Beteg vagyok. Visszavonhatatlanul, kétségtelenül. A tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, de nem halálos Parkinson-beteg. A kórt negyvenéves koromban diagnosztizálták nálam - írja hallatlanul izgalmas és megrendítő könyvében Fehér György, az egykori Csepel újság volt munkatársa.
Már az első pillanatban figyelemfelkeltő, nem mindennapi, izgalmas olvasmányt sejtető címmel a 86. Ünnepi Könyvhéten, az IAT kiadó gondozásában jelent meg a Brenyó József és Tóth Gábor Ákos által szerkesztett, a térben és az időben akadály nélkül, szabadon csapongó eposz, a Kalevala és a Gilgames, az Íliász és az Odüsszeia műfaji testvére, a Karinthy-féle szellemiségét is büszkén felvállaló, az Utazás Parkinzóniában - egy Parkinson-beteg naplója.
A kötet szerzője, Fehér György, 58 éves, rokkant-nyugdíjas, Csepelen élő és alkotó író, újságíró, sokat megélt, 18 éves tapasztalatokkal bíró Parkinson-beteg, aki önmagából kiszakadva, elfogulatlanul szemlélve és tárgyilagosan fogalmazva, lapról-lapra egyre többet láttatva magából és a saját, valamint családja életét egyaránt megnyomorító betegségből, sok öniróniával mutatja be közel két évtized történéseit, miközben
a benne kavargó, korábbi életéből felsejlő emlékeit is a nyilvánosság elé tárja. A szerző nem szégyenlős, sehol sem köntörfalaz – mindig, mindent kimond és szabatosan fogalmaz. Ebben a szellemben vezet az útja a Magyar Borok Útja Rallye többszörös bajnoki címétől az éjszakákat tehetetlenül, görcsben átszenvedő, légszomjjal küszködő, fuldokló, bepelenkázott Parkinson-betegig, aki a Prológusban imígyen vezeti fel a saját maga könyvét: Beteg vagyok. Visszavonhatatlanul, kétségtelenül. A tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, de nem halálos Parkinson-beteg. A kórt negyvenéves koromban diagnosztizálták nálam.
A helyzet eleinte évről-évre, később hónapról-hónapra, majd napról-napra rosszabbodott. Manapság pedig percről-percre csúszom lejjebb, egyre lejjebb. A Parkinson-kór nem gyógyítható, de tünetei gyógyszeres kezeléssel hosszú ideig elég jól kordában tarthatóak. Egyszer azonban eljön az az idő, amikor már nem hatnak a szájon át bevehető gyógyszerek. Akkor lehet szó a duodopa-kezelésről. Ennek lényege, hogy kívülről, a hasfalon át a vékonybélbe vezetnek egy szondát és ezen keresztül, egy gyógyszerpumpával folyamatosan és egyenletesen juttatják a szervezetbe a gél-állagú anti-Parkinson medicinát.
S ha már ez sem segít, akkor még mindig ott a lehetőség egy agyműtétre, melynek során két elektródát ültetnek be az agyba, és ezeken keresztül egy – szintén a testbe operált – neuro-pacemaker által elektromos impulzusokkal ingerlik az agy bizonyos részét. A beteg mind a két módszerrel éveket nyerhet és addig ismét csaknem teljes értékű életet élhet. A sokáig szedett gyógyszerek azonban nem csak használnak, de árthatnak is! Megjelennek a mellékhatások – köztük olyanok is, amelyek akár a pszichiátria zárt osztályára is vezethetnek! Onnan pedig roppant nehéz a visszaút! Nekem is csak feleségem áldozatkész és önfeláldozó munkájával sikerült. (Fehér György, okleveles villamosmérnök, rokkant-nyugdíjas újságíró)
Forrás: webbeteg.hu
