És, hogy el ne felejtsük, kormányzó urunk a végletekig puritán ember, saját bevallása szerint szalonnán, kolbászon és vörösboron él, vendégeit a spájzban fogadja, ki-ki előveszi a bicskáját, farigcsálnak valamennyit a sonkából, elmajszolják, hozzá házilag főzött kisüstit fogyasztanak, ahogy ez nálunk, egyszerű magyar embereknél, mindig is szokásban volt, főleg az ilyen járványos időkben, amilyen a mostani. Kormányzó urunk természetesen ilyenkor is, még ott a spájzban is harcol a vírus ellen, csapásokat mér rá, erejét gyöngíti, a küzdelem kimenete pedig nem lehet kérdéses.
Rá is pillantottunk a valós idejű statisztikákat közlő Worldometer koronavírus-oldalára, ahol persze igen sokféle adat található, mi ezek között a magunk esze szerint próbáltunk rendet vágni. Munkahipotézisünk szerint a cél a fertőzött személyek meggyógyítása már csak azért is, mert
alattvalók nélkül a hatalom féleszű óriás, vagyis minél több túlélő jut egy áldozatra, a kép annál szívderítőbb. Lapzártánk napján reggel nyolc körül ez a szám Albániában 14,6, Moldovában 9,3, Észak-Macedóniában 8,2, Szerbiában 7,6, Romániában 4,9, Ukrajnában 4, Bulgáriában 3,7.
Magyarországon 1,8.
Ez utóbbi eredmény az albán, a moldovai vagy az észak-macedóniai adathoz képest szerénynek látszik, sőt még a bolgárhoz viszonyítva is, Magyarország azonban erős és büszke ország, nem méricskéli önmagát másokhoz. Ha realisták vagyunk, az 1,8 túlélő óriási teljesítmény abban az államban, amelyben az egészségügy, mint kormányzati preferencia, az utóbbi tíz évben messze a postagalamb-tenyésztők helyzetének javítása után következett, ha következett egyáltalán, de történelmünk korábbi szakaszaiban se járt sokkal előbb.
Az 1,8 túlélő a mi diadalunk, legyünk rá büszkék.
VÁNCSA ISTVÁN (Élet és Irodalom)
