CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Hogyan csökkentse a Télapórezsit az Orbán-kormány?

2015. augusztus 25. 04:05 - csú

002-NSZ-indián-333_1.jpgCsődbe ment Finnországban a Télapó, azaz Joulupukki, vagyis a lappföldi Dianordia cég, amely működteti Télapó irodáját, ahová évente gyerekek milliói címeznek leveleket, kérve, hogy teljesítse kívánságaikat.  A Dianordia 200 ezer eurós adósságot halmozott fel, elmaradt az adófizetéssel, s így csődeljárást indítottak a vállalkozás ellen – jelentette az AFP hírügynökség.

Nem értem, miért nem csap le kormányunk erre a kínálkozó gazdasági, és politikai lehetőségre. Amint már annyiszor, megvédhetnénk Európát, ezúttal a Télapó-hiánytól. Megvédhetnénk magát a Télapót is, hiszen abban is jobban teljesítünk, a reformok működnek. Gondoljunk csak bele! Sárdöngölő-alsó LED világításának árából megvehetnénk az egész Joulupukki brandet. Államosíthatnánk a céget, csökkentve vele a Télapórezsit.

Egyúttal véget vethetnénk a tudománytalan finnugor mítosznak, hiszen tudjuk, hogy

a Mikulás hun, szkíta, pártus, sőt rovásírás származású, s már a színmagyar Jézus csizmácskáját is ő töltötte meg Felcsúton.

Joulupukki egyesülhetne a Nemzeti Parkolási Zrt-vel, nem is kérdés miért.

Igaz, akadhatnak apró problémák, ezért az illetékes államtitkár közleményben biztosítaná szorgos népünket, és a hanyatló Európát, hogy a csomagok kiszállítása zökkenőmentes lesz. Még a Készenléti Rendőrség is besegítene.

És az óvodások december elején már vásárolhatnának is a NER Mikulásának puttonyából. Mert az ingyenességet csak fokozatosan vezetnénk be.

Veress Jenő

Forrás: Népszava

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr947724784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása