Tele van a média a rezsi-kommandós parancsnokkal, képeivel, mondataival, karikatúráival. Már az emberek fülén jön ki. Pedig nem ez az első fülkeforradalmi csatája. Korábban, ha meghallotta a Csepel SC Alapítvány vagy a Csepeli Munkásotthon Alapítvány nevét, elöntötte az epe, elkapta a harctéri idegesség. Azonnal felemelte a hangját, mintegy jelezve, hogy kiásta a csatabárdot.
Behozatott a terembe nagyméretű, telefirkált táblákat, telerajzolva érthetetlen nyilakkal, vastagabb és szaggatott vonalakkal, cégekkel, cégcsoportokkal és személynevekkel. Majd egyre hangosabban beszélt, magyarázott, látszott, hogy belelovalja magát. A hallgatóság meg csak nézte, értetlenül. Miről van szó? Már nem Ő, hanem a síri csend uralkodott a termen. Néhányan lenéztek, nem merték nézni sem a kiabáló, mutogató főnököt, páran összesúgtak, a többség azonban csak megrettenten bámulta, inkább félte. Volt, aki elmosolyodott.