ÁPRILIS 3. miatt még soha sem rendeztek MEGEMLÉKEZÉST Csepelen, pedig kellene, mert illő dolog volna. Csepel még adós ezzel a kegyeletes aktussal, hogy emlékezzen és emlékeztessen a II. világháborús bombázások megkezdésének tragikus pillanataira, az előzményekre, az okokra és a következményekre.
Az 1939 szeptember elseje óta dúló II. világháború Európa nyugati, keleti és déli felén éveken át dühöngött, azonban a súlyosabb harci események hazánk területét 1944 tavaszáig elkerülték…1944. március 19-én a náci Német Birodalom fegyveres erői ellenállás nélkül megszállták a velük együttműködő, Horthy Miklós kormányzó vezette Magyaroroszágot. A német megszállás után két hét elteltével, 67 évvel ezelőtt, 1944. április 3-án érte el a II. világháború Magyarországot és elsőként Csepelt. DR. BOLLA DEZSŐ csepeli helytörténész Csepel története című tudományos munkájában így írta le a tényeket:
“Április 3-án derült, hûvös hajnalon sok ezer munkás és alkalmazott igyekezett a nappali mûszak kezdésére a csepeli gyáróriás és a Dunai Repülõgépgyár felé. A munkába indulók nem tudtak a rájuk fenyegetõ veszélyrõl. Ezen a hajnalon
bevetés elõtti feszültségtõl terhes órákat élt át az olaszországi Bari és Brindisi térségben állomásozó szövetséges légierõ sokezer katonája. A frissen épített repülõtereken üzemanyaggal és gépenként 4-6 tonna bombával feltöltve, indulásra várt több mint 450 B17 és B24-es nehézbombázó és 137 kísérõ vadászgép.
A Csepel-szigeti munkakezdéssel szinte egyidõben bõgtek fel a levegõbe emelkedõ nehézbombázók motorjai. Hét óra tíz és hét óra ötvenöt perc között a gépek elhagyták a félszigetet, és a kéklõ Adria felett szerbiai és magyarországi céljaik felé indultak.
Az amerikai 15. Légi Hadsereg a támadásba indult 16 bombázó egysége közül 13 indult Magyarország felé. Kilenc egység a Ferencvárosi Rendezõpályaudvar, 4 egység a Dunai Repülõgépgyár támadására kapott parancsot.
Amikor április 3-a napfényes tavaszi délelõttjén 10 óra 15 perckor Budapest és környékén megszólaltak a szirénák, az egész megszokottnak tûnt, de a légiriadót most nem a lefújás, hanem a közeledõ repülõgépek eget-földet remegtetõ félelmetes dübörgése, a légelhárító ágyúk döreje, a bombák süvöltése és földet megrázó robbanása követte. A ferihegyi magyar vadászrepülõszázad 12 darab ME 109-es vadászgépe 10 órakor szállt fel, majd a Csepel-sziget északi része felett körözött. Mert 10 óra 20 pecig ellenséges gép nem jelent meg a térségben, parancsot kaptak a leszállásra. 10 óra 35 perckor az egység Ferihegyen landolt. Így 10 óra 20 körül a budapesti légteret elérõ 30 amerikai Lightning vadászgépet és a város felé tartó bombázókat nem fenyegették a légtér védelméért felelõs magyar és német vadászok. A térségbe navigációs hibák miatt kerülõvel, a tervezettnél késõbb érkezõ bombázó különítmények Monort érintve fordultak kitûzött támadási célpontjaik felé. A bombázók elõször 10 óra 40 perckor érték el a Dunai Repülõgyárat és a szomszédos tököli repülõteret.
A rekordidõ alatt a szigetszentmiklósi homokdombok között felépített gyár modern vasbetonvázas csarnokaiban serény munka folyt. A gyár az elsõ bombatámadást megelõzõ idõszakban érte el tervezett termelését. Ekkor már havonta 50 db ME 210-es vadászbombázót állított elõ. A szomszédos repülõtérrõl naponta indultak próbarepülésre az újonnan elkészült ME 210-es rombolók. A gyár építõi messzemenõen teljesítették a légoltalmi elõírásokat: a csepeli Weiss Manfréd Gyári bombabiztos óvóhelyekhez hasonló bunkerekben minden alkalmazottnak helyet biztosítottak.
