A Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára szerint Urmánczy nézetei „ma is megrendítően aktuálisak”. Urmánczy "a trianoni béke elleni irredenta és revíziós mozgalom megteremtője és vezére” volt.
Mindnyájunk kedvenc főbirkózója, Németh Szilárd ízelítőt adott abból, miféle tudatmódosító masszát készülnek ránk önteni az elkövetkező pár évben. Nevezett politikus szűkebb hazájában, Csepelen felavatta annak az Urmánczy Nándornak a szobrát, akinek tiszteletére korábban – Kövér László házelnök védnöksége mellett – emlékpadot emeltek a Margitszigeten.
Németh akkor is az ünnepi szónokok között volt. Pontosan tudnia kell, milyen szöveg áll azon a margitszigeti padon: „A trianoni béke elleni irredenta és revíziós mozgalom megteremtője és vezére.” Ettől nem visszahőkölt, hanem belelkesedett. Így aztán Urmánczy Nándornak már egész alakos szobra is van Budapesten, a 21. kerületben, a szebb napokat látott, jobb sorsra érdemes Csepelen. Jobb nem belegondolni, mi járhatott Németh Szilárd, a honvédelmi tárca államtitkára fejében, amikor közölte:
Urmánczy nézetei „ma is megrendítően aktuálisak”.
2020 nyarán lesz a trianoni szerződés aláírásának századik évfordulója, a Fidesz által előszeretettel űzött sérelmi politika újabb impulzusokat kaphat. Ha esetleg addig kifulladna a Brüsszel elleni propaganda és a migránsozás, akkor van hova nyúlni. Szakmányban jönnek majd a konferenciák, beszédek, koszorúzások, avatások. Csúcspontnak az Alkotmány utcába tervezett trianoni emlékmű átadása ígérkezik – szemben az Országházzal.
Elvileg, persze, semmi baj nincs azzal (sőt!), ha a lehető legszélesebb körben megemlékezünk egy olyan traumatikus eseményről, amelynek következtében Magyarország elvesztette területének és népességének nagy részét. A hatalom eddigi ténykedéséből kiindulva azonban az a sejtésünk, hogy a szándék ezúttal sem a történelem jobb megismerése, hanem a történelmi tabló retusálása. Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrának helyén emlékművet akarnak a „vörösterror” áldozatainak. A „fehérterror” áldozatairól szó sem esik.
Bár az évforduló látszólag messze van, az emlékezetpolitikai küzdelem már megkezdődött Trianonért. Tényleg: kinek fáj jobban? Startvonalhoz állt az identitását kereső Jobbik is, amely prezentálni kívánja, hogy a néppárti fordulattal nem törölte el teljesen szélsőjobboldali múltját. Már most sikerült zavart okoznia. A Jobbik végül leszavazott kezdeményezését, hogy 2020-at nyilvánítsák Trianon-emlékévvé, a kormánypártiak és a Demokratikus Koalíció képviselői nem támogatták, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP viszont igen.
Kétségtelen: a versenyből a baloldal sem maradhat ki, de a játékszabályokon – amennyire erejéből telik – változtatnia kell. Egyet lehet érteni Pulai Andrással, a Publicus Intézet igazgatójával, aki szerint a hallgatás nem tartható álláspont: „a baloldalnak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely tekintettel van az érzékenységekre, a konfliktusok kiélezése helyett a feszültségek tompítására fókuszál”.
Amikor frissen megszerzett parlamenti kétharmada birtokában a Fidesz a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánított június 4-ét, a „trianoni békediktátum” aláírásának napját, az elnevezésbe nem ártott volna a „megbékélést” is belevenni. Elsősorban saját magunkkal kellene megbékélni. Akkor talán könnyebben menne a szomszédainkkal is.
Czene Gábor (Népszava)
