CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Biztonságos gyógyítást a betegeknek, béremelést a háziorvosoknak!

2016. március 13. 05:47 - csú

szabo_szabolcs_a_gondolkodo.PNGDr. Szabó Szabolcs szerint 25-30 milliárd forint plusz összeg lenne szükséges a háziorvosi rendszer biztonságos működtetéséhez.

“Rövid időn belül be kell avatkoznia a kormánynak a háziorvosi ellátásba, az alapellátásba, mert ellenkező esetben az egész rendszer veszélybe kerül” – Szabó Szabolcs Együtt tag, országgyűlési képviselő első mondatával összefoglalható a teljes sajtótájékoztató. Problémának látja az ellenzéki párt, hogy a háziorvosok közel fele 60 év feletti, egynegyedük 65 évnél idősebb, ezért attól félnek, hogy hamarosan az eddigi 250 betöltetlen praxisból 400 lehet.

Azt javasolják, hogy

25 milliárd forinttal növeljék meg a háziorvosoknak szánt 107 milliárdos keretet, ebből finanszíroznák a béremelést, az asszisztencia létszámának és fizetésének növelését, mert kevésnek tartják azt, hogy egy doktor egy asszisztenssel rendelkezik. Vissza szeretnék hozni a középfokú ápolóképzést és egyben egészségügyi adminisztrátor szakot is indítanának. Megnövelnék a háziorvosképzés keretszámait évi 80-100-ról 200-ra, s egyben bátorítanák a hallgatókat ezen szakma választására, mert aktuálisan a mostani keretszámokat sem tudják feltölteni. Ez utóbbihoz biztosítani kell a praxis fennmaradását, fejlesztését, az orvosok megfelelő jövedelmezését a politikus szerint. Támogatnék, hogy minél több csoportos praxis, praxistársulás jöjjön létre – ezekre már van törvényi lehetőség tavaly óta a magyar parlament döntésének köszönhetően. Ezt azt jelenti, hogy a háziorvos mellett más szakképzett specialisták is vannak a rendelőben, például házi gyermekorvos, szülész-nőgyógyász, fogorvos, védőnő. Eltörölnék a háziorvosok iparűzési adóját és kötelező kamarai tagdíját. (szegedma.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr758469656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása