A távoli Skandináviában (mondjuk, Svédországban, de ugyanígy működik a dolog Norvégiában is) az adóhatóság nagyobb úr a királynál és persze a miniszterelnöknél is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az állami adószerv bármikor kutakodhat a király vagy a miniszterelnök pénzügyeiben, de sem a király, sem a miniszterelnök nem szólhat bele, hogy mit csináljon az adóhivatal. Az már csak a ráadás, hogy bármelyik állampolgár az interneten két kattintással ellenőrizheti, hogy mennyit keresett az előző adóévben a kormányfő, és befizette-e utána az adót.
Mi itt még nem tartunk: nekünk egyrészt fogalmunk sincs a választott vezetőink valós jövedelmi és adóviszonyairól (az állami hivatalok pedig mindent megtesznek, hogy ez így is maradjon), másrészt viszont ugyanezek a vezetők bármit megtudhatnak rólunk az említett hivatalok aktív közreműködésével.
(KÉPÜNKÖN NEM A SVÉD KIRÁLY LÁTHATÓ!) További részletek:
A félreértések elkerülése végett: a felül és az alul lévők közötti információs aszimmetria a világon mindenhol működik – csak a mértéke nem azonos, és történetesen a fejlődési, jóléti és boldogságrangsorokat mindig azok az államok vezetik, ahol ez a differencia (mint például Skandináviában) a legkisebb. És azt is nehéz nem észrevenni, hogy állampártunk és pártkormányunk szisztematikus hadakozásba kezdett minden olyan intézmény és szervezet ellen – a maradék függetlenségét így-úgy még őrző sajtótól a nem Fidesz-függő civilekig, az állam átlátható működéséért küzdő egyesületektől és alapítványoktól az információszabadságot biztosító jogszabályokig –, amelyek abban segíthetnének, hogy mi egy kicsit többet tudhassunk a hatalmasokról, ők pedig ne üthessék bele az orrukat mindenbe, amihez semmi közük.
Azt pedig végképp esélytelen elleplezni, hogy mennyire egyirányú a kormány alá rendelt hatósági szféra figyelme. Ha Mészáros Lőrinc rakéta tempójú meggazdagodásáról, a „nemzeti nagytőke” rendre off shore céghálókban végződő tulajdonosi hátterű közpénzfaló nagyvállalatairól, Rogán Antal csodálatos háznövekedéséről vagy a Simicska-érdekkörben megvalósuló csillagászati árú autópálya-építésről van szó, akkor „nincs itt semmi látnivaló”, de ha véletlenül egy kormánykritikus alapítványocska vagy egy hirtelen öntudatra ébredő tévécsatorna kerül a célkeresztbe, akkor máris vonul a nehéztüzérség, megtámogatva a kormánymédia karaktergyilkos szőnyegbombázásával.
Pedig most így kapásból egyetlen olyan jó helyet sem tudnánk mondani a világon, ahol a mindenkori hatalom politikai fegyverként vetheti be tetszőleges ellenféllel szemben – mondjuk – az adóhivatalt. Ez a féldemokráciákra és echte diktatúrákra jellemző gyakorlat ráadásul egy olyan országban látszik megizmosodni, amely egyáltalán nem a korrupciómentességével lóg ki a tágabb régió mezőnyéből, hanem – egyebek között – azzal, hogy itt még egyetlen állam- vagy kormányfőt sem vittek el bilincsben. Talán azért, mert a mi vezetőink annyira erkölcsösek –de az is lehet, hogy azért, mert nálunk a szabályok és a hatóságok (az állam és az állampolgárok érdekei helyett) a leghatékonyabban éppen őket védik.
Hargitai Milkós
Népszabadság
