A 21. kerületben sokan hallgatják – amíg lehet – azt a rádiót, amelynek egyes műsorait Horváth Gyula górcső alá tette. Megállapításaival – valószínűleg – sokan vitáznak majd, de lesznek, akik egyetértenek vele. Egy biztos: a most következő elemzés figyelemre méltó. Horváth Gyula a közösségi oldalán ezt írja Szól a rádió című cikkében:

„Régen úgy tudtam, hogy elviselhetetlen, ha a hülye okoskodik. Az egyik rádió adásait hallgatva már arról is meggyőződtem, hogy nem sokkal különb az sem, amikor az okos hülyéskedik.

Bizonyára sokakat idegesítenek azok a jelenségek, amiket rádiózás címén művelnek egyes műsorvezetők. Főleg a reggel, de néha a délelőtt is tapasztalható, hogy olyan viselkedést, hanghordozást és mondanivaló-közlést alkalmaznak, amiről a józan ember azt hinné, hogy az illetőnek nincs ki a négy kereke. Egyik-másik ok nélkül vihog, oda nem illő poénokkal ripacskodik, és teljesen feleslegesen, saját egóját kívánja érvényesíteni mindenki felett. Az a hallgató érzése, hogy a debilitás előrehaladott fokán jár, azaz ember, aki a mikrofon elé ült. Az ilyen műsorvezetők komoly embereknek, riportalanyoknak „szólnak be”, jópofaságnak vélt hülye megjegyzéseket tesznek, kérdeznek olyant, ami az anyaggal semmilyen kapcsolatban nincs, és értelmetlen szóömléssel tompítják el a hallgatói tudatokat.

Elég gyakran előfordul, hogy a jól felkészült, értékes beszélgetőtárs mondandójába belekérdeznek, és a

logikusan felépített, szakértői érvelését is érthetetlen módon félbeszakítják. Az ilyen közbeszólások csúcsa: „éppen ezt akartam kérdezni” formula riporteri alkalmazása.

- Te, anyaszomorító (fiú, vagy lány) - dühöng a hallgató - ha tényleg ezt akartad kérdezni, akkor fogd be a lepénylesődet és hallgass, mert ennek a közbevetésnek semmi értelme nincs. Ez csupán ripacskodást jelent! A bugyuta közbevetéseddel nem csak az érvelő gondolatmenetét zavarod meg, de a műsoridőt is feleslegesen pocsékolod!

Apropó; az idő! A műsorvezető gyakran jelzi az alanynak, hogy hány perc, másodperc van a műsorból. De, mi a fene köze van a riportalanynak, ahhoz, hogy mennyi időt szánt rá a szerkesztő-műsorvezető? Neki van egy szakmailag rendszerezett véleménye a kérdésről, és aki kíváncsi rá, annak elmondja. Akit meg nem érdekli, (vagy nem érti) az ne kérdezze!  Úgy látszik, mintha a HH fémjelzett egocentrikus új generációs „média szakemberek” meg lennének győződve róla, hogy az ő egyéniségüknek kell „átjönni” a műsoron.

Ebben a rendszerben a riportalany, a szakértő, vagy a beszélgetőtárs az esetek nagy számában nem más, mint biológiai köret. Mintha nem az ő gondolata, kreativitása, hanem a műsorvezető egója lenne a fontos. A jelenleg észlelt forma alapján úgy látszik, hogy ameddig ennek az alany megfelel, addig partner, amikor már ezen túlterjeszkedik, és saját gondolatait, meggyőződését kezdi kifejteni, akkor teherré válik, és hírtelen elfogy az idő.

A műsorvezetői attitűdbe egyre gyakrabban tapasztalható az élet műszaki eredményeinek mellőzése. Amikor véletlenül ilyen téma kerül elő, szinte kérkednek a műsorvezetők, hogy milyen tájékozatlanok, tudatlanok. Mintha a műszaki tudás eredményei, érdekes megoldásai, jól hasznosuló újdonságai nem is lennének fontosak a társadalom számára.

A riportterek leggyakrabban foglalkoztatott szereplői a (színházi, és film) rendezők! (Ennek az elfuserált szemléletnek a csúcsa volt, amikor a padödők egy előző évben végzett rendezőt hívtak, hogy tegye közzé szakmai tapasztalatait!) Akkor is rendezők uralták a terepet a rádió műsoraiban, amikor a világ és az ország is ennek a foglakozásnak egyik-másik tagja szexuális, diktatórikus, és néha embert alázó dolgaitól volt hangos. Ilyenkor se kerültek elő a reálszféra emberei, hogy az ő törekvéseiket, eredményeiket ismerhessék meg a hallgatók.

Az a tapasztalat, hogy ezen az adón, az atomerőművek, vízi, gáz és szén erőművek hatásairól sokkal gyakrabban nyilvánulhat meg (a rendezőn kívül) egy esztéta, színész, vagy író, mint egy energetikus, erősáramú-, gépész- és villamos-szakember, vagy geológus. Javukra legyen mondva, hogy a természetvédők civiljeit, pártok politikusait gyakran meghívják. De a hitelességhez és a felelős tájékoztatáshoz ez kevés, mert a jó véleményalkotáshoz a dolgok sokoldalú bemutatására van szüksége a hallgatónak.

Egy nép kollektív bölcsessége sokkal jobb döntéseket képes hozni, mint a legképzettebb, legjártasabb elme egymagában. Ahhoz, hogy az optimálishoz a legközelebb eső döntést hozhassa meg a nép, ahhoz megfelelően, sokoldalúan, és lehetőleg objektíven kell tájékoztatni. Ez a felelősség nem kicsi. Itt nem babra megy a játék! A tét az, hogy azok, akik a javak megtermelésében, fogyasztásában a legnagyobb arányban vesznek részt elhiszik-e, hogy ők is a kollektív bölcsesség részei. Jó lenne, ha mindenki érezné azt a felelősséget, ami ebből a hatalmas dologból rá hárul! De az nem rang, vagy beosztás lenne, még csak nem is pénzkereseti forrás, hanem hivatás!"

Forrás: HORVÁTH GYULA Facebook oldala