Orbán Viktor olajban, szentképként  a devecseri piacon

Az elmúlt évben egy gyilkos természetű járvány uralta az emberi létezést, ami mintha csak betetőzte volna a szétzuhanás, széttartás folyamatait, végképp megerősítve azt az érzést, hogy a régi jó világnak vége, ami van, érthetetlen, ami lesz, kiszámíthatatlan.

A régi jó világ persze sosem létezett, csak azért szokták emlegetni, hogy a háború utáni világrend szétesésének drámaiságát kiemeljék. Az sem igaz, hogy a pandémia az óév szörnyűsége lett volna csupán, attól, mert a Gergely-naptár új évet rendel el életbe lépni, a vírus nem tűnik el, állítólag nagyon nem.

Azért a kiszámíthatatlanság nyomasztó érzése nemcsak képzelgés, és nem pusztán azért, mert 2020 megtanított arra, milyen hirtelen-váratlan törhet ránk a baj, hanem mert

a régi rend széttöredezése, a régi államegységek felbomlása, ideológiák elhomályosulása, a megszokott pártok kihalása, igazságok, hitek szétfoszlása nyomán új, vagy újnak tűnő szereplők sokasága tűnt fel, akikről vagy nem tudni semmit, vagy túlságosan is sok tudható.

Növekvő számmal jelennek meg párhuzamos világok, mindegyik zárt, megkérdőjelezhetetlennek látszó értékrenddel, saját, külön bejáratú történelemmel, ellenségképpel, és közöttük nincsenek, nem is lehetnek hidak, amiből az is következik, hogy alig, tehát rosszul ismerik egymást, meg persze az is, hogy a tudás, a tudomány, a maga értelmezhető bizonyítékokra épülő rendszerével ezekből a világokból túl sokban számít hiteltelennek. A tudomány a chip-gyártásra és az űrfegyverek megkonstruálására szorul vissza. A demagógia, az államilag előállított hazugságfolyamok, az összeesküvés-elméletek, az irracionalitás foglalja el a helyét.

És ebből azért megérthető, hogy nem a sors, nem a világ, mi lettünk egymás számára kiszámíthatatlanok. Ismeretlenek. Félelmet keltők. Mi vagyunk veszélyesek.

Szénási Sándor (Klubrádió)