Aki látta az ételosztásra várók kilométeres sorát a pesti Blaha Lujza téren - vagy az arról készült képeket - annak aligha lehetett tökéletes, felhőtlen karácsonya. A tisztességes ember megretten, megrémül, ha ennyire nyilvánvalóan, kendőzetlenül tárul a szeme elé az, amiről persze mindigis tudott, csak nem hitte el, nem akarta elhinni: ekkora a nyomor Magyarországon. Ez nem statisztikai számítgatás, nem becslés: bizony ezrek és ezrek állnak sorban egy tál meleg ételért. És ez csak a felszín: más kerületekben és más városokban is állnak a sorok. A becsületesebb tévések beszámoltak erről. Szembe kell nézni már fiatal, jóarcú emberekkel is, akik belemondják a kamerába, a szemünkbe: azért jöttek, mert éheznek.

A rendes polgárember, aki már azt is nehezen dolgozta föl, hogy idén - megint - kevesebbet köthetett a családjára, ilyenkor elszomorodik. A jobbak azon is elgondolkodnak, hogy miképpen juthattunk idáig. A mégjobbak azon is, hogy ő maguk, személyesen miért felelősek ezért.

És azon is, hogy, ha ez így megy tovább, mi lesz jövőre. Meg azután. Mert azt azért tisztázni kell, hogy ha Orbán, aki fontos feladatának tekintette a szegényeket istápoló kisegyházak eltiprását, ki meri jelenteni az ünnepek alkalmából, hogy jövőre már az emberek azt mondhatják, hogy "igen, megérte Magyarország mélyreható átalakítása" - ha valamilyen csoda folytán január elsején egy rendezett ellenzéknek, netán egy óriáskoalíciónak adná át a hatalmat, akkor is legalább négy év kellene ahhoz, hogy a gazdaság csakugyan érezhető növekedésnek induljon. Addig szembe kell néznünk: egyre többen állnak majd a sorokban. És azzal is, hogy bármikor közöttük találhatjuk magunkat.

Csak abban lehetünk biztosak, hogy a felelősöket a környéken sem láthatjuk soha. Pedig most lenne itt az ideje, hogy egy szép szokást vezessünk be. Követeljük a mindenkori országvezetőktől: álljanak be szépen minden karácsonykor pár órára ételt osztani a Blahára! Ott nézzen a szemekbe Orbán és Matolcsy. Ott próbáljanak halandzsázni Magyarország hallatlan sikertörténetéről.