Horváth Gyula: Pesti srác Csepelen című publicisztikáját olvasóink figyelmébe ajánljuk.

Nyakas mese, lekopaszított valóság. A Pesti Srác és Németh Szilárd találkozása a csepel.hu képén

 A csepeli történelemátírás újabb állomásához érkeztünk. Az évtizedes fáitól megfosztott, Disneylanddé degradált Szent Imre téri eklektikába újabb, - a kerületben 56-ban nem létező - de a mostani vezetők agyszüleményét tükröző „csodabogár” került. A templom melletti játszótérrel átellenben, odaállították a pesti srác szobrát. Az ötvenhat, 60. évfordulójának botránysorozatába kitűnően illeszkedő alkotás méltán tükrözi az itteni fideszes vezetők történelmi ismerethiányát, szűklátókörűségét, és megfelelési kényszerét! Nem akartak lemaradni, az országos botrányok hazugságáradatáról és megteremtették maguknak „a sose volt csepeli, pesti srácot”!

Nem tudni róla, hogy Csepelen ötvenhatban voltak olyan 12-14 éves gyerekek, akik fegyverrel a kézben vettek volna részt az eseményekben. Csepelen a forradalom alatt

erős harcok voltak. A különböző elgondolással bíró emberek kevés dologban értettek egyet. Abban azonban mindenképpen, hogy a 12-14 éves srácoknak, nem a harcokban, hanem az anyjuk mellett, a pincékben van a helyük. Ezért, ha volt is olyan kalandvágyó tinédzser, aki be akart volna állni a fegyveres harcba, azt hazazavarták idősebb társaik.
Ez volt a forradalomban bevett felelős magatartás!

Egy a tízes évei első felében élő kissrác honnan tudhatta volna, hogy miért is tört ki a felkelés? Milyen céljai és kockázatai vannak? Életkori sajátosságából következően nem lehetett tapasztalata, és tudása ahhoz, hogy felmérje, hogy cselekedetének milyen következményei lehetnek magára, és embertársaira vonatkoztatva. A pesti srácok éppen azért, mert közülük sokan ifjúi vérüket áldozták mások eszméiért olyan áldozatai a nemzetnek, akik népünk lelkiismeretét azóta sem hagyja nyugodni. Mert ők nem hősei, ők áldozatai voltak egy befuccsolt rendszernek és egy elhibázott, a nép által felvállalni nem tudó politikának, egyesek felelőtlen magatartásának!
Azt a folyamatot tehát, ahol az ártatlan ifjú áldozatokat tudatos hősnek, és követendő példának állítják be, sokkal több, mint hiba! Akkor meg különösen felelőtlen és gonosz ez a gondolat, ha velük az igazi, a forradalom eszméit és gyakorlatát kidolgozó és végigvivő, a halál mártíromságát is bátran vállaló egyéniségek kiiktatását, negligálását szolgálja.

Nagyon, nagyon felelőtlen magatartás, ha hatvan évvel az események után egy párt ideológiai, valamint hamis emlékezetpolitikai szempontjai miatt, a történelmi hűséget lesöpörve olyan eseményeket, cselekedeteket és embertípusokat próbálnak kitalálni, akik valójában azon a településen nem is voltak. Csepelen a legtöbben a harcokban, és a forradalmi folyamatokban résztvevők közül munkásemberek, vagy a gyárakhoz kapcsolódó értelmiségiek, és hazaszökött katonák voltak.

Természetesen, mint minden forradalomban, - az ötvenhatosban is - elsősorban a fiatal nemzedék volt a lázadás frontvonalában. A tizennyolcadik életéve feletti ifjúság sok résztvevőt adott. Felelősségük tudatában maguk vállalták a harcot, maguk döntöttek saját sorsuk és a harcokban való részvételük mellett. Ők forradalmárok voltak és nem a pesti srácok! Ők kezelték a légvédelmi ágyúkat, és ők szervezték az ellenállást addig, míg a túlerő ennek minden esélyét lehetetlenné nem tette.

Ez a korosztály volt az is, aki a harcok befejezése után is (fegyvertelenül) sokáig küzdött a társadalom, Csepel demokratikussá tételéért. Ők voltak a Munkástanácsokban, és más demokratikus szervezetekben felelősséget vállaló embereink, akik hosszú börtönéveket voltak kénytelenek eltölteni tetteik miatt. A 2015-ben elhunyt Bácsi Józsefre,(képen látható) vagy az idén eltávozott Kovács Sándorra és a többi csepeli hősre emlékezzünk!
Igen, ők tudatos hősök voltak!

De róluk egyetlen szó, egyetlen óriásplakát, vagy szobor nem szól, mert nem férnek bele a Habony-Németh Szilárd féle emlékezetpolitikába!

HORVÁTH GYULA

Forrás: A szerző Facebook oldala