Az 1968-ban átadott, akkor korszerű építmény megnyitásával új időszámítás vette kezdetét a munkásotthon történetében. Sok ezer ember művelődésének, szórakozásának, művészeti , tudományos pályakezdésének lett az otthona. Barátságok, szerelmek szövődtek falai között. Csepel és az ország egyik meghatározó kulturális központja volt, nemzetközi hírnevet szereztek együttesei, klubjai. Több mint harminc éven át sikert sikerre halmoztak a ház dolgozói. Aztán az intézmény felett megjelentek a viharfelhők...
Március 14-én lesz száz éves a Csepeli Munkásotthon. Blogunk ez év január 15-én sorozatot indított az intézmény 100 éves fennállásának tiszteletére, amelyben az otthon avatásáig eltelt éveket tekintettük át. Február 14-én az 1945-68, most pedig az 1968-2000 közötti időszak néhány, a munkásotthonnal kapcsolatos fontosabb eseményeit elevenítjük fel.
Ezt az időszakot már a Csepeli Munkásotthon Alapítvány által 2000-ben, a intézmény 80. évfordulója alkalmából kiadott, a Csepeli Munkásotthon története című kiadvány alapján tekintettük át. A „krónikás” változatlan volt, az első kiadás szerzője, az akkor 72 éves Drucker Tibor írta az 1920-1964 között évtizedeket is tartalmazó újabb kötetet is.
Könyvében az 1968-2000 közötti 32 évet „A hagyományőrző új palota” címszó alatt dolgozta fel, azonban az egyes klubok, a könyvtár, a szakkörök együttesek, foglalkozások, programok és az intézmény életében meghatározó események külön-külön bemutatásával ragaszkodott az 1964-es kiadvány szerkesztési elveihez.
A hagyományőrző új palota:
Az akkor korszerű építmény átadásával új időszámítás vette kezdetét a munkásotthon történetében. Jelentősen megnőtt a forgalom, az intézmény látogatottsága. A ház vezetése szívesen fogadta be az új kezdeményezéseket, az útkeresőket. Mindennek gyorsan híre ment az országban és külföldön is, sok budapesti, vidéki és külföldi látogató kereste fel a kultúra csepeli fellegvárát, tapasztalatcserére, új módszerek, kísérletek megismerésére. A Csepeli Munkásotthon korábbi hagyományait folytatva, megújulva az ország közművelődési intézményeinek elismert és megbecsült tagja lett. Ebben az időszakban az intézmény és az itt működő együttesek, klubok, szakkörök, illetve tagjaik, a ház színházi és zenei programjai sok elismerést kaptak, s több kitüntetéssel ismerték el az itt dolgozó közművelődési szakember gárda áldozatos munkáját is.
Az új épülettel méltó helyre került „a könyvek birodalma”. Ebben az időszakban a könyvtár már központi könyvtárként működött, a Rákóczi úti fiókkönyvtár mellett 36 üzemi, letéti könyvtárat működtettek, 120 ezer kötetes állománnyal, s 1975-ben 11.000 fölötti olvasója volt a kiterjedt hálózatnak. Előadásokat, zenei sorozatokat szerveztek, s 1977-ben elnyerték a Kiváló Közművelődési Könyvtár címet. 1978-ban megnyitották a gyermekkönyvtárat, komolyzenei klubot szerveztek, többek között Kocsis Zoltán, Lehotka Gábor, a Camerata Hungarica részvételével. Tovább gyarapították a könyvállományt, amely 1979-re, (amikor 18 főfoglalkozású könyvtárost, 2 könyvkötőt és 3 adminisztrátort foglalkoztattak), 174.500-ra növekedett.
A könyvtár vezetése, sok közös program szervezésével, jól együttműködött az Olvasó Munkás Klubbal, amely ebben az időszakban is számos magyar költőt és írót látott vendégül klubfoglalkozásaik keretében. A klub, a létrehozó Tamási Lajos 1983-as nyugdíjba vonulása, majd röviddel ezután elhunyta után vette fel a Tamási Lajos nevet
Az új épületben, az eredeti formában átadott színházterem adottságait kihasználva, a régi hagyományok alapján, jelentős zenei élet alakult ki. 1959-től Fasang Árpád karnagyként vezette a nagy hírű vegyeskórust, amely zenekari kísérettel klasszikusokat is megszólaltatott. Létszámuk 1989-re lecsökkent ugyan, de 1991-től létrejött a női kamarakórus, amely számos sikert aratott országszerte.