A negyed 11-kor légiriadót jelzõ szirénák hangja nem keltett különösebb riadalmat, mert az egyre sûrûbb ellenséges berepülések miatt azokat gyakran elrendelték. A munkások leállították gépeiket, elvégezték a kötelezõ áramtalanítást és elindultak az óvóhelyek felé. Akik az egészet vaklármának tekintették, a kellemes tavaszi idõben a mûhelyek mellett lévõ akácosokat választották. Röviddel azután bezáródtak belülrõl az óvóhelyek súlyos légnyomásbiztos vasajtói. A ragyogó napsütésben fényes pontok tûntek fel az égen. Egyre erõsödött a gyárhoz közeledõ 112 bombázó közel 450 motorjának félelmetes morajlása. A 6500 méter magasan közelítõ gépek pilótái elõtt a tiszta, kitûnõ repülési idõben gyorsan feltûnt a két Dunaág között elhelyezkedõ kettõ cél: a gyártelep és a repülõtér.
Ekkor az eddig háborítatlan támadók összetalálkoztak a német és magyar vadászokkal. A hatalmas támadóerõvel szembekerülõ vadászok és a térségbe telepített légvédelmi tüzérség kis védelmi erõt képeztek. A támadás elhárítására képtelenek voltak, még ennek megzavarása is meghaladta erejüket.
A gyárra, a repülõtérre néhány perc alatt közel 300 tonna bomba hullott. A gyár termelése nagyrészt megbénult. A repülõgépek távozása utáni döbbent csendet csak a sebesültek jajkiáltásai törték meg. Az eget a robbanások keltette messze látszó füst és porfelhõ takarta. Szétrombolt mûhelycsarnokok, feltépett útburkolatok, tövestõl kitépett fák, kúp alakú bombatölcsérek, halottak, sebesültek, a rombolásnak e szörnyû látványa fogadta a bunkerekbõl kilépõket. A támadás következtében 200 ember meghalt, 208-an megsebesültek.
A tervek szerint 10 óra 35 perckor kellett volna kezdeni a Ferencvárosi Rendezõpályaudvar bombázását a magyarországi támadásra kijelölt nehézbombázók nagyobbik felének. A repülési irány megválasztása során elkövetett tévedések miatt erre csak 11 óra 5 perckor került sor. Az elsõ hullámot képezõ 28 Liberátor közül 27 majdnem 300 db 500 fontos romboló bombát szórt a pályaudvar környékére. Így jutottak bombák a Csepel-szigetcsúcsi repülõtérre, a Soroksári úti Fantó Kõolajfinomítóra, lakóházakra és néhány kijelölt célra, magára a pályaudvarra is.Az erõs légvédelmi tûzben az elsõ hullámot még nyolc követte. Az egymás után érkezõ repülõegységek a városrész légterét elborító portól az égõ kõolajfinomítóból és más tüzekbõlfelszálló sûrû füsttõl nem látták a pályaudvart. Ezért bombáikat pontos célzás nélkül bocsátották le, ezzel súlyos károkat okozva a környezõ vágóhidak, raktárak, gyárak, lakóterületek, malmok, kórházak területén. Több találat érte a Ferencvárosi Pályaudvart, ennek következtében az átmenõ forgalom két napig szünetelt.
Az akkori megfogalmazás szerint az elsõ nagyméretû budapesti "terrorbombázás" során ezen a szörnyû áprilisi délelõttön 11 óra 5 és 40 perc között 270 Liberátor 3752 gyújtó és romboló bombát dobott le a budapesti célpontokra. A légiriadó lefújását követõen rögtön megkezdték munkájukat a mentõ, tûzoltó és helyreállító alakulatok. Megindult a károk számbavétele. Órákon át szirénázó mentõk szállították a fõvárosban és a környezõ településeken, így Csepelen is a kórházakba és az elsõsegély helyekre a sebesülteket.
