Ez a latin közmondás jutott eszembe, amikor a Kerek Világ óvoda elhelyezéséről beszélgettem ismerősömmel. Emlékszem-e a gerincút mellett lévő óvoda áthelyezéséről szóló szülői javaslatra? – kérdezte. Mármint, hogy az önkormányzati vezetés találjon megoldást, a gerincút megépítését követően kettészakadó óvoda másutt való működtetésére. Meg sem várta reakciómat, már mondta is a magáét. A lényeg: először azt hallották, hogy a megszűnő Csepel Galéria és Művészetek Háza, később a régi, több mint 100 éves Rákóczi iskola, majd a mellettük lévő Csepeli Zeneiskola lesz esetleg következő otthonuk. Legutóbb pedig már arról hallott, hogy
a Völgy utcai óvodát bővítik, ahova átköltöztetik őket. Közben az óvoda vezetése úgy foglalt állást – nagyon helyesen –, hogy megvárják, amíg mindenki számára megnyugtató megoldás születik, addig pedig elviselik a jelenlegi körülményeket. Azóta sem tudnak semmit, mintha leállt volna az ügy. Rövidesen átadják a gerincutat, és akkor kezdődhet a szülők, gyerekek és a pedagógusok kálváriajárása.
Igen, minderről olvastam, hallottam. De ezek kapcsán az is „közkincs lett”, hogy a Csete Balázs Középiskola ominózus épületéből azonnali hatállyal kirúgják a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolát, mert kell a hely az óvodának. Most meg mintha marasztalnák őket, legalábbis a nyár végéig. Biztos azért, hogy ne maradjon üresen az épület, mert az ugye nem éppen komilfó, hogy az önkormányzatnak egy üres épületet kelljen fenntartania. Ráadásul az iskola esetében állítólag „valaki” eltiltotta a Csepeli Hírmondót attól, hogy az iskola hirdetését megjelentesse. Pedig a választások előtt és után azt mondták, hogy ezek a csepeli szocik cenzúráztak, meg minden. Meg majd ők megmutatják, hogyan kell pártatlan, korrekt újságot készíteni. Persze, lehet, hogy a „valaki” fejében a Polgármester úr tavalyi decemberi közmeghallgatáson mondott egyik mondata csengett csak vissza, ami egyébként így szólt: „… felmondta a szerződését /az iskola és az önkormányzat közötti szerzésről van szó/, mert nem szeretné többet Csepelen látni ezt az iskolát.”
Visszatérve az óvoda ügyére. Újabb terv. Jogutód nélkül felszámolják a Csepel Galéria és Művészetek Házát – hogy legyen hely az óvodának. Időközben azonban már más helyet keresnek az intézménynek. A Csepeli Zeneiskolát akarják összevonni az Egressy Béni Zeneiskolával. Az utóbbi vezetője meg is pályázza a Csepeli Zeneiskola igazgatói állását. Később – olvasom –, visszavonta pályázatát, és az összevonásból sem lett semmi. Az óvoda elhelyezése tehát ismét parkoló pályára került. Ezért a legközelebbi, május 24-i testületi ülésen arról fognak dönteni, hogy megvizsgálják a Csepeli Zeneiskola áthelyezését, a Nagy Imre Általános Művelődési Központba. A vezetésnek nagyon útban van ez a 70 éves intézmény. Kerül, amibe kerül. Kell a hely az óvodának, igaz változatlanul a gerincút mellett, bár a szülők éppen innen akartak elkerülni. Nem számít. Mintha csak az utcán teremnének az önkormányzati, hivatali szándékok, tervek, vizsgálatok, az újabb és újabb polgármesteri elképzelések – csak le kell értük hajolni. És ők lehajolnak. Mindenfajta tájékoztatás, az érintettekkel való egyeztetés, a zemberekkel való szembenézés helyett. Mert a Fideszben így szokás. Különösen fülkeforradalom idején. És most ez van. Hogy miért? Talán ők sem tudják mindannyian. Bár szerintem a polgármester úr biztosan tudja. Ő mindig mindent tud, sőt jobban tud. Már a beosztásaiból adódóan is. Valószínűleg azt is tudja, hogy mi a következő terve arra az esetre, ha valami nem úgy alakulna, ahogy elképzelte. Mert tervei azok vannak. Például, már tudja, hogy 2014-ben feladja a polgármesterséget és „csak” országgyűlési képviselő lesz. Mert Csepel már nem érdekes. Már minden hatalom a parlamenté. Ezért, nála csak egy csettintés és máris kész az új terv az átnevezésre, átalakításra, át- és újjászervezésre, összevonásra, megszüntetésre. Egyeztetni sem kell senkivel, mert ezek univerzális tervek, minden szituációra alkalmazhatóak, garantálják a sikert. Nem a csepeliek sikerét, az övét, a Fideszét. Netán a kormányét. A kormányét, amely eközben újabb és újabb hallatlan gazdasági sikerekről tájékoztatja a nemzetközi közvéleményt. A világ meg csak csodálkozik.
Mi meg ezalatt, egyrészt megéljük egyre nehezedő, mindennapi gondjainkat, másrészt egyre többet olvasunk arról – no nem a kormányhoz és a csepeli vezetőkhöz közelálló, szolgai módon lojális médiában –, hogy zuhan a gazdaság teljesítménye, nő a munkanélküliség, az infláció, csökkennek a reálbérek. És csodálkozunk. Csodálkozunk, mert már bőrünkön is érezzük, hogy a 2012–re ígért fellendülés már rég elúszott. Sőt! Mára már a gazdasági sikerek, a szabadságharc eredményeként, az Európai Unió országainak sorrendjében majdnem az utolsó helyre harcoltuk le magunkat. Ez sem érdekes. Mi akkor is egymásnak suttogjuk, vitatjuk, bíráljuk, esetenként szidjuk az alapvető élelmiszerek árainak növekedését, az új országos és helyi terveket, elképzeléseket, vagy adóemelésekről, építményadók növekedéséről szóló híreket, amelyeket még be sem vezettek, máris újabbak és újabbak követnek. Szörnyülködünk, hogy mi lesz ebből. Káosz. De lehet, hogy ez is része a terveknek, elképzeléseknek, az ország folyamatos újjáépítésének? A fülkeforradalmárok még erre is képesek. Ámde már nem ők vannak többségben. Mert ember tervez, Isten végez. Csak ezt még nem tudják.
vox