Meghatározó együttes maradt a fúvószenekar, amely a 80-as években a Vasas Szakszervezet fúvószenekarainak szakmai bázisa lett, s amely többszöri elismerés után elnyerte Fesztivál Fúvószenekar címet is. Munkájuk elismerése volt, hogy 1989-ben ők lehettek a házigazdái a Vasas Fúvószenekarok Országos Találkozójának is.
Az „új palota” fellendítette a munkásotthonban folyó színházi életet is. Ezekben az években számos színházi produkciót élvezhettek a csepeli színházrajongók, és itt adott bérleti sorozatot a Rádiózenekar, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Lehel György közreműködésével, és David Ojsztrahnak, illetve több külföldi művészeti együttesnek is tapsolhattak a csepeliek. 1970 és 1990 között 15 nagy színházi előadást, több mint 100 koncertet, opera- és operettestet mutattak be a színházteremben. 1994 márciusában döntött úgy a csepeli önkormányzat képviselő-testülete, hogy kezdeményezi a rendszeres színházi eladások megtartását a kerületben, s helyszínként a Csepeli Munkásotthont választották. Azóta befogadó színházként is működik a ház, gazdagítva ezzel a csepeli kulturális életet.
Ezekben az években vált igazán elismertté országosan és nemzetközileg a Csepel Táncegyüttes. Az együttes 1982 nyarán arany minősítést kapott, ezt követen több hazai és külföldi fesztiválon képviselve Csepelt és hazánkat, a hazai néptánc mozgalom rangos élvonalába kerültek. Meghívást kaptak nagy kulturális rendezvényekre, így az István, a király bemutatójára vagy a Hősök terén bemutatott Oratóriumban való közreműködésre. 1999-ben Tajvanon már Európát is képviselték. Ugyanebben az évben a munkásotthon adott helyt az Országos Vasas Néptánc fesztiválnak, ahol a fesztivál díját az együttes nyerte el. Közben nőtt az együttesbe járó fiatalok száma is, 1973-ban megalakult a Kis Csepel Táncegyüttes, 79-ben a Csepp-Csepel Táncegyüttes, 98-ban pedig a Csepeli Öregtáncosok Együttese.
Az új épületben tovább fejlődtek más művészeti ágak is, így a Csepeli Képzőművész Kör és a Fotókör is. Előbbi, együttműködve a Csepel Galériával, több kiállításon mutatta be, a Buna Konstantin által irányított kör tagjainak alkotásait, amelyekkel nagy sikert arattak az 1972-ben megrendezett 25., jubileumi kiállításukon is. Később, két évig Tóth Menyhért festőművész és felesége vette át a kör vezetését. Első díjasok lettek az Ózdi Vasas Képzőművész Körök pályázati kiállításán. 1978-ban Leningrádban, egy évvel később Drezdában állítottak ki. Többször elnyerték a „Kiváló Kör” címet, tagjaik közül többen hivatásos művészek lettek. Alkotásaik megtalálhatók a Ludwig Alapítvány képzőművészeti gyűjteményében, európai kortárs művészeti múzeumokban, a kecskeméti Naiv Művészek Múzeumában, hazai és külföldi magángyűjteményekben.
A Fotókörben folyó munka szakmai színvonalát több, a fotóművészet országosan is kiemelkedő alakjai (Réti Pál, Keleti Éva stb.) segítették. A tagok sikereket értek el országos kiállításokon, munkáik eljutottak Ausztriába és Brazíliába is.
Ezek az évek a siker évtizedei voltak a Csillagász Szakkör életében is. 1977-ben alakították meg a Csillagászat Baráti Köré-t, ezen belül a meteorológiai megfigyeléseket végző csoportot is, segítve ezzel a magyar és nemzetközi időjárás-megfigyelő állomások munkáját. Vendégeik között szerepelt dr. Kulin György, dr. Almár Iván is. Megfigyelhették a Halley-üstököst, üstökösdarabok becsapódását a Jupiterbe, s tanulmányozhatták a Marsot is.
Sok száz előadás, irodalmi műsor, hangverseny, tanfolyam, nagy hírű nyelvoktatás, a „Dover” nyelviskola, az ADU Oktatási Központ, nyugdíjas klub színesítette a munkásotthonban folyó kulturális munkát, a közművelődést. Sokáig működött a Kézimunka Szakkör, a Kíváncsiak Klubja, s 1999-ben felavatták az európai színvonalú új multimédiás nyelvi labort és távoktatási központot is- A ház adott otthont a Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottságnak is, melynek munkáját az önkormányzat is támogatta.