Éjszaka újra megszólaltak a szirénák. A brit légierõ 8 Liberátora, 79 Wellington bombázója támadta a Csepeli Weiss Manfréd Mûveket. Az éjszakai légitámadás elsõ szakasza a Szent István napi tûzijátékokat idézte. Az eget az ellenséges gépeket keresõ nagy fényerejû légvédelmi fényszórók pásztázták. A kijelölt célt ejtõernyõs világító szerkezetekkel „Sztálin gyertyák"-kal jelölték meg. A fényszórók által megvilágított magyar és német éjszakai vadászok rakéták kilövésével jelezték hovatartozásukat. A felrobbanó légvédelmi repeszgránátok, nyomjelzõ lövedékek, majd a felhõket megvilágító bombarobbanások, a gyújtóbombák okozta tüzek, a repülõgépek félelmetes hangja, a hulló repeszek hamar eloszlatták a tûzijáték illúzióját. A légitámadásokat kellemetlen zajok, a légi és földi automata fegyverek, géppuskák, gépágyúk dobpergése, a légvédelmi lövegek ugató hangja, a bombák süvöltése kísérte és tette szinte elviselhetetlenné.
Az éjszakai bombázásban még gyakorlatlan angol repülõk bombaterhük jelentõs részét a csepeli gyárnak és a községnek a déli részére dobták. A tetõk cserepét áttörõ gyújtóbombák a szegényes proletárházakban okoztak nehezen oltható tüzeket. Az égõ házak és lángoló fatelep fényei világították meg a környéket. Másnap a község szerencsésebb, bombakárt nem szenvedett területérõl sok százan keresték fel a Csillag utcát, ahol egy épületet több száz kilós romboló bomba semmisített meg, egy másik pedig gyújtóbomba találat következtében égett le. A háború borzalmai ezen a derûsen kezdõdõ tavaszi napon érték el a fõvárost és környékét. A nappali és éjszakai támadásnak 1073 halálos, 526 sebesült áldozata volt. Különösen nagy károkat szenvedett a Horthy-ligeti Duna Repülõgép Rt. A támadás során a gyár 185 alkalmazottja meghalt, 15 eltûnt, 208 fõ szenvedett súlyosabb sérülést. Az összes üzemet találat érte, kigyulladt a sárkányjavító, erõsen megrongálódott a végszerelde. Károk keletkeztek a repülõtéren és a gépjavító részlegben, ahol javításra, felújításra várakozó JU 86-os repülõk sérültek meg. Az anyagi veszteséget akkor 81 millió pengõre becsülték. A támadást követõen még a gyár helyreállítását tervezték, de a visszatérõ sorozatos bombázások azt lehetetlenné tették. A meginduló légitámadásokat - nem tudva a szövetségesek korábbi elõkészületeirõl - sokan a német megszállás következményének tekintették…
Az emberek életét mos már nemcsak a katonai behívások és a bizonytalan jövõ keserítette meg. A légitámadások borzalmát látva állandó rettegésben éltek. Aki tehette, elhagyta a légiveszélynek fokozottan kitett fõvárost és környékét.
A csepeli iskolákban megszüntették a tanítást, a gyerekek nagyrésze vidéki rokonoknál, ismerõsöknél talált ideiglenes otthonra. Támogatták az önkéntes kitelepülést, melyekhez külön vonatokat biztosítottak. A lakosság félelemben élt, de a támadók által remélt pánik nem következett be. Nõtt az emberek közötti bajtársiasság. Általánossá vált a bombakárosultak intézményes és egyéni támogatása. Sokan vizsgáztak emberiességbõl kitûnõen ebben a nehéz idõszakban a bombázások, az ezt követõ üldöztetések és a város ostroma idején.
A 15. légihadsereg továbbra is a magyarországi repülõgépgyárak megsemmisítését és a repülõterek támadását tûzte ki célul. Az április 3-i sikereken felbuzdulva, tíz nap múlva, április 13-án még nagyobb erõket koncentrálva indult 567 bombázó, 228 vadászgép kíséretében magyar célok felé.
A tököli repülõtér felett 125, a Horthy-ligeti Duna Repülõgépgyár Rt. felett 94 B24-es oldotta ki bombaterhét.
A támadás következtében megsemmisült 44 repülõgép és megsérült 102 db új Daimler Benz-605 típusú nagyteljesítményû repülõmotor. Megsérült a kifutópálya, nagy károk keletkeztek a repülõtérre telepített hangárokban és szerelõcsarnokokban is. A Dunai Repülõgépgyárban végbevitt rombolás meghaladta a tíz nappal korábbit. Minden mûhely súlyos károkat szenvedett. Annak ellenére, hogy a második légitámadást személyi veszteség nélkül sikerült átvészelni, a gyár az anyagi károk következtében mûködésképtelenné vált.
