kötik.
Az az elterjedt és rengeteg példával illusztrált közmeggyőződés, hogy ha nincs pénz, nincs gyógyulás. Csak a pénz gyógyít, csak a gazdag gyógyul. És ha van pénz?
Hókarú Nauszikaa, renegát Kautsky, Orbán a sperma. Mindenki Simicska Lajosról, meg háborúról beszél, pedig elsőként az állandó jelzőről kellene megemlékezni, amit a volt legbelsőbb barát és harcostárs a miniszterelnökre aggatott. Arról a jelzőről, amely immár örökre befészkeli magát a közönség agyába, bárhol áll is ki a nyilvánosság elé a kormányfő, aki ott fenn, a pulpituson ugyancsak képtelen lesz pillanatra is kitörölni az agyából a kétséget, nem azt gondolják-e éppen róla azok, akikhez beszél. Ez az epitheton ornans „belülről” jött, ezért ezerszer ragacsosabb, mint bárki más jelzője. Akkor is az, ha az elszabadult indulat szülte. Most pedig olyan közetikai roncsolásba kezd, hogy Sólyom László 2006-os „morális országválsága” semmiség.
Jobban élünk. Ne is merüljünk el a részletekben, hiszen már a miniszterelnök meg a nemzetgazdasági miniszter is kijelentette, Balog miniszterről nem is beszélve.
Kiszivárgott, hogy a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) egy vaskos tanulmányt készített arról, hogyan lehetne elérni, hogy még több pénzt gomboljanak le az autósokról. A hazai közutakról sok minden jót el lehet mondani, de azt, hogy jó állapotban volnának – még jóindulattal sem. Kátyú kátyú hátán, aki szeretne erről személyesen is meggyőződni, vegye a fáradságot és a „régi” 3-as úton próbáljon Miskolctól Szerencsig felnirepedés nélkül eljutni.
Ma és holnap ismét az ásványoké, az ékszereké és a gyöngyöké a főszerep! Mindkét napon 9-17 óráig! A belépés díjtalan!
Ma 11 órakor
Kippkopp a hóban - a Nefelejcs Bábszínház előadása
Ha február 24. (kedd) 19 óra, akkor jön "A Chaley nénje?"
IGEN! IGEN! IGEN! A tavaszi bérletsorozat első előadása! Bérletek február 24-ig még válthatók!

Jogerősen felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármestert és hat társukat a Fővárosi Törvényszék.
Minden vádlottat felmentett a Fővárosi Törvényszék abban az ügyben, amelyben mintegy 50 millió forintos, megbízási szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat Hunvald György, Weinek Leonárd és hat társuk ellen - számolt be a Hunvald-ügy című blog. A bíróság ezzel helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013 októberében meghozott elsőfokú ítéletét.
Az információt Sebes Péter, Hunvald György védője megerősítette az Origónak. Az ügyvéd a portálnak azt mondta, hogy szóbeli indoklásában a bíró kiemelte „a magas színvonalú elsőfokú ítéletet", szemben a Központi Nyomozó Főügyészség tizenöt oldalas fellebbezésével, amelynek a bíróság egyik pontját sem tartotta megalapozottnak.
Hetven évvel ezelőtt az emberi történelem leggonoszabb erői ellen harcoltak az antifasiszta koalíció katonái a 108 napig tartó budapesti csatában
A budapesti német haderő főparancsnoka, Karl von Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok rendőr volt, harctéri tapasztalatok nélkül. Vállalta, hogy majd ő megállítja a Vörös Hadsereget Budapestnél, noha több német tábornok figyelmeztette, jobb lenne visszavonulni a Vértes vonalába. Éppen azért nevezte ki őt Hitler, mert ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt Budapestet csatatérré változtatni, a többiek hadászati szempontból nem helyeselték ezt. Pfeffer-Wildenbruch tábornok, aki korábban Jugoszláviában partizánvadászatban jeleskedett, védőernyőt tartott a nyilasok gyilkos tevékenysége fölé.
Ittas vezetésért a csepeliektől bocsánatot, hatalmi játszmáihoz a képviselőktől bizalmat kér. Hivatalosan ma ő Csepel első polgára.
Sokadszor kéri Borbély Lénárd fideszes polgármester (képünkön) a képviselő-testület tagjainak bizalmát. Legutóbb, a létrehozandó újabb, immár 47., sporttal foglalkozó civil szervezet létrehozása kapcsán. Azon kívül, hogy szakmailag, pénzügyileg sem tartom elfogadhatónak kezdeményezését, a nagyobb bajom a testület tagjaitól való újabb és újabb bizalomkéréssel van.
Miért? Mert polgármesterré való jelölésével, majd megválasztásával már megkapta a bizalmat. A legnagyobbat. A Fidesz-KDNP Csepeli Szervezetétől, frakciótársaitól, illetve az önkormányzati választásokon, a csepeliek 19,3 %-ától. Bár ez a 20 % alatti szavazati támogatás azt is mutatja, hogy pártja, személye, vagy talán a választási kampányban alkalmazott módszerei nem éppen a bizalmat építették. Ezzel együtt, várhatóan öt évig a kerület polgármestere lesz. Most és a következő években azt kellene bizonyítania, hogy nem él vissza a sokak által csak megelőlegezett bizalommal. Gyakori bizalmat kérő fohászkodásai számomra vezetői felkészültségének, az egyes témák nem kellő mértékű előkészítésének, a konkrét javaslatokban való jártasságának, vitakultúrájának hiányosságait mutatják.
- Apú-ú-ú! Most már van ellensúly a kormány tévedései, túlkapásai ellen!
- Mi lenne az, fiam?
- Az ellensúly a DEKA
- Egy deka az még kevés, 100 deka is csak egy kiló! Nem beszélve, hogy az az egy deka is különböző grammokból áll. Sok belőle szinte súlytalan, van aki nem érzi át a teljes súlyát,
más meg súlyos gondokkal küzd, akad aki nem sokat nyom a latban.
- De apú, egy deka nem csinál nyarat!
- Talán idén még nem. De előbb utóbb a mennyiség átcsap új minőségbe.
Kalocsai Imre
A történelem alakításáról, a történelemhamisításról beszélt Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke és Karsai László történész a Budapest felszabadulásának hetvenedik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Vérmezőn.
A Budai Önkéntes Ezred katonáinak emlékművénél Kunhalmi Ágnes azt mondta, sokan hiszik azt, hogy a történelem kizárólag egyféle és az aktuális vezér diktátuma lehet, és a hatalommal megbízott politikusok nem egyszer igyekeznek is élni ilyen vélt felhatalmazással.
Az ellenzéki politikus szerint a történelem "soha nem lesz kész", nem lesz egy befejezett verzió, és azt nem egy autoritás, hanem a párbeszéd és a tudás alakítja.
Kunhalmi Ágnes elmondta, a Budai Önkéntes Ezred 2500 katonája a fasizmussal nézett szembe a szovjet hadsereggel együtt, a szövetségesek oldalán, bizonyára sokan közülük korábban a németek oldalán is harcoltak. Magyarok adták életüket egy olyan harcban, amitől nem várhattak semmi jobbat, mint a harcok befejezését - hangoztatta, majd hozzátette: ezen a napon a hetven évvel ezelőtt harcoló és meghalt magyarokra emlékeznek, bármely oldalon is harcoltak.
Csodákra képes a csepeli fideszes városvezetés agitációs és propaganda (kommunikációs) gépezete, ha egy megtörtént közéleti eseményt el akarnak hallgatni. Ehhez, persze arra volt szükség, hogy már több mint négy éve elhallgattassák a Csepel újságot, elnémítsák a Csepp TV-t, mindent, illetve mindenkit, ami és aki a köz pénzén tisztességesen tájékoztatna Csepel hétköznapjairól vagy ünnepeiről. A múlt szombaton éppen ünnep, egészen pontosan sváb bál volt, a rendszerváltás óta a 25. A Csepeli Német Önkormányzat, a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és az örök siker szervezője, a Kaltenecker család úgy mint az elsőnél, most is kitett magáért, igen jó mulatságot rendeztek. A fideszes városvezetés szócsöve, Borbély Lénárd, Ábel Attila és Vida István tákolmánya, a csepel.hu hírt adott a bálról, de a valódi szenzációt mélyen elhallgatta.
- Apú-ú-ú! Ezzel a feladattal nem boldogulok. Ha 100 közmunkás fejenként havi 48000 Ft-ért 300 méter árkot tisztítgat 1 évig, akkor mennyi idő alatt érik el a minimálbért?
- Fiam, ez egy rossz példa! Ez így megoldhatatlan!
Kalocsai Imre
2015. február 14. szombat 11.00 óra
Kippkopp a hóban - a Nefelejcs Bábszínház előadása
Jegyek válthatók a Munkásotthon jegypénztárában 16 és18 óra között!
"Egyáltalán nem látható, hogy miért előnyös ez az átszervezés az önkormányzatnak. Morovik Attila illetékes alpolgármester nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy melyik óvoda lesz az, amelyikbe az összes többi beolvad, várnak-e költségmegtakarítást az átszervezéstől, az új egységes vezetés érinti-e majd az intézményrendszer jelenlegi sokszínűségét. Annyit bizonygattak csak, hogy senki nem veszíti el a munkáját és senkinek nem fog csökkenni a fizetése az átszervezéssel. Összefoglalva, úgy kértek támogatást az összevonás előkészítésére, hogy az említett tanulmányon kívül semmivel nem tudták alátámasztani annak szükségességét."
Hudák János (Párbeszéd magyarországért Párt) tudósítása a csepeli önkorányzat képviselő-testületének január 29-ei üléséről:
"A régi Jugoszlávia lett volna az első, amelyet felvesznek az Európai Unióba – ha szét nem veri a nacionalizmus, az elitek önzése. Akkor ma a koszovói albánok nem a susnyásban gázolnának, hanem fekete Merdzsón járnának haza rokont látogatni.
Ha pedig a kisgyerekünkre nézünk, mindegy, hogy a származásunk, a vallásunk miatt gyilkol halomra a többség, vagy éhen halunk. Menekíteni kell."
Koszovó de facto életképtelen, bukott állam. Van sok ilyen hely Afganisztántól Szíriáig – csak nem ilyen közel hozzánk. Elég felülni Pristinában a buszra, Belgrádban átszállni, és máris a Szabadka melletti zöldhatárnál tapossa a sarat, aki menekül Koszovóból. Úgy látják, otthon nincs jövő – sem nekik, sem a gyerekeiknek. Céljuk egy elviselhető élet Ausztriában, Németországban, ahol a titói időkben jó pénzért vállalhatott munkát a szüleik generációja.
- Apú-ú-ú! Magyarország mennyország?
- Már akinek! A szegény menekülteknek menj vissza ország. A tehetős jövevényeknek búsás baksisért mennyország! Ugyanis a gazdagoknak nehezebb bejutni a mennyországba, mint tevének átjutni a tű fokán, viszont ide csak pénz kérdése.
- Akkor vannak, akik árulják a hazát?
- Nem, csak az állampolgárságot!
Kalocsai Imre