A változás évei
A 80-as évek második felének változásai, pl. a volt Csepel Művek átalakítása, az egyes gyárak önállóságának növekedése miatt azonban a munkásotthon is változásra kényszerült.„Fő követelménnyé vált a gazdaságosságra való törekvés. Jobban figyelembe kellett venni az emberek érdekeit és az érdekek diktálta érdeklődést. Vonzóvá kellett tenni a csoportokat, szakköröket, klubokat, és új alapokra kellett helyezni az intézmény egész létét. Elkezdődött a közművelődési intézményrendszer állami és vállalati támogatásának csökkenése: először a gyári könyvtárakat számolták fel, majd a közművelődés más részeiben is változtatásra volt szükség. Az együttesek, klubok, szakkörök tagjaitól magasabb összegű hozzájárulást kértek, majd emelni kellett a tanfolyami díjakat is. A létszám is jelentősen csökkent, pár év alatt átszervezték az intézmény egész működését.
Az évtized végén került sor a döntő változásra, a rendszerváltásra. Úrrá kellett lenni a nehézségeken. A megoldást a Csepeli Munkásotthon Alapítvány létrehozása jelentette. A feladat: megőrizni a munkásotthont, megakadályozni más célra történő esetleges felhasználását, amelyre az alapítványi forma nyújtotta a legnagyobb biztonságot. A gyári vállalatok vezetői megegyeztek: a teljes ingatlanvagyont az alapítvány tulajdonába adták határozatlan időre, s kultúra érdekeinek megfelelő módosítások után az „alapító atyák” aláírták a módosított okmányokat, amelyet a Fővárosi Bíróság 1999-ben elfogadott, s az alapítványt közhasznúvá minősítette. Azóta az alapítványt öttagú kuratórium irányítja, és működésüket három tagú felügyelő bizottság ellenőrzi.
A változás kezdeti éveiben nehezen talált magára az intézmény, de viszonylag gyorsan túlesett a nehézségeken. Míg 1990-ben „csak” 261 ezer látogatója volt az évi 428 programnak, 1994-re a munkásotthont már az ország legnagyobb forgalmú művelődési központjai között tartották számon: közel 3900 programját több mint 1,26 millió látogató kereste fel.
A következő években a társadalmi, gazdasági helyzet változásai kihatással voltak az intézmény kulturális munkájára is. Csökkent a műkedvelő művészeti csoportok és tagjaik, a rendezvények, illetve a látogatók száma. A 2000. évben a mintegy 60 milliós költségvetés nagyobbik hányadát az épület fenntartására, a rezsiköltségek és az adók, járadékok fedezésére fordították, kevesebb jutott a kultúrára. Egyéb bevételüket kisebb részben az állami támogatásból, nagyobb részben a Csepeli Önkormányzat – szocialista többségű képviselő-testülete által jóváhagyott együttműködési megállapodás alapján átutalt –, támogatásából fedezték.
A további 10 év, az önkormányzat éves támogatásától függetlenül, a szinten tartás évtizede volt. A gazdasági visszaesés tovább rontotta a közművelődési intézmények, így a munkásotthon helyzetét, lassan megszűntek az ország hasonló művelődési házai vagy állami, önkormányzati fenntartás alá kerültek. Az akkori csepeli önkormányzat az anyagi támogatáson túl másképp is igyekezett segíteni: például ott tartotta a havi képviselő-testületi üléseket, amelyhez megteremtette a szükséges technikai feltételeket, rendszeresen igénybe vette az intézményt egyéb programjai ( közmeghallgatások, nőnapi köszöntők, programok) lebonyolítására.
A Fővárosi Önkormányzat anyagi támogatásával sikerült teljesen felújítani, több tízmillió forintért, a szecessziós színháztermet: a színpadot, a nézőtéri üléseket, a szellőzést, a két Maróti Géza pannót stb.
A 2010-es év vége azonban gyökeres változást hozott a Csepeli Munkásotthon Alapítvány életében.
Németh Szilárd lett a kerület polgármestere és a fideszes többségű testület segítségével megszüntette ….
De ez már egy másik történet. Folytatjuk...
Felhasznált irodalom:
Drucker Tibor: A Csepeli Munkásotthon története, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kiadása, Budapest, 2000.
