Látszólag a parlament menekültekkel foglalkozó törvényeket tárgyal. Pedig dehogy. Ugyan „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” taglalják, de a paragrafusok a kormány kezébe a magyar állampolgárok ellen bevethető fegyvert adnak. Csövüket rád és rám, magyarokra szegezték. Az ujjak a ravaszon, még nem húzták meg, de ott vagyunk a célkeresztben. Persze, eltalálják a menekülőket is, ha már erre kódorognak. Úgy kell nekik, hiszen nyilván csak jó dolgukban, kalandvágyból fuldokolnak leplombált teherautókban, hasítják fel a lábukat a szögesdróton, szülnek idegenben, majd fektetik a pár napos babát az aluljáró betonjára. A munkahelyünket akarják elvenni, csak megtévesztésül kapaszkodnak elfehérült ujjakkal a vagonlépcső korlátjába, tüntetnek a távozásért, lobogtatják a kézzel írt céduláikat „Németország!” és „Szabadság!” felirattal.
Ha már óvatlanul idemerészkedtek a magyar aknamezőkre, persze, hogy elhullanak ők is. Ahol fát vágnak, hull a forgács.
De ők csak alibi. Szó sincs arról, hogy a kormány örül nekik, de a „válsághelyzet” kapóra is jöhet. Fokozzák is következetlen és kiszámíthatatlan intézkedéseikkel, de a fejetlenség gyakran spontán is összejön. Öntik az olajat a tűzre, vagy ömlik magától – a lángok egyre magasabbra csapnak.
Néha úgy érzem: ennyi ostobaság és érzéketlenség, ennyi durva baki már nem lehet mindig véletlen. Ahogy az sem, hogy sem a robbanásveszélyes Keletiben, sem a határon nem tájékoztatják anyanyelvükön vagy legalább angolul az elgyötört embereket arról: mi történik velük. A szerdai civil tüntetésen el is hangzott: szálljanak be fordított szerepben az akadályversenybe a dönteni készülő képviselők. Kötelezze őket egy tökéletesen ismeretlen nyelven írt fecni arra, hová kell 24 óra alatt átszállásokkal eljutniuk. Majd abszolválják a feladatot a határtól Debrecenig, hátukon cipelt nyűgös gyerekekkel, az utolsó, csatlakozás nélküli esti vonattal vergődve Pestre. Ennyi pancserség nincs. Ennyi gonoszság csak úgy, cél nélkül nincs. Itt valaki vért akar. Ha lehet, a parlamenti szavazásra időzítve, hogy lehessen mutogatni: ugye, mekkora a baj? Ugye, hogy muszáj felfüggeszteni a jogrendet?
Mert erről van szó. A menekülőket sem szívelik, de a lényeg, hogy mi se ugrálhassunk. A mese rólunk szól, a harang értünk szól. Főpróbát látunk. Az új jogi kategória bevezetése: a kormány (és nem az országgyűlés!) által elrendelhető „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” a még keményebb jogkorlátozások, egy kvázi-rendkívüli, szinte statáriális állapot főpróbája. Ha a közönség végigüli a darabot, pláne, ha tapsol is, később, szükség esetén jöhet az igazi előadás.
Már a most benyújtott paragrafusok sem csak a menekülőket érintik, hanem saját államunk polgárait is. Nálunk törheti ránk hatósági engedély nélkül az ajtót a rendőr, mert úgy sejtik, migráns van nálunk. Ha nem, hát bocsi. Legközelebb ne vágjunk ilyen gyanús pofákat. És aki közülünk (nem pénzért, embercsempészként, hanem fizetség nélkül) segítséget nyújt az átok kerítésük átlépéséhez, mondjuk leszed egy szögesdróton fennakadt gyereket, egytől öt évig terjedő börtönt kap. Ha közben megsérül a lassan a szentkoronához hasonló kegytárgyként tisztelendő kerítés, 2-8 évet. (Az embercsempész más eset: az helyes, hogy ő komoly büntetést kockáztat.) De nem csak őt sújtja a szigor. A kerítésen átmászó menekült és érdek nélküli segítője is szinte statáriális eljárással, napok alatt „minden más ügyet megelőzve” kerül majd bíróság elé. Írásos vádirat, amit az ügyvéd tanulmányozhatna, nem is kell, ülnökök nem lesznek.
A mi házunkat, tereinket üríthetik ki, vagy zárhatják le a migráció miatti járványveszélyre hivatkozva. Nem a hozzáértő tisztiorvos, hanem a rendőrség. A mi önkormányzatunk tulajdonát rekvirálhatják, ahogy az állami intézményeket, iskolát, kórházat is. A menekültekre hivatkozva átírhatják településünk rendezési tervét, fütyülhetnek a környezetvédelmi szabályokra.
Ha az új rendelkezések hatályba lépnek – a miniszterelnök szeptember 15-re ígéri -, ez 1-2 héten belül így lehet. Van, ami meg később szolgálhat precedensként. Csak egy apró törvénymódosítás, és majd nemcsak a „tömeges bevándorlás” esetére, hanem másra is ki lehet terjeszteni a már kipróbált eljárásokat. Miért ne, hiszen már megszoktuk? Ha már mód van arra, hogy a hadsereget dobják be rendőri feladatokra, parancs esetén fegyverhasználatra is felhatalmazva, miért csak most, miért csak a menekülők ellen? Ha már a bíróság a felebbvitelnél nem hozhat új ítéletet a hibás régi helyett, ha szabad a tárgyaláson csak telefonon meghallgatni azt, akinek a sorsáról döntenek, miért csak a menekülők kérelmeinél legyen így?
Végül is, ugyanaz történt velünk évek alatt, mint most a menekültekkel a Keletinél. Mi is felszálltunk egy vonatra, amiről azt hittük, nyugat felé tart, de útközben Bicskénél leszállítottak. A helyet, ahová jutottunk, „műveleti területté” nyilvánítják. Itt élünk, az országnyi Bicskén, a „műveleti területen”. Mit bámulsz, mire vársz, mamlaszkodó, csak egymással versengő ellenzék? Mit bámulsz, mire vársz, állampolgár?
Forrás: Lendvai Ildikó, Népszava
