Öt percnél több időt nem vesz igénybe Semjénnek egy éjszakai törvénymódosítás kiötlése, hogy aztán öt percig sem tartó szavazáson sokadszorra változtassák meg a gránitszilárdságút, amire egy másik öt perc alatt cserélték le az alkotmányt. Tovább tartott-e öt percnél a magánnyugdíjak ellopása, a tankötelezettség 16 évre való csökkentése, az ország stadionokkal és térkővel való teleszórásának elhatározása? Biztosan nem.

Felsorolni, de még csak végiggondolni se tudnám, mi minden alakulhatott volna másképp az életemben, ha éppen azoknak az öt perceknek a felelősségét, amikor tévedtem, rosszul döntöttem, sértettem, hazudtam, csaltam, buktam, hibáztam, megúszhatnám valahogy. Bár lehet, hogy nem is döntöttem semmit, egyszerűen csak történtek a percek, ahogyan szoktak, egyik a másik után, majd világossá vált, hogy közülük nagyjából ötnek különös jelentősége lett az egész további életemre. Vigasztalhatnám magam azzal, hogy legalább másnak nem okoztam ezekkel az elfuserált öt percekkel semmilyen kárt, de ez sem biztos.

Törvényt nem sértettem ugyan, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne sértettem volna embert, ne okoztam volna álmatlan éjszakát, dühöt, haragot, bosszúságot, stresszt, és ezzel akár maradandó

lelki sérülést is. Sokféle apró aljasság létezik, és csak az nevezheti aprónak, akinek nem kell megélnie. Akivel megtörténik, akinek emiatt nehézlégzése, szapora pulzusa lesz, vagy gombóc a torkában, az bizonyára nem tartja aprónak az ilyen, társadalmilag elfogadott semmiségnek tekinthető öt perc alatt megszülető aljasságokat. De ki is lehetne mindezekért felelősségre vonható?

Más-e vajon az elhibázott öt percek megítélése, ha nemcsak a szorosan hozzánk tartozók életét tesszük tönkre hosszabb-rövidebb időre általuk, hanem nagyjából mindenkiét és tartósan? Ha, mondjuk, politikusok vagyunk és döntéshozók? Akkor csak a törvények szerint lehetnénk felelősségre vonhatók, de azokat éppen öt perc alatt szoktuk megváltoztatni. Öt percnél több időt nem vesz igénybe Semjénnek egy éjszakai törvénymódosítás kiötlése, hogy aztán öt percig sem tartó szavazáson sokadszorra változtassák meg a gránitszilárdságút, amire egy másik öt perc alatt cserélték le az alkotmányt. Tovább tartott-e öt percnél a magánnyugdíjak ellopása, a tankötelezettség 16 évre való csökkentése, az ország stadionokkal és térkővel való teleszórásának elhatározása? Biztosan nem.

Öt perc, és megvolt a letelepedési kötvények nagy ötlete, nem vehetett több időt igénybe kitalálni, hogyan fogadjuk be a köztörvényes Gruevszkit és adjuk vissza hősnek az azeri baltás gyilkost.

Ezeknek a kétséges ötperceknek köszönhetjük a színfideszes Médiatanácsot, a közmédiát, az alkotmánybírákat, de még az átszabott választási körzeteket is. Napestig sorolhatnánk ezeket az öt perceket, amelyek visszavonhatatlanul változtatták meg az életünket és tüntették el a köztársaságot, amelynek már csak elnöke van, tartalma semmi, és az elnökének is elég öt perc, hogy aláírjon bármit, amit elé tesznek. Akár papír, akár palacsinta. Lesz törvény, és nem lesz, akit felelősségre vonjanak érte.

Az öt perc alatt kitalált Polt Péter ügyészsége Jurij C., a Viking Sigyn kapitányának ügyében már szinte ki is dolgozta azt a mondatot, ami minden öt percért való felelősségre vonásnak elejét veszi: a kapitány öt percig „személyében rejlő okból nem a hajó vezetésére koncentrált”.

Van ilyen, na. Az szóljon, akivel még nem fordult elő.

Forrás: SÁNDOR ERZSI (Népszava)