Egy idős nő nemrégiben kivégezte a kutyáját. Miközben osztozom a közfelháborodásban, el is gondolkodtatott a nyomában feltört gyűlölethullán. Az aláírásgyűjtők a kíméletlenül eljáró nőre a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérik, sőt többen a válogatott kegyetlenségekkel végrehajtott halálbüntetést találnák indokoltnak. Napok alatt 200 ezer aláíró csatlakozott a petícióhoz. Kíméletlenségre kíméletlenséggel? Szemet szemért?

Valóban szomorú, hogy vannak emberek, akik nem tudják, hogy az életünket törvények szabályozzák, melyek betartása kötelező. Az ember még a saját kutyájával sem teheti azt, amit dühében megtenni készül. Vajon ez a hölgy az egyedüli ma ebben az országban, aki nem tudja, hogy az állatokat is törvények védik, ahogyan az embereket?

Ha rá lesújt a törvény szigora, jobb hely lesz a világ? Minden más mehet a maga útján? Némán tűrjük tovább, ahogyan pusztulnak az erdők, a Balaton parti nádasok az élővilágukkal együtt kimúlnak csendben?

Alig néhány embert zavar, ha az utcából 20 vagy akár 200 fát kivágnak. Néhány Ligetvédőnek nem tetszik, hogy 1500 denevér fészkelő helyét semmisítették meg a Városligetben.

A természet életébe való drasztikus beavatkozásokat bagatellizálnak a döntéshozók és a passzát szelet fújó gazdagok, ostyába csomagolva „fejlesztésnek” nevezik dicstelen tevékenységüket. És a nép boldog – hiszen a fejlődést nem lehet megállítani! Amikor a városban, az utcákon, a parkokban vágják a fákat a madarak fészkelése idején, a láncfűrészek visítása közben rohanunk a dolgunk után, legföljebb néhány „méregzöld” áll meg, és viszi el madármentő állomásra a fiókát. Hiszen úgysem tehetünk ellene semmit.

Miért nem üvölt 200 ezer ember a Parlament előtt, hogy elég legyen a környezetvédelem intézményrendszerének szétveréséből, a Balaton privatizációjából, a Városliget, az Orczy kert, a Népliget beépítéséből, a stadion-mutyikból, Kishantos megmérgezéséből? Ezen „fejlesztések” következtében növények és állatok milliói pusztulnak el értelmetlenül. Igaz, nagy többségük nem csóválja a farkát, mint egy kutya, nem folyik vére az utcán. 

Kiéljük magunkat az ilyen kreált, felfújt konfliktusokban. Elandalodunk a fejlődés, a magyarságkutatás, meg a családtámogatás illúziójával. Az ország nem csatlakozik a karbon semlegességi egyezményhez? Nincs tiltakozás, pedig a levegő szennyezettsége miatt 15 ezer honfitársunk hal meg korábban, mint a nyugati határ túloldalán élő embertársaink. Azokat a nemzetközi szerződéseket sem tartjuk be, amelyeket aláírtunk, de ilyenkor sincs tiltakozás, nincs petíció.

A gazdasági növekedés ígérete, a szántóföldön megtelepedő autógyárak munkahelyteremtő csábítása, az ürességtől kongó stadionok és kisvasutak feledtetik velünk hozzátartozóink korai halálát, gyermekeink asztmáját, és a figyelem koncentráció zaj okozta zavarait. Mi magunk is boldogok vagyunk, hogy olcsón repkedhetünk a fapadosokkal. Igaz, hogy a légi közlekedés a legnagyobb környezetszennyező, de egyszer élünk, és akkor nem a Hortobágyon akarjuk látni a felkelő napot, hanem Japánban.

Kezeletlen, bűzlő szennyvíz iszapot hoznak be az országba, és az államtitkár meg tudja magyarázni, hogy ezt miért nem lehet azonnal leállítani. Bezzeg ha egy nénike a diófája termését engedély nélkül kínálja az aluljáróban, azt azonnal eljárás alá lehet vonni, és el lehet tiltani társadalomra veszélyes tevékenységétől.

Össznépi felháborodással követelhetnénk a szennyvíz iszap importjának azonnali beszüntetését, a Normafa erdejének békén hagyását, a Városliget beépítésének leállítását, a világ összes sportversenyének rendezési jogáról való lemondást, a tolvajoknak, törvényt szegőknek több éves bebörtönzését, teljes vagyonelkobzással. Nem tesszük!

Pedig lehet, hogy ezek is vannak olyan veszélyesek a társadalomra, mint a kutya- és teknősgyilkos nők tettei. De könnyebb ezen nők ellen fellépni, mert nincs rendőrségük, nincsenek biztonsági őreik, nincsenek bíráik, ügyészeik és saját alkotmánybíróságuk, amely nekik engedélyezi, hogy nyugodtan hozhassanak tilos, káros, ember- és állat-ellenes döntéseket. A megkérdezésünk nélkül.

Amikor az ország teljes természeti és épített öröksége ellen folyik irtóhadjárat, amikor minden fát kivágnak, helyét beépítik, lebetonozzák, pénzzé teszik, hol van ez az empatikus tömeg?

Tiltakozhatnánk az ellen, hogy egyre kevesebb a természettudományos tárgy az iskolában, és egyre több a hittan, a melldöngetős magyarkodás, meg a mindennapos testnevelés. Nem tesszük, vagy nem elegen. Jobbító indulatainkat nem a főbűnösök ellen irányítjuk, hanem egy-egy pellengérre állított bűnös felé.

Hogy mitől lenne jobb hely a világ? Talán attól, ha gondolkodásmódot váltanánk. Nem arra ugranánk, amire ugrasztanak bennünket. Nem indulatból, hanem állampolgári jogaink biztos tudatában, egységesen, határozottan, öntudatosan.

Garay Klára (Népszava)

A szerző Podmaniczky-díjas városvédő