Bendegúz megformálója Olvasztó Imre gyerekszínészként és évtizedekkel később a tragikus sorsú férfiként

Nemrég  minden csepeli önkormányzati képviselő meghívót kapott, hogy menjen a Királyerdei Művelődési Házba, ahol Németh Szilárd és Borbély Lénárd átadja „Bendegúz szobrát”. 

Egyrészt igen szívesen elmentem volna Bendegúz szoboravatására, mert végre nem annyira a politikai ideológia-vezérelt szobor, hanem egy Rideg Sándor megformálta népi hős az alkotás ihletője. Másrészt viszont belegondoltam, hogy most olyanok fognak sütkérezni a szobornál, akiknek fogalmuk sincs arról az emberről, akit a szobor ábrázol. Nekik nem az ember, nekik a dicsfény a fontos! 

Emlékeimben előjött milyen volt mikor Olvasztó Imrével /Ő Bendegúz filmbeli megformálója/ 2013 tavaszán Keszeg Pista barátunk vendéglőjében, Vámosgálfalván találkoztam. Hosszan beszélgettünk, jól összemelegedtünk! Elmondta sikereit, és elpanaszolta fájdalmát! Megemlítette, hogy most kamionosként keresi kenyerét, ezért

gyakran jön ide! 

Magam, régi kollégámmal, barátommal, Szabó Ferivel, és feleségeinkkel jártunk akkor épp Vámosgálfalván. Régi testvérvárosunk, jó ismerőseit kerestük fel. Meglepődtünk, amikor a jókedvű, feltűnően vidám, - és a külső jeleknek ellentmondó - barázdált arcú, megviselt, szikár férfi lépett a helyiségbe. Szeretett ismerősként köszöntötte őt a „nagyérdemű”. Mindenkivel „kezelt”, mindenkinek volt egy jó szava. A nevetés egy pillanatra sem halványodott le az arcáról. Látszott jól, otthonosan érzi itt magát! Nem telt el sok idő és az asztalunknál telepedett le. Kiderült, hogy a jókedv és vidámság csak álca. Hamar nyilvánvalóvá vált, - majd később mondta is - hogy keményen megforgatta őt a sors! Nem úgy élt, ahogy mi a népszerű embereket elképzeljük. Nem hordozta a tenyerén az élet. A népszerűség, - amit mindenki evidensnek gondolt róla - közel sem volt oly kegyes vele. De, ha kis időre mégis, csak azért, hogy jó magasra emelje, aztán leejtse. Nem egyszer, sokszor!  Az így keletkezett sebeknek sajgása mire enyhült volna, újak keletkeztek. Magánéleti és közéleti meg nem értettség!  Gyötört az önvád, mikor meghallottam, hogy 2013. július 13-án Gödöllőn önkezével...+ 

Most a szoboravatás okán belém sajdult a régi fájdalom: miért akkor becsüljük, miért akkor magasztaljuk tehetségeinket, amikor már késő? Ha halála után állított szobor helyett életében kicsit több figyelmet fordítottunk volna rá… Talán még most is itt élne! 

Azok, akik a hideg ércet ölelgetik, vagy csak elmennek előtte buszon, a nagyszerű gyermekszínészt, a vidám epizódok emlékezetes alakítóját látják benne, és mosoly ül az arcukra: Joggal! 

Felkerestem Imrét/Bendegúzt a csepeli Szent István úton! Nem az ünnepségen, nem delegációval, hanem utána, és egyedül! A szoboregyüttes kisfiújáról mindenki tudja, hogy ő a Bendegúz! Arra azonban rengeteg tipp keletkezhet, hogy ebben a kifordult világban ki is az őt - és vele együtt a szegény embereket - kergető, csúnya, gonosz seprűs lény?  Én, a futó kisfiút nézve ugyanazt, a tépelődő, magában vívódó, a sorsa elől menekülő emberi vonásokat láttam, mint akivel Gálfalván beszélgettem. Nem mosolyogtam, hanem könny szökött a szemembe! 
Nyugodj békében Imrém! Emléked szívemben él!

Horváth Gyula

Forrás: a szerző Facebook oldala