CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepeli gyerekek és tehetségek rovására döntött a narancsos zsűri

2011. október 20. 14:35 - Szerkesztő73

Suba alatt Csepelen című sorozatunk első részébena csepeli civil szervezetek támogatásának furcsaságairól, az önkormányzati pályázat elbírálásának értelmetlen titkosításáról írtunk.  A botrányos szeptember 29-i képviselő-testületi ülésen Ábel Attila alpolgármester előterjesztésében elérhetővé tették a már hetekkel korábban, a nyilvánosság teljes kizárásával meghozott döntést, amit a Németh Szilárd polgármester vezényelte fideszes gombnyomogató gépezet zokszó nélkül jóvá hagyott. A suba alól így a napvilágra került, hogy mit titkoltak annyira? Kiderült:
egyetlen fillért sem kapott az évtizedek óta nagy szorgalommal és kiváló eredménnyel működő Kvalitás Csepeli Diákok Tehetséggondozó Alapítványa. A jogi csűrcsavart is megelőző fő indok:  nem zárták le a borítékot...Nagy fantáziája nem volt a narancsos zsűrinek, mert ugyanezzel az indokkal, vagyis a nyitott boríték miatt utasították el a Csepeli Kis Táncos Alapítvány, a Művészpalánták Alapítvány pályázatát is.

   A Csepeli Gyermekbarátok Mozgalma pályázatának elutasítását már egy szóval sem indokolták a végeredményt rögzítő dokumentumban a fideszes döntnökök. Ennek ellenére informátoraink szerint pontosan végeredm tudható, hogy az elutasítás mögött ebben és az előzőekben jelzett esetekben is a szocialistákkal szembeni fideszes gyűlölködés húzódik meg. A jelek szerint a mai városvezetésnek nem számít, hogy semmivel sem indokolható bosszú hadjáratuk újabb áldozatai már nem a helyi szocialisták, hanem a csepeli gyerekek, fiatalok. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr183317597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása