Siklósi Beatrix (képünkön) a Kossuth Rádió úgynevezett csatornaigazgatója lett, ami a sokat szenvedett intézmény történetének az utolsó előtti stációját jelzi

Orbán megint előretolt egy figurát, és megint olyat, aki a  rendszer szélsőjobboldali természetét hivatott erősíteni, azt a típusú kádert, aki nem vész el, és nem is alakul át, aki mindig és mindenhol ugyanúgy kirekesztő, antiszemita, és ostoba, köpönyegforgatással tehát nem vádolható.

Siklósi Beatrix a Kossuth Rádió úgynevezett csatornaigazgatója lett, ami a sokat szenvedett intézmény történetének az utolsó előtti stációját jelzi, és nem azért, mert alkalmatlan emberek soha nem ültek ebben a székben, hanem mert a középszer ennyire idiotisztikus, önimádó és megingathatalan elfajulása eddig itt kényelmetlennek számított.

Az új igazgató, aki többek között fajvédő kurucinfós hírek megosztásával, vagy épp a

holokauszttagadó David Irving szerepeltetésével szerzett számára más módon elérhetetlen hírnevet, az utóbbi időkben megszokott módon egyszerre indukál tiltakozást ellenzéki oldalon, és fintorgást a kormányhű jobboldalon, a kettő persze nem ér össze, de ebben sincs semmi új. Egyetlen, nem politikai közös akcióról lehet tudni, ez 2014-ben történt, amikor a történelmi egyházak vezetői, ideértve Erdős Péter bíborost is, felszólaltak Siklósi kinevezése ellen a vallási főszerkesztőség élére. Akkor leváltották, más fontos megbízást kapott, majd 2018-ban az M5 kulturális csatorna igazgatója lett, alatta jelentek meg a műsorban homofób tartalmak.

Nem a semmiből jött tehát. Ott ült végig a kispadon.

A hatalomban vagy hatalomközelben levő vele egyívásúak lassan sorba rendezhetők, minisztertől intézményvezetőkön keresztül a nemzeti alaptanterv egyik szerzőjéig ér a lánc, amelyről részint az tudható, hogy az etnicista diktatúra hívein kívül mindenkit fojtogat, másrészt meg az, hogy a szemeket a láncba a vezér fűzi be. Szépen, komótosan, időt hagyva a valamennyire még épeszű fideszes elitnek, hogy hozzászokjon az új testvérekhez, vagy csöndesen háttérbe vonuljon, ahol persze szintén van állás, pénz, viszont nem kell a kultúrában őrségváltást követelő széljobbal naponta vívni, tudva, hogy ezekből a csatákból amiből legfeljebb némi halasztás, elodázás jön ki, győzelem soha.

A kispadról bevonulók léptei egyre magabiztosabbak, egyre hangosabban mondják, hogy a langyosakat végül csak kiköpi az Úr.

Még nincsenek nagyon sokan, de az alomban egyre nőnek a fogak és a karmok.

Jobb félni...

Szénási Sándor (Klubrádió)