Érdemes foglalkozni azzal, hogy egy szélsőjobboldali nézeteket valló irodalomtörténész (képünkön  a Csepelen is hírhedtté vált Takaró Mihály) havi félmilliós fizetésért befolyásolhatja az oktatást? Lényeges, ha az állami támogatásból élő portál szerzője a mozgássérültek „túlláthatóságát” hasonlatként emlegeti? Van jelentősége a központi idegenellenes direktívának? Figyelemreméltó, ha a kormánylap méltóságában sérti a klímaaktivistát?

A gondolat- és szólásszabadság korában az érvényes válasz a nem lenne. Ha nem következne mindebből, hogy ilyen helyen élünk. Olyan helyen, ahol a kormánypárti politikus nem kockáztat, ha nyíltan vállalja kirekesztő nézeteit, hiszen a három legfőbb közjogi méltóság egyike hasonló gondolatokat hangoztat. Így nem alaptalan a Pride résztvevőiért való aggódás és alig meglepő, ha szivárványos táskája miatt ér inzultus egy fiatal lányt a falunapon. Ahol az antiszemita, magát kánonbontónak tartó áltudós a magyar nyelv és irodalom kerettantervi bizottságban dolgozhat, ott hivatalos támogatást érezhet maga mögött a karizmatikus középiskolai tanár, aki évekkel ezelőtt a legfogékonyabb korszakában lévő diákjával így beszélgetett: – Ki a kedvenc költője? – Radnóti – Miért nem szeret maga inkább egy magyar költőt?!?

Ahol a hatalom közeli szennylap kikel a kerekesszékesek ellen, ott feljogosítva érzi magát a kalauz, hogy lerángassa a vonatról a mozgássérült utast. Ahol

meg kell védeni munkahelyeinket és magunkat a bevándorlóktól, nem csoda, ha köcsögkínaizva és migránsozva vernek meg fesztiválozókat, miközben a biztonsági őr épp nem hallja a segélykiáltást. Ahol a magát konzervatívnak definiáló újság az Asperger szindrómával élő svéd aktivista hajfonatait gúnyolja, a főpublicista hol kis klímazombinak, hol hisztisnek nevezi őt, ott döntéshozók vitatják az éghajlatváltozás jelentőségét.

És míg a sok felnőtt kárhoztatja a „mai fiatalokat”, mert az okos telefonjukon lógnak, nem ébred rá, hogy annak nemzetközisége nyelvtudást, széleskörű világlátást és az eddiginél nagyobb esélyegyenlőséget adhat. Miközben rengetegen becsmérelik őket, mert az online térben kommunikálnak karót nyelt kötelező beszélgetések helyett, nem veszik észre, hogy temérdek tizenéves a chat adta lehetőséggel élve thai, dán, indonéz, belga vagy cseh, nagyvárosi és zsákfaluban élő, ép és sérült kortársaival tart kapcsolatot. És válik olyan nyitott, elfogadó és szabad emberré, aki nem ítél származás, vallási, szexuális hovatartozás, bőrszín, az évek száma vagy egészségi állapot alapján.

A tiszteletlennek, felelőtlennek és politikailag inaktívnak tartott diákok pedig a „hisztis” tizenhat éves svéd lány vezetésével utcára vonulva több figyelmet tudtak irányítani a klímakatasztrófára, mint előttük bárki. Úgyhogy a fölényes kritika helyett talán inkább érdemes volna elgondolkodni, velük együtt tanulni és remélni, hogy ők jobb világot építenek majd. Mert amit készen kapnak, azzal sok szempontból nincs miért büszkélkedni.

Hompola Krisztina (Népszava